BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A győri kéziedző zsebében „turkált” egy svéd lap – kiderült, Per Johansson nagy luxusban él

Az Aftonbladet című lap szerint a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatával a budapesti Bajnokok Ligája-négyes döntő fináléjába jutó svéd edzője havonta nettó 17 ezer eurós fizetést kap. A több mint hat és fél millió forint mellett Per Johansson Audi Q7-essel jár, és egy 180 négyzetméteres luxuslakásban élhet Győrben.

Az Aftonbladet című lap szerint a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatával a budapesti Bajnokok Ligája-négyes döntő fináléjába jutó svéd edző, Per Johansson havonta nettó 17 ezer eurós fizetést kap, amely hat és fél millió forintnál is több. Az ugyancsak svéd lap ezt arra alapozza, hogy az 53 éves tréner ekkora összegre volt jogosult az első szerződésében, amely három hónapra szólt. Cikkében az Origo kiemeli: az északi szakember bónuszként használhat ez Audi Q7-es személygépkocsit is, miközben egy 180 négyzetméteres luxuslakásban élhet Győrben.

Per Johansson
A győri női csapatot irányító Per Johansson a világ egyik legjobban fizetett kézilabdaedzője / Fotó: AFP

Johansson ugyan nem kommentálta a fizetési összeget, de az elismerte, hogy van egy nagyon szép autója, és saját megfogalmazása szerint is egy kissé túlméretezett lakása. „Valamint van egy nagyon jó csapatom, melynek játékosaival minden nap együtt dolgozhatok” – tette hozzá.

Az Origo szerint a holland szövetségtől sem két fillért kap az ottani szövetségi kapitányi munkájáért, ezért tényleg 

Per Johansson a világ egyik legjobban fizetett kézilabdaedzője manapság.

Johansson 2024 tavaszán szerződött Győrbe, ahol a krízishelyzetben lévő klubbal csupán három hónapos szerződést kötött. A magyar bajnokságot és a Magyar Kupát ugyan már elveszítette (az MK-döntőben még nem ő volt az edző) az ETO, a BL-t ugyanakkor még megnyerheti. A svéd szakvezető korábban a román CSM Bukarest edzőjeként kétszer is szerepelt a Bajnokok Ligája négyes döntőjében, de egyszer sem tudott finálét játszani.

Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt, a Győri Audi ETO KC drámai meccsen, 24–23-ra legyőzte a dán Esbjerget az MVM Dome-ban zajló BL final four elődöntőjében, és bejutott a 18 órakor kezdődő vasárnapi fináléba, amelyben a három magyar kézilabdázót, 

  • Faluvégi Dorottyát, 
  • Háfra Noémit és 
  • a térdműtét után gyógyuló Szikora Melindát 

foglalkoztató német Bietigheim lesz az ellenfele.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.