BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
IKEA store Cologne Godorf

IKEA: alacsonyabb árak, több ember, kisebb forgalom, teljesített klímacélok

A vállalat több mint 2,1 milliárd eurót fektetett be több ezer termék árának csökkentésébe. Az IKEA látogatóinak száma nőtt, a forgalom mégis csökkent Jó hír, hogy a klímacélok teljesültek, zöldebb lett a vállalat.

Az Ingka csoport 39,6 milliárd eurós kiskereskedelmi forgalomról adott hírt a 2024-es üzleti évre vonatkozóan az IKEA áruházakban, ami 5 százalékos csökkenés a tavalyi 41,7 milliárd euróhoz képest. A vállalat több mint 2,1 milliárd eurót fektetett be több ezer termék árának csökkentésébe, minden piacán, annak érdekében, hogy még megfizethetőbbé váljon vásárlói számára. Ennek következtében az áruházak látogatottsága 3 százalékkal, az online látogatottság 28 százalékkal, az online rendelések száma pedig 9 százalékkal emelkedett. Emellett a csoport a klímacélokat sem hanyagolja.

Opening Of IKEA Of Sweden AB's First Serbian Megastore
Az IKEA komolyan veszi a klímacélokat / Fotó: Getty Images

Olyan időket élünk, amikor minden eddiginél fontosabbak a szebb otthoni élettel kapcsolatos álmok és elképzelések. Az infláció és a kamatlábak hatással vannak az emberek költségvetésére, mi pedig a lehető legjobban szeretnénk támogatni vásárlóinkat ezekben a nehéz időkben. Befektetésünk az árcsökkentésbe hosszú távú ígéreteink közé tartozik

– mondta Jesper Brodin, az Ingka csoport vezérigazgatója.

Piaci jelenlétét is bővítette az Ingka csoport, 1,3 milliárd eurót fektetve a meglévő áruházak felújításába, a terjeszkedésbe és a digitális fejlesztésekbe. A kiskereskedő 43 új szervezeti egységet nyitott világszerte, köztük új áruházakat Japánban, Svájcban és Kínában, valamint tervezőstúdiókat, többek között az Egyesült Államokban és Olaszországban. 

Míg Karina Hartai, az Örs vezér téri IKEA áruház vezetője azt hangsúlyozta, hogy a cég nemcsak a vásárlók számára a megfizethetőség iránti elkötelezettségét tartja fontosnak, hanem a folyamatos fejlesztéseket is. Mondván, 

2023 szeptembere óta az IKEA a magyar piacon a termékek 20 százalékának csökkentette az árát. 

IKEA: dinamikus növekedés csökkenő klímalábnyommal

Az IKEA globális piaci részesedése tartósan 5,7 százalék, míg az online részesedés a tavalyi 26 százalékról 28 százalékra nőtt.  Az áruházi látogatások száma a tavalyi 697 millióról 727 millióra emelkedett. 2016 óta az IKEA 30,9 százalékos növekedést ért el, miközben 24,3 százalékkal csökkent a klímalábnyoma. 

Az IKEA komolyan veszi a klímacélokat: 2030-ra legalább 50 százalékkal, 2050-re pedig 90 százalékkal csökkenti a teljes értékláncból származó, abszolút üvegházhatásúgáz-kibocsátást. A vállalat felgyorsította a megújuló energiába történő beruházásait, s kötelezettséget vállalt arra, hogy 2030-ig 7,5 milliárd eurót invesztál.

A cég 583 szélturbinát, 26 napelemparkot és egymillió napelemet telepített. 

A teljes pénzügyi eredményt november végén adják ki, az átfogó éves összefoglaló és fenntarthatósági jelentés pedig január végén jelenik meg.

MFB
 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.