BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyakig ülünk a hitelekben: már augusztus végéig felvettek annyi személyi kölcsönt a magyarok, mint tavaly egész évben

Több mint másfélszeresére nőtt az első nyolc hónapban megkötött személyihitel-szerződések volumene az egy évvel korábbihoz képest, és már a nyár végére túlszárnyalta a teljes tavalyi teljesítményt a piac. Az egy szerződésre jutó összeg közben folyamatosan emelkedik, és már 2,6 millió forint közelében jár.

A nyár végéig 524,6 milliárd forint értékben kötöttek személyikölcsön-szerződéseket a magyar háztartások, ami amellett, hogy több mint másfélszerese az egy évvel korábbi volumennek, új rekord is – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A kiugró keresletet jól szemlélteti, hogy idén már augusztus végéig sikerült túlszárnyalni a tavalyi, egész éves szerződéses összeget, emellett a 2019-es, valamivel 560 milliárd forint alatti eddigi rekordot is jócskán meghaladja majd 2024-ben a piac.

Business woman thinking account,account,accounting
Az emelkedő jövedelmek miatt egyre nagyobb hitelösszegekkel kalkulálhatnak a kölcsön felvételében gondolkodó háztartások / Fotó: Getty Images

A megkötött szerződések száma viszont jóval lassabb ütemben – de így is igen dinamikusan –, 24 százalékkal nőtt az év első kétharmadában az egy évvel korábbihoz képest, és elérte a 202,7 ezret. Ennek nyomán az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg is jelentősen nőtt a múlt év első nyolc hónapjához viszonyítva, és éppen csak elmaradt a 2,6 millió forinttól.

Az új kihelyezések gyors ütemű emelkedése nyomán a személyi kölcsönök állománya is új csúcsra ért augusztusra: 1476 milliárd forintot tett ki, ami éves alapon 11,5 százalékos növekedés, hat év alatt pedig jóval több mint duplájára hízott a portfólió.

(Ez jóval meghaladja a teljes lakossági hitelportfólió növekedési ütemét, ott 6,9 százalékos,éves bővülést mért az MNB.) A gyors emelkedésnek köszönhetően a személyi hitelek súlya is tovább nőtt a lakossági portfólión belül: a 2023. augusztusi 13,2 százalékkal szemben már 13,7 százalékot tett ki.

A személyi kölcsönök iránti erős kereslet több tényezővel is magyarázható. Az egyik, hogy a bankok az utóbbi években fokozatosan emelték a felvehető hitelösszeg maximumát ennél a terméknél, és mára a 10-12 millió forintos plafon általánosnak tekinthető. A másik tényező, amit figyelembe kell venni, hogy a keresetek gyors ütemű emelkedése növeli a hitel felvételében gondolkodó ügyfelek mozgásterét. Ami viszont talán a legfontosabb, hogy az online igénylés lehetőségének megjelenésével sokkal egyszerűbb személyi hitelt igényelni, mint akár csak néhány évvel ezelőtt: a saját számlavezető banknál online igényelt kölcsönnél akár néhány órán belül (sőt, helyenként még gyorsabban) is pénzhez juthat az ügyfél.

 

Részben a nagy kereslet miatt a verseny is egyre erősebb a személyi kölcsönök piacán: a BiztosDöntés a napokban közölt elemzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy többéves szünet után újra megjelent az első, egy számjegyű kamattal elérhető konstrukció a piacon: a Cofidis minősített fogyasztóbarát konstrukciójánál 9,9 százalék az éves kamat, ha az ügyfél legalább 3 millió forintos összeget igényel, ötéves futamidővel, és legalább 450 ezer forintos havi jövedelmet tud igazolni. A legkedvezőbb kamatok pedig – amelyeket kellően nagy hitelösszeggel és igazolt jövedelemmel lehet elérni – több szereplőnél is 10 és 11 százalék között mozognak már, így számítani lehet arra, hogy a Cofidis példáját más szolgáltatók is követik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.