BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lando Norris, a McLaren versenyzője nyerte az időmérőt

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 39. Forma–1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

A 24 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója az F1-ben. Mellőle csapattársa, Oscar Piastri startolhat majd, mivel ő zárt másodikként az időmérőn, amelyet kétszer is félbe kellett szakítani piros zászlóval balesetek miatt.

SAINZ, Carlos
Fotó: Balogh Zoltán

A harmadik rajthelyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője foglalhatja el. A 70 körös Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol a Hungaroringen.

A gyakorlatilag telt ház előtt rendezett időmérő előtt nagyjából 50 perccel szemerkélő eső érkezett a Hungaroringre, és a versenyzőknek ilyen körülmények között kellett megkezdeniük a körözést az első szakaszban. Ennek a résznek az egyik nagy vesztese Sergio Pérez lett, a Red Bull mexikói pilótája ugyanis 6:45 perccel a szakasz vége előtt a pálya hátsó részén megcsúszott a rázókövön, versenyautóját pedig a gumifalnak csapta. Emiatt piros zászlóval félbeszakították a kvalifikációt, s bár Pérez sértetlenül szállt ki, számára véget ért az időmérő. A folytatásra néhány perc szünet után már sor kerülhetett, és ugyancsak az első szakaszban búcsúzott a további küzdelemtől George Russell a Mercedesszel.

A kvalifikáció második – már teljesen száraz aszfalton rendezett – etapjának végén Lewis Hamilton szurkolói izgulhattak, a Mercedes hétszeres világbajnok brit versenyzője ugyanis épphogy a 10. helyen jutott tovább a harmadik szakaszba, miután az utolsó mért körén sem a német Nico Hülkenberg, sem pedig a finn Valtteri Bottas nem tudott jobb időt elérni.

A pole pozícióról döntő harmadik etapban előbb Verstappen teljesített egy nagyon jó kört, Norris azonban pillanatokkal később több mint három tizedmásodperccel gyorsabb volt a vb-címvédőnél. Néhány perc múlva Piastri jött fel másodiknak csapattársa mögé, míg Verstappen harmadik maradt. Ekkor Cunoda Juki (RB) a pálya felső szakaszán egy kigyorsítás közben a szalagkorlátnak csapódott, emiatt piros zászlóval ismét félbeszakították az edzést. A hátralévő alig több mint két perc alatt Verstappen már nem is hajtott ki a pályára, és másnak sem sikerült közel kerülnie a McLaren duójához. A brit istálló legutóbb 2012-ben ünnepelhetett pole pozíciót a Hungaroringen, akkor Hamilton volt a leggyorsabb az időmérőn.

   A teljes rajtsorrend:
   --------------------
   1. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
   2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
   3. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
   4. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
   5. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)
Cunoda Juki (japán, RB)
   6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Haas)
Valtteri Bottas (finn, Sauber)
   7. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Logan Sargeant (amerikai, Williams)
   8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
   9. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)
   10. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Pierre Gasly (francia, Alpine)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.