BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Businesswomen,Use,Magnifier,Glass,Find,Stock,In,Stock,Markets,,Uptrends,

Befektetés: kispapírokban a nagy erő, röpködnek az 50 százalékos hozamok

Busás, 40, 50, 60 százalékos hozamokról maradt le idén, aki kihagyta az Alteo, a Duna House, az ANY vagy éppen az Opus raliját. A későn ébredők is találhatnak azonban még két számjegyű, sőt akár 50 százalékos hozamlehetőséget a pesti tőzsdén elérhető befektetések között.

Bő kilenc hónap elteltével kijelenthető, hogy remek évet fut a pesti tőzsde, melynek fő indexe, a BUX már több mint 22 százalékot emelkedett idén. A Budapesti Értéktőzsdét sokan a maréknyi blue chip, az OTP, Mol, Richter és Magyar Telekom négyesével azonosítják, pedig a legforgalmasabb és legnagyobb méretű, blue chip részvényeken túl is van vonzó befektetés a hazai parketten.

befektetés, kisrészvény, masterplast
A Masterplast és több más hazai kisrészvény is jó befektetés lehet / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a kis- és közepes méretű tőzsdei cégek indexe, a négy nagy papírjai nélkül forgó BUMIX 26 százalékos ralijával még az első számú részvénykosarat is felülteljesíti 2024-ben, de egyes kispapírok a további hozamlehetőségek miatt is méltán tarthatnak igényt a tőzsdézők figyelmére.

befektetés idén a magyar kisrészvény

A BÉT piacfejlesztési programjában elemzett kisebb tőzsdei cégek között ugyanis szép számmal akad két számjegyű, sőt a blue chipekét is leköröző felértékelődési potenciál.

A legnagyobb ralira persze nem feltétlenül az elmúlt időszak sztárjaitól lehet számítani. Az idén már több mint másfélszeresére hízó Alteóban még 8 százalékos tartalék maradhatott az MBH Bank elemzése alapján, az újgenerációs energiaszolgáltatót ugyanúgy tatásra ajánlott, mint az év eleje óta 40 százalékot ralizó Duna House. Az ingatlanközvetítő társaságnál már csak szűk 6 százalékos emelkedést valószínűsít a Concorde. 

Az ANY Biztonsági Nyomda előbbieknél is kiemelkedőbb, 60 százalék feletti dráguláson van túl 2024-ben, amit júliusban bőkezű, 261 forint osztalékkal is megtoldott. Az útlevelek és más személyes okmányok mellett a választási nyomtatványokat is gyártó társaság a jelenlegi árfolyamon már valós értékénél lehet a Concorde szerint. Reálisan árazhatja jelenleg a piac az Opust is, amiben az elmúlt kilenc hónap 37 százalékos menetelése után mindössze 1 százaléknyi tér lehet fölfelé – az Equilor aktuális célára alapján legalábbis.

Van még bőséges hozamlehetőség a kicsik között

A későn ébredő tőzsdézőknek sem kell a kihagyott lehetőségeken rágódniuk, jelenleg is akad még ugyanis vételre ajánlott, biztató megtérüléssel kecsegtető magyar befektetés ebben a kategóriában.

A Wood & Company például kedden srófolta fel a Graphisoft Park részvényeire vonatkozó célárát, 20 százalék feletti árfolyam-emelkedést vizionálva. Ráadásul euróban, tekintve, hogy a társaság tavaly – a pesti börze cégei közül elsőként – átállt a közös európai devizában történő jegyzésre. A 13 euróra emelt árfolyam-várakozás a cseh brókercég szerint tükrözi 

  • a budapesti ingatlanos társaság európai szinten is kiemelkedő működési cash flow (FFO) termelési képességét, 
  • a további beruházásokban rejlő lehetőségeket, 
  • valamint azt is, hogy a következő években akár 50 millió euró osztalékot fizethet ki a befektetőknek. 

Mindezek mellett elemzésükben kiemelik, hogy az ingatlanhasznosító cég papírjai mesze a könyv szerinti értékük alatt forognak.

A geotermikus energiát hasznosító PannErgy árfolyam-kilátásait az előző héten javította 75 forinttal, 2072 forintra az OTP. A közműszolgáltató részvényei az alacsonyabb átlagos tőkeköltségek miatt kínálhat az eddiginél is magasabb, 40 százalékos hozamlehetőséget a jelenlegi árfolyamszintről. A magyar nagybank ajánlása ennek megfelelően természetesen vétel.

A Waberer’sbe 20 százalék körüli várható hozamért lehet beszállni, ennyivel marad el a Concorde 4800 forintos célárától a régiós piacon is egyre nagyobb babérokra törő szállítmányozási cég jelenlegi árfolyama.

AutoWallis, Masterplast: 50 százalékos drágulás a láthatáron

A jövő legnagyobb tőzsdei ígérete az AutoWallis és a Masterplast lehet, melyeknél egyaránt 50 százalék körüli felértékelődési lehetőséget látnak az elemzők. Az építőipari anyagokat gyártó Masterplast a pandémia kitörését követően jelentősen profitálni tudott az egészségipari termékek iránti felfutó keresletből, valamint a lakásfelújítási hullámból, amit az állami támogatások is fűtöttek. Az építőipar hazai válságát ugyanakkor az elmúlt két évben a társaság eredményén s a részvényárfolyamon is mély nyomokat hagyott. Idén még nem tudott érdemben emelkedni a részvényárfolyam, pedig a mérsékeltebb elemzői várakozások ellenére  is közel másfélszeresét érheti a papír a mostani árazásnak az MBH Bank szerint.

A régiós szinten is egyre meghatározóbb szereplővé váló autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató társaság, az AutoWallis sorra hagyja maga mögött a mérföldköveket a stratégiai céljainak elérése felé vezető úton, sorra jelentve be az akvizíciókat és üzletfejlesztéseket. A részvényárfolyamon mindez még csak részben érződik, az idei 27 százalékos menetelést követően az MBH és a Concorde is további 50 százalék feletti ralit vár az autós társaságtól. Ha minden jól megy, a társaság még idén újabb felvásárlásról is beszámolhat a befektetőknek, de az AutoWallis mellett szól az is, hogy részvényei szeptember végén bekerültek a CECE indexbe, épp a másik nagy tőzsdei reménység, a Masterplast papírjait váltva a régiós részvénykosárban.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.