A Nokia-lecke - Feledtethető volna mostani vergődésünk

A finn út évekig ígéretesnek tűnt. A magyar adottságok hátrányaira utalva szokás emlékeztetni, hogy nyersanyag- és energiaszegény ország vagyunk, kis piaccal, tőkehiánnyal, kereskedelmi függőséggel.

Csakhogy Finnország népességre még kisebb – a lélekszám alig több mint a fele a magyarénak –, ahol szintén nincs nyersanyag, nincs hagyományos energiaforrás, ráadásul ott még barátságtalan is a klíma, velünk szemben teljesen kívül esik a fő szállítási-közlekedési útvonalakon, nekik még inkább irreleváns méretű a piacuk, és a Szovjetunió összeomlásával két évtizede az ő gazdaságukat szintén GDP-százalékokban megjelenő veszteségek tizedelték. És mégis… A kilencvenes évek végére, az évtizedfordulóra Finnország vált az EU egyik mintaállamává. Ahol húsz év alatt elérték, hogy a teljes innovációs láncban élre törtek: a diplomások számától a műszaki és természettudományos végzettségűek nagy arányáig, a k+f ráfordítások abszolút és relatív mértékétől a szabadalmak kiugróan magas számáig. Különösen fontos volt, hogy a látványos eredmények mindezen területeken egyszerre jelentkeztek, így ugyanis a részelemek egymást erősítő alappá válhattak. Elvezetve oda, hogy éppen egy ilyen kicsiny, forrásszegény, periferikus helyzetű ország nevelte fel a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártóját.
De a legfontosabb a finn példában talán a mentalitás volt. A finn elnökség alatt tartott egyszer előadást a Nokia-csoda atyja, Jorma Ollila a globalizációról; ennek kapcsán a fő üzenete az volt, hogy a globalizáció ellen nem védekezni kell, hanem ki kell használni. Ezzel a megközelítéssel még a gazdagabb EU-tagok körében sem tudott – azóta sem – mindenki maradéktalanul egyetérteni. Pedig a Nokia sikere láthatóan Ollilát igazolta.
A recept tehát adott volt, „csupán” követni kellett. Vagy mégsem? Egy idő után ugyanis arról kezdtek jönni a hírek, hogy az Apple-féle iPhone 2007-es piacra dobása óta kétharmadával csökkent a Nokia-részvények értéke, a cég vesztesége milliárdos nagyságrendű, és az ellenlépések sikertelensége mára oda vezetett, hogy éppen a napokban a finn zászlóshajó új kapitányául szégyenszemre egy amerikait (egészen pontosan: kanadait) neveztek ki Stephen Elop személyében. Akitől most azt várják, hogy a hardverben továbbra is piacvezető Nokiát vértezze fel nem kevésbé ütőképes szoftverképességekkel és persze radikálisan javuló piaci részaránnyal. Ellenkező esetben a néhány éves Nokia-hegemónia hosszabb távon nem marad más, mint egy szép emlékű epizód.
Nos, ha a felmenő ágban járó finn példából tanulni lehetett, talán nincs tanulság nélkül az új fejlemény sem. A Nokia-megtorpanás (egyesek már kudarcról beszélnek) okait nyilván még sokáig, sok helyen, sokféleképpen fogják magyarázni. A Financial Times hétvégi terjedelmes elemzése végső soron hibás piacstratégiai döntésekre vezette vissza a történteket, de nem csak arra. Olyan mögöttes jelenségekre is, mint a sikertől való megittasodás, a piaci fejleményekkel szembeni arrogancia, a mindezt kezelni hivatott döntéshozói struktúra elnehezülése, az irányítás bürokratikussá válása. Ennek fényében már nem is olyan meglepő, hogy rendcsinálásra kívülről hozattak valakit.
A tanulság pedig egyszerre megnyugtató – és riasztó is. Megnyugtató, mert ezek szerint a modell továbbra is érvényes. Nem az ütőképes innovációs vertikum felállítása bukott meg, hanem a menedzsmentért felelős emberi tényező. Továbbra is ígéretes lehet a finn úton haladni – ha jobban ügyelnek a vezetésre is. Csak hát itt jön az aggodalomra okot adó rész: hogy ugyanis felemelkedésre váró térségünk éppen ez utóbbinál tűnt eddig különösen és következetesen sebezhetőnek. Alighanem – a modell erősségei mellett – a (finn) hibákból kellene talán legelőször is tanulni.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője