Amikor az MI úgy tesz, mintha értené az érzelmeket

Lágy lime-zöld szimpátia hullámai, fekete-narancssárga várakozás és kék derű – így látta az emberek érzékszervi élményeit a rosztovi atomerőmű szoftvermérnöke, Alekszej Ljanguzov által kifejlesztett robotművész a mesterséges intelligencia bevetésével. A gép festményeit a Művészeti intelligencia – És? című moszkvai kiállításon mutatták be. (A kiállítás címe az orosz megnevezésből rövidítve frappánsabb: az Isztkusztvennij Intyellekt – I?, azaz  II – I?) 

A művészet algoritmusai

A kiállításon mesterséges intelligencia (MI) eszközökkel készült alkotások láthatók: koncepciók és szövegek, művészeti és designtárgyak, installációk, számítógépes programok, társadalmi projektek és startupok. Itt láthatók Alekszej Ljanguzovnak A gépek érzelmei című tudományos művészeti projektjének festményei is. A mérnök a kísérleti projekttel azt kívánta kideríteni, hogyan értelmezi a gépi intelligencia az emberi érzéseket. 

Ezalatt a robotművész tolla a papíron kaotikus mozdulatokkal a személy érzelmi állapotát tükröző alakzatokat rajzolt, és megnevezte az érzéshez kapcsolódó színt. Alekszej Ljanguzov a kapott adatok összességét egy generatív ellentmondásos hálózat (GAN modell) betanításához használta fel. A neurális hálózat megtanulta, hogy egy személy szenzoros élményét minden egyes élményhez külön-külön ábrázolja. Ezután a robotművész az érzések és a gépi intelligenciaszintézisének eredményét reprodukálta vászonra.

Mit keres a mesterséges intelligencia a művészetben?

„Segíthetik a festészet és az érzések az ipari szektor fejlődését? (...) Mi magunk nem vettük észre, hogy a mesterséges intelligencia eszközei hogyan épültek be a korábban emberi monopóliumnak tekintett területekbe, azaz a kreatív és a kutatási folyamatokba” – idézi a szakembert a Roszatom lapja. A neurális hálózati algoritmusok segítenek a mérnököknek a fejlesztés optimalizálásában, önállóan 3D modelleket készíteni a berendezések alkatrészeiről, minimális súllyal nagyobb szilárdságot biztosítva, és az embernél hatékonyabban megbirkózni ezzel a feladattal. Az ilyen kutatásoknak köszönhetően szerinte hamarosan látványosan megváltozhat a világunk. Az automatikus kreatív modellező rendszerek és az additív technológiák fejlesztése lehetővé teszi egyedi objektumok tömeges létrehozását, és felgyorsítja a tudomány és a technológia fejlődését, beleértve a nukleáris ipart is.

Halott robotok múzeuma a garázsban

Alekszej Ljanguzov 17 éve érkezett a Rosztovi Atomerőműbe, és akkortól érdeklődött a robotmechanizmusokkal történő festés iránt. Úgy gondolta, miért ne kombináljuk egy ember kreatív gondolkodásának képességét egy gép mozdulatainak tökéletességével. Csakhogy ez nehéznek bizonyult. Mivel az első prototípusához egy bútorboltban vásárolt elemeket, a robotja inkább egy ruhásszekrényre hasonlított. Az elsőszülött azonban teljesítette küldetését: megmutatta a tapasztalatlan robotépítőnek a bútorvezetők ötletének alsóbbrendűségét egy hatalmas traverz mozgatásához. És az első robot elfoglalta a helyét a garázs sarkában.

Következtek a következő, egyre tökéletesebb robotok, és új megközelítéseket teszteltek, például

• festékkeverési technikákat csiszoltak,
• egyes robotok ecsetet tartottak a manipulátorban,
• mások sugárral szórtak,
• sűrített levegővel lőttek.

„Miután befejezték életútjukat, a festők híresek lesznek, a robotművészek pedig a garázsba mennek” – viccelődik internetes oldalán Alekszej Ljanguzov, aki már könnyen nyithatna a garázsában egy múzeumot halott robotokról.

A gép szorgalmas tanuló

Alekszej Ljanguzov eleinte egy emberi festő fejlett eszközeként találta ki robotművészeit, de a mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével reménykedni kezdett egy olyan autonóm művészi rendszer létrehozásában, amely képes az emberrel együttműködve alkotni. „Egy gép sokkal szorgalmasabban tanul, mint az ember – mondja. — Például az én mesterséges intelligenciám először ceruzával tanult rajzolni. A feladat nem volt egyszerű: kitalálni a vonások legjobb helyzeteit, optimális hosszát, dőlésszögét, hogy az így kapott vonalrajzot megkapjuk. És nincs szabványos megoldása, az MI önállóan határozza meg, hogy tetszik-e az eredmény vagy sem, hibázik és újra és újra próbálkozik. Ötletem és kitartásom technológiává változott, de még csak az elején járunk. Az első számítógépek 65 éve hatalmas szekrények voltak, senki nem hitt a mindennapi életben való használhatóságukban. Most viszont az MI sokkal gyorsabban fejlődik, mint az 1950-es években a számítástechnika.”

Nem nagy a rajongótábor

Egyelőre nem túl népszerűek a robotfestők, a művészek nem értik őket, ahogyan a mérnökök sem, vagy nem érdekli őket a feltaláló szerint. Viszont a művészeti kritikusok ma már az alkotói közösség teljes értékű résztvevőiként tekintenek rájuk.

Kiáltványszerű weboldala szerint arról álmodik, hogy megtanít egy robotot olajfestmények festésére a maga módján, különösen az élénk színek kímélése nélkül. Azért, hogy az emberek rájuk nézzenek és mosolyogjanak, és ne érezzék megvetésüket az irreális munka iránt. Az algoritmusok már most is önállóan komponálnak zenét, az építészek matematikai modellekre támaszkodva bonyolult épülethomlokzatokat készítenek. A neurális hálózatok elképzelnek dolgokat, és az autógyárak hegesztőrobotjai ecsetet és festéket használtak manipulátorként. Nyilvánvaló, hogy itt az ideje, hogy az ember helyet találjon magának ebben az új világban.

 Három érdekesség:

•  Az Edmond de Belamy portréja című festményt, amelyet a párizsi Obvious csapat generatív ellenséges hálózata készített, 400 ezer dollárért adták el a Christie’s aukcióján.
• Artemy Lebedev stúdiója mesterséges tervező intelligenciát hozott létre, amelynek a terveit egy évig élő emberként adta át – Nyikolaj Ironov alkalmazottként – adta el. A virtuális tervező egy év alatt több mint 20 kereskedelmi projektet valósított meg.
• Az AIVA virtuális zeneszerzőt a francia Sacem zenei jogkezelő elismeri.