A német energiaóriás a brit partoknál talált aranybányát a magyarok és a lengyelek helyett
A német gazdaságot ágynak döntő vírus ellen immunisnak mutatkozik az ország legnagyobb áramtermelője, a Magyarországon az Elmű és az Émász egykori tulajdonosaként ismét RWE. A társaság még növelni is tudta alapnyereségét (EBITDA) az idei első negyedévben, s 1,63 milliárd eurót tüntethetett fel ezen a soron a szerda reggel publikált gyorsjelentésében, megfelelve az előzetes piaci várakozásoknak.

Igaz, a 25 százaléknak megfelelő pluszpénzt a holland kormánynak köszönhetik, amely 2022-ben átmenetileg korlátozta az RWE Eemshavenben lévő széntüzelésű erőművének szén-dioxid-kibocsátását, veszteséget okozva ezzel a német cégnek. Négy év után azonban kompenzálták az RWE-t, amely 332 millió eurót kasszírozhatott így. E bónusztétel nélkül az RWE profitja az egy évvel korábbi szinten ragadt volna.
Az RWE a megújuló energiaforrásokat favorizálja
Az energiatermelő társaság megerősítette az idei üzleti tervében szereplő célszámokat, azaz a kiigazított alapnyereséget az 5,2–5,8 milliárd eurós sávba várják, míg az adózott nyereséget az 1,55–2,05 milliárd eurós tartományba. A sáv ugyan elég szélesnek tűnik, de az elemzői várakozások mindkét esetben a közepére esnek: az alapnyereségnél 5,6, a nettó profitnál 1,77 milliárd eurós az elemzői konszenzus.
Az első negyedévben az RWE nem pörgette fel energiatermelését, mindössze 0,8 százalékkal táplált több áramot a vezetékhálózatba, mint egy évvel korábban (35,6 gigawatt). Az energiamixben a megújulók szerepe tovább nőtt, de a lignites erőművek is több áramot termeltek, a gázosokat viszont takarékra vették, mivel a kedvező időjárási viszonyok miatt jelentősen megnőtt a szélenergiából származó „ingyenáram” mennyisége.

Különösen a brit partok mentén, ahol 45 százalékkal több áramot termeltek az offshore szélerőműparkok. Szárazföldi társaiknál csak 13 százalékos többletet mértek. Az áramtermelésből a részesedések a következőképp alakultak:
- megújuló energiaforrásból 15,22 gigawattóra (plusz 16 százalék),
- gáztüzelésű erőművekből 10,56 gigawattóra (mínusz 11 százalék),
- lignites erőművekből 8,16 gigawattóra (plusz 4 százalék),
- egyéb forrásból 1,73 gigawattóra (mínusz 29 százalék).
A megújulók részaránya az áramtermelésben már 43 százalékos, és folyamatosan nő. Nem véletlen, hogy az RWE a tengeri szélerőműparkok telepítésében lát nagy fantáziát, az első negyedév legnagyobb eseménye az volt, hogy öt ilyen hatalmas part menti erőmű építési jogát nyerték el a brit kormány által kiírt versenytárgyaláson.
A brit energiapiac vonzó feltételeket kínál
Ezek összteljesítménye 6,9 gigawatt, s az általuk termelt áram átvételét húsz évre szóló szerződésben vállalta a brit energiarendszer üzemeltetője. Ez nettó 41 forintos kilowattóránkénti árnak felel meg, amit az éves brit inflációval fognak korrigálni. A szélerőművek 2029–2030 környékén állnak majd üzembe.
A projekttársaságba 50 százalék erejéig bevásárolta magát az amerikai KKR magántőke-társaság, ami jelzi, hogy kecsegtető üzletről lehet szó. Az év elején az RWE további nyolc brit napenergia- és szárazföldi szélerőműprojekthez szerzett engedélyt, ezek összkapacitása azonban jóval szerényebb lesz, csak 291 MW-ról van szó.
A brit piac kiemelt fontosságú az RWE számára, de vannak olyan régiók is, ahol átértékeli a ténykedését.
Ilyen Lengyelország, ahol a 350 megawatt összteljesítményű F.E.W. Baltic II szélerőműprojektből szálltak ki, eladva a jogokat a lengyel PGE energiatársaságnak. A Balti-tengerre, a parttól 50 kilométerre tervezett erőmű kivitelezése még nem kezdődött meg. A váltást az RWE a nagyobb volumenű offshore szélerőműparkok építésére való fókuszálásával magyarázta. Áprilisban jelentették be, hogy kivonulnak a svéd szélerőműpiacról is, érdekeltségeiket a megújuló energiaforrások hasznosításával foglalkozó norvég Aneónak adták el.
Brutálisat lehet keresni a gigantikus adatközpontok energiaellátásán – még most sem késő beszállni
Az informatika és az energetika szimbiózisán a befektetők is nagyot szakíthatnak. A gigantikus adatközpontok áramellátását üzemeltetőjük helyi erőművek megvásárlásával, kapacitásuk lekötésével próbálják biztosítani, s itt kerül a képbe a rengeteg kiszuperált vagy elaggott erőművel rendelkező német RWE, amely ezek kiárusításával hatalmasat kaszálhat.


