BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is a bankok számítanak favoritnak

Az Erste friss, negyedik negyedéves részvénystratégiája alapján a magyar és a cseh piac tűnik a legattraktívabbnak, még annak ellenére is, hogy itthon stagnálhat a vállalati eredménytömeg idén és jövőre is.

Régiónkban a magyar és a cseh piac tűnik a legattraktívabbnak – állapítja meg az Erste most publikált negyedik negyedéves részvénystratégiája. Még annak ellenére is, hogy itthon stagnálhat a vállalati eredménytömeg idén és jövőre is. Különben általában igaz, hogy az eredménybővülési momentum alábbhagyott a régióban az elmúlt egy-két év robbanása után, amely nagymértékben az infláció felpörgésének volt köszönhető. 

Two,Traders,Brokers,Stock,Exchange,Market,Investors,Discussing,Crypto,Trading
A régió nagyjából 25 százalékkal van a szokásos értékeltség alatt / Fotó: Ground Picture

Ám ez nem igaz az Egyesült Államokra, ahol a profitbővülési momentum még mindig magas. Ez legalább részben indokolhatja az elég jelentős árazásbéli különbségeket, hiszen az USA-ban a tőkére vetített megtérülés (ROE) 20 százalék fölött oszcillál, miközben a tőkeköltség az elmúlt időszakban csökkent, amit a kockázatvállalási hajlandóság növekedése is hajtott.

Még mindig alulértékeltek a magyar részvények

Ha az adózotteredmény-alapú árazást vesszük alapul, akkor a régióban a legolcsóbb a magyar piac 5,5 körüli előremutató P/E-árazással, ami 40 százalékkal alacsonyabb, mint a sokéves átlag. 

A legmagasabban árazott pedig a román piac, amely gyakorlatilag diszkont nélkül forog a sokévi átlaghoz képest. 

Különben a régió nagyjából 25 százalékkal van a szokásos értékeltség alatt. Azon belül még pl. az osztrák tőzsde az, amely az átlagosnál nagyobb mértékben tűnik alulértékeltnek.

Ha a szektorokat nézzük, akkor a bankok (lengyel, magyar és török) forognak több mint 40 százalékkal a sokéves átlagos P/E ráta alatt, s ezzel a legolcsóbbnak tűnnek. Viszont a biztosítók (árvízhatás) és az egészségügyi cégek is jócskán elmaradnak a szokásos értékeltségtől. 

Az utóbbi – amely gyakorlatilag csak a Krkát és a Richtert tartalmazza – 30 százalékkal van lejjebb a szokásos értéknél. A régióban is a technológiai vállatok viszik a prímet, amelyek viszont majdnem 40 százalékkal vannak az átlag felett. Legalábbis a Factset adatai alapján.

Nyomott maradt az értékeltség

Mindent egybevetve, az elmúlt néhány év erőteljes profitbővülését követően az eredménynövekedési dinamika jócskán visszaesett. Az értékeltség viszont nyomott maradt, attól félvén, hogy nemcsak stagnálni fognak, hanem akár vissza is eshetnek a profitok, pl. a gyenge belföldi kereslet és az erős német exportfüggőség miatt, ahol szintén gondok vannak. 

 

Ezért bizonyos értékelési módszerek szerint a régiós piacok erősen alulértékeltnek tűnnek, ezen belül a magyar piac kirívóan alacsony szinten forog. Ez többek között a makrogazdasági játékos bankoknak köszönhető, amelyek közül az OTP inkább stagnál az eredmény tekintetében, míg a lengyel bankok tovább tudnak növekedni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.