BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel 200 meccs élőben, itthon még sosem látott képminőség – minden, amit az RTL Bajnokok Ligája-közvetítéseiről tudni kell

Augusztus 14-én, szerdán este a Real Madrid–Atalanta UEFA-Szuperkupa-mérkőzéssel indítja nemzetközi kupaközvetítéseinek sorát az RTL Magyarország. Idén ősztől három éven át a vállalatcsoport csatornáin – ezen belül pedig kiemelten az RTL+ streamingplatformon – követhetik a nézők az európai klubfutball csúcsmeccseit, beleértve a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga találkozóit is. Az RTL+felületén a 2024–25-ös idényben összesen 192 összecsapás lesz látható, ráadásul korábban hazánkban még sosem látott képminőségben.

Az UEFA által kiírt pályázaton az RTL Magyarország nyerte el a labdarúgó Bajnokok Ligája közvetítési jogait a következő három idényre. Ennek értelmében a csatornához kerültek az úgynevezett A csomag jogai, vagyis a BL keddi és szerdai játéknapjain is az RTL választhat elsőként, hogy mely mérkőzéseket közvetíti digitálisan vagy lineárisan. Az első választások érvényesek az egyenes kieséses szakaszra is.

Borussia Dortmund v Real Madrid CF - UEFA Champions League Final 2023/24
Jude Bellingham (balra) és Sebastian Haller csatája a legutóbbi BL-döntőben, a Real Madrid és a Dortmund összecsapásán. Szeptembertől már az RTL adja a legfontosabb rangadókat / Fotó: AFP

Korábban sosem látott képminőségben élvezhetjük a meccseket

Az RTL Magyarországhoz kerültek továbbá a Bajnokok Ligája úgynevezett B csomagjának digitális közvetítési jogai. 

A minőségre sem lehet majd panasz, hiszen az RTL+ technikai újításának köszönhetően a sportközvetítések gyors mozgásait jobban visszaadó 1080p50 formátumban lehet majd követni az eseményeket, akár nagyméretű képernyőkön is.

Akár az adott játéknap összes mérkőzését nézhetjük párhuzamosan

A Bajnokok Ligája RTL+-ra költözésével minden mérkőzés magyar kommentárral lesz elérhető, amire korábban még nem volt példa, hiszen az azonos időben futó mérkőzések közül lineáris csatornán csak néhányat lehetett figyelemmel kísérni. Ezzel szemben a digitális platformon a nézők a párhuzamosan lejátszott meccsek bármelyikét kiválaszthatják – ismertették a csatorna képviselői egy júliusi sajtóeseményen.

Amikor tehát eljön egy Bajnokok Ligája-játéknap, és egyszerre hét mérkőzést rendeznek, akkor az előfizetők dönthetik el, hogy melyiket akarják nézni, és természetesen az összeset vissza is nézhetik később.

Közel kétszáz meccs az RTL+-on

Ezeket pedig színes magazinműsorok egészítik ki az európai kupaheteken, ilyenkor lényegében hétfőtől vasárnapig lesz valamilyen exkluzív tartalom. A Bajnokok Ligája mellett pedig Európa Liga-, illetve Konferencia Liga-mérkőzések is színesítik majd a kínálatot, itt további több mint száz közvetítés lesz az RTL+-on vagy az RTL HÁROM csatornáján.

Az augusztusban kezdődő idényben nem kevesebb mint 192 mérkőzés lesz látható a platformon, mind magyar kommentárral.

A 2024–2025-ös szezontól a Bajnokok Ligája-döntő közvetítési jogainak kizárólagos tulajdonosa szintén az RTL, így a 2026-os budapesti finálét is a csatorna sugározza majd.

A lineáris közvetítéseket a kocsmákban is adhatják

Július végén több vendéglátóipari egység is megkereste a Világgazdaságot azzal, hogy segítsünk kideríteni, hogyan tudják biztosítani vendégeiknek a labdarúgó Bajnokok Ligája-közvetítéseket.

Jelenleg nincs külön együttműködésünk a vendéglátóhelyekkel. Ha a jövőben lesz az RTL+ használatára vonatkozó konstrukciónk a számukra, vagy változik az ÁSZF, arról az RTL Magyarország a felületein tájékoztatni fogja az érintetteket 

– válaszolta a Világgazdaság megkeresésére az RTL marketing- és kommunikációs igazgatósága.

Bajnokok Ligája
foci
futball
közvetítés
vendéglátó
A vendéglátóipari egységekben ezután is nézhetik az RTL által közvetített BL-meccseket a szurkolók / Fotó: AFP

Közölték, hogy jelenleg nincs megállapodásuk a nyilvános szórakozóhelyekkel, viszont minden lineáris közvetítés elérhető lesz a vendéglátóipari egységekben: a döntő például az RTL főcsatornán, és ha magyar csapat bejut a sorozatba, az RTL Magyarország lineárisan adja ezeket a meccseket, illetve az RTL HÁROM heti közvetítései is elérhetők lesznek a szurkolók számára.

„A lineáris közvetítések esetében a szórakozóhelyeknek nincs felénk semmilyen kötelezettségük, a partner szolgáltatók értékesítik üzleti előfizetésként (azon belül is HoReCa – hotel restaurant cafe – business előfizetésként)” – írták.

Idén szeptembertől emelkedni fog az RTL+ előfizetői díja, az eddigi havi 1990 forint helyett jövő hónaptól 2990 forintot kell fizetniük a nézőknek A még aktuális, kedvezményes éves előfizetési lehetőséggel azonban a drukkerek most még az alacsonyabb áron biztosíthatják be maguknak az egész szezont.

Nyertek a nézők: megállapodott az RTL és a 4iG csoport

Stratégiai megállapodást kötött az RTL Magyarország a 4iG csoporttal. Az egyezség értelmében 2025. január 1-jétől a 4iG, egyúttal annak telekommunikációs leányvállalatai exkluzivitással, a magyar piacon egyedüli telekommunikációs szolgáltatóként értékesíthetik az RTL Magyarország streamingszolgáltatását, az RTL+-t.

Ez azt jelenti, hogy a 4iG csoport – így a Vodafone Magyarország és a Digi – ügyfelei akár előfizetésük részeként, egyetlen televíziós platformról érhetik el és élvezhetik az RTL+ teljes kínálatát, beleértve az UEFA Bajnokok Ligája találkozóit, továbbá az RTL saját gyártású sorozatainak és realityműsorainak legújabb, illetve korábbi évadait, valamint nemzetközi sikerfilmek és sorozatok magyar szinkronos változatát.

A 4iG csoport a jövőben már az új, One márkanév alatt további, az RTL streamingszolgáltatását érintő és a hazai piacon egyedülálló tévé-előfizetési csomagokkal készül. Ezek részleteiről és az RTL+ szolgáltatásainak eléréséről a 4iG csoport a One márka bemutatkozásával egy időben tájékoztat majd részletesen.

RTL-bejelentés: kiderült, kik lesznek a Bajnokok Ligája-közvetítések műsorvezetői

Az RTL Magyarországnál biztosak abban, hogy növelni fogják a labdarúgó Bajnokok Ligája-közvetítéseknek otthont adó streaminplatformjuk, az RTL+ előfizetői számát. Szabó Balázs tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettes egy siófoki konferencián azt is elárulta, kik lesznek a műsorvezetők. A stábot Matthesz Flóra, Haraszti Ádám és Nagy Viktor alkotja majd.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.