BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megvárja az Apple bejelentését, majd nagyot robbant a Huawei

A Huawei merész lépést tett: az Apple várva várt iPhone-bemutatójára szervezte rá a saját eseményét, amelyen egy titokzatos, új csúcstelefont fognak felfedni. A Huawei szerint sikerült olyat alkotniuk, amiről más telefongyártó cégek eddig csak álmodni mertek.

A kínai tech szektor nagyágyúja, a Huawei szeptember 10-re tűzte ki következő termékbemutatóját. Az időpont nem véletlen, ugyanis ugyanazon a napon fogja az Apple lerántani a leplet az új iPhone 16 termékcsaládjáról. Nemcsak a nap egyezik meg, hanem a kezdés ideje is: pekingi idő szerint 14 óra 30 perckor kezdődik majd a Huawei-show, ami teljesen egybeesik az Egyesült Államok nyugati partján megrendezendő Apple-eseménnyel. Az új iPhone már csak azért is érdekes, mert azt pletykálják, hogy egy eddig nem látott, bronz kiadásban is elérhető lesz.

New York, New York / USA - 11 11 2019: Logo of Huawei on the iPad Air2 in on office desk
A Huawei lehetetlent alkotott – közeleg a bejelentés / Fotó: Northfoto

Az Apple nagy valószínűséggel az „It’s Glowtime” eseményen mutatja be az iPhone 16 termékcsaládot, ezzel szemben a Huawei még nem fedte fel, hogy mit fog megvillantani a saját show-ján. Richard Yu, a Huawei fogyasztói és autóipari technológiai csoportjának vezetője úgy írta le a rejtélyes terméket, hogy „vezető, innovatív és bomlasztó”. Ami fontosabb, hogy

Yu az új Huawei terméket „korszakalkotónak” nevezte,

és úgy hivatkozott rá, mint egy olyan technológiára, amire „mások gondoltak, de nem tudják elkészíteni”. Azt mondta, hogy a Huawei öt év befektetés után „valósággá változtatta a sci-fit”. A Huawei, annak ellenére, hogy szenved az amerikai szankcióktól, visszatért, és közvetlen kihívás elé állítja az Apple-t a kínai piacon. A Canalys piackutató cég jelentése szerint az Apple a második negyedévben elvesztette helyét az öt legnagyobb okostelefon-gyártó között Kínában. Ezzel szemben a Huawei teljesítménye éves szinten 41 százalékkal nőtt az okostelefonok szállításában.

A Samsung is versenyez az Apple-lel, nem csak a Huawei

A Samsung egy új, innovatív eszközzel hívta fel magára a figyelmet, miközben a világ a Google Pixel 9 Pro és az Apple iPhone 16 Pro közelgő megjelenésére vár, melyek nagy valószínűséggel újra fellendítik az okostelefon-piacot. A dél-koreai tech óriás bemutatta a Quantum 5 nevű készüléket, amely a Galaxy A55 egy extra biztonságos változata. Az újdonságot a svájci ID Quantique vállalattal együttműködve fejlesztették ki – de van egy csavar: a termék kizárólag Dél-Koreában lesz elérhető.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.