BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az uniós jogot megsértve, politikai alapon kaszálta el a Talgo-üzletet a spanyol kormány

Az ügyletre pályázó konzorcium elnöke szerint azonban hajlandók túllépni ezen, és továbbra is megvennék a spanyol vonatgyártót. Bacsa György elmondta azt is, hogy a spanyol kormánynak nincs valós érve a felvásárlás ellen.

Súlyos vádakat fogalmazott meg a spanyol állam döntésével kapcsolatban a Talgo nevű vonatgyártó felvásárlására pályázó konzorcium, a Ganz-MaVag elnöke, Bacsa György egy interjúban. A 600 millió eurós ügyletet a spanyolok nemzetbiztonsági alapon vétózták meg, ez azonban Bacsa szerint szembemegy az uniós jogszabályokkal.

LUS_4818
Bacsa György először szólalt meg a Talgo-ügyben a spanyol vétó óta / Fotó: Kallus György

A Ganz-MaVag elnöke szerint a spanyol kormány egyszerűen sutba dobta a szabad vállalkozás jogát Európában, különös tekintettel a tőke szabad áramlására. Nem is meglepő, hogy a spanyol vétót a konzorcium jogi úton támadja meg, első körben a spanyol legfelsőbb bíróságon. 

A tőke szabad áramlása ugyanis az Európai Unió négy alapvető szabadságának az egyike az áruk, szolgáltatások és emberek szabad mozgása mellett. 

Ezen elvek megsértését az unió bíróságán is lehet támadni.

A spanyol kormány ugyanakkor titkosította azokat a dokumentumokat, melyek a tiltást indokolják, ám vezető kormányzati tisztviselők szerint a Talgo nyomtávváltó technológiája lehetett a probléma, amely a háború után Ukrajna újraépítéséhez is szükséges lehet. Bacsa a Financial Timesnak arról beszélt, hogy csak a sajtóból értesült ezen kifogásokról. Ám azt is kifejtette, hogy úgy vélik, a spanyol kormánynak nincsenek megfelelő érvei az üzlet leállítására, és nem kívánják feladni a spanyol piacot sem.

A Talgo új piacokat szerzett volna a felvásárlással

Sőt, a Ganz-MaVag vezetője szerint a felvásárlással a Talgo is jól járt volna, hiszen meglévő nyugat-európai piacai mellett meghódíthatná a kelet-európai és ázsiai piacokat is. Bacsa szerint a konzorcium hajlandó túllépni a spanyol kormány által felállított kettős mércén és újra megpróbálná nyélbe ütni az ügyletet. 

Nem vívunk politikai csatákat. Egy professzionális ipari tervet tettünk le az asztalra, amire továbbra is nyitottak vagyunk.

– fogalmazott.

Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök szerint viszont Orbán Viktor magyar kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnök rajongója, aki térdre akarja kényszeríteni Ukrajnát. Hétfőn pedig a spanyol gazdasági tárca közöle, hogy az uniós jogi szabályokat szigorúan követve, alapos elemzőmunka után jutottak arra a következtetésre, hogy az ügylet leküzdhetetlen kockázatokat jelent a nemzetbiztonságra és a közrendre.

A spanyolok szerint Magyarország túl közel áll Oroszországhoz

A magyar kormány valóban többször szembekerült az EU és a NATO más tagjaival az ukrajnai háború miatt, ráadásul a múlt hónapban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy orosz kereskedelmi fórumnak is otthont adott Budapesten, de orosz kollégájával, Szergej Lavrovval is találkozott az ENSZ általános gyűlésének margóján.
A Ganz-MaVag 45 százalékos tulajdonosa a magyar állam, míg a további 55 százalék a Mol egyik leányvállalata által irányított Solva II magántőkealapé. Bár Bacsa a Mol ügyvezető igazgatója is, azt állítja, hogy az alap tulajdonosának csak korlátozott a befolyása. 

A felvásárlási ajánlat több mint felét államilag támogatott hitelből finanszírozták volna, mivel a Magyar Vagon önmagában túl kicsi lett volna a pályázathoz Bacsa szerint.

A Solva II tulajdonosai nem nyilvánosak, személyüket Bacsa az interjúban sem árulta el, ám az alapot korábban Hernádi Zsolt Mol-vezérhez kötötték. Az elnök a MaVag tulajdonosainak névsorát megosztotta a spanyol hatóságokkal, ám szerinte ott sem található orosz befolyás nyoma. Bár a cég korábban közösen tulajdonolt egy Budapesthez közeli vállalatot az orosz Transzmasholdinggal 2022-ig, Bacsa arra is felhíva a figyelmet, hogy az orosz cég 20 százaléka idén májusig a francia Alstomé volt. Tehát ha a 2022 előtti orosz kapcsolatok oroszpártiságot jelentenek, akkor fél Európa bűnös, és így kizárható az üzletekből, ami a Ganz-MaVag-elnök szerint nonszensz.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.