Csak úgy röpködnek a mínuszok

Eddigi legrosszabb évét sikerült zárnia a magyar bankszektornak: a több mint négyszázmilliárdos összesített veszteség önmagában is figyelemre méltó, de az még érdekesebb – bár az összes szereplő eredménye még nem ismert –, hogy most első alkalommal minden nagybank veszteséges lehet.
Könnyű elintézni a dolgot azzal, hogy a lakossági ügyfelekkel végzett elszámolásra képzett tartalékok miatt ilyen csúnya a mérleg, hiszen most valóban ez az óriási mínusz legfőbb oka.

De azt sem ártana figyelembe venni, hogy itt nem pusztán egyszeri hatásról van szó, hanem a banki – illetve a teljes hitelintézeti – ágazat permanens, szisztematikus lehúzásáról. A különadók vívmányával például még a Gyurcsány-kormány idején meg kellett ismerkednie a pénzügyi szektornak – azóta is fizetik ideiglenesen és időnként növekvő mértékben –, ezt azóta sikerült megfejelni a tranzakciós illeték bevezetésével, illetve szinte az egész devizahiteles probléma rájuk tolásával, kissé arcátlanul kihasználva a lépések nullával egyenlő politikai kockázatát.

Az elmúlt évek zseniális politikájának lett az eredménye, hogy öt év alatt csak a bankszektor közel 800 milliárdos összesített veszteséget hozott össze. Eközben – kelet-európai növekedési lehetőségek meg kitettség ide vagy oda – sikerült elérni, hogy több nagy szereplőnél is reális lehetőségként merült fel a magyarországi leánybank értékesítése. Az is intő jel, hogy a két, különböző okok miatt távozó pénzügyi csoporttól az államnak kellett megvenni a bankjait, úgy, hogy erősen kétséges, kinek, és főként mikor tudja majd az új szerzeményeket eladni.

Szerencsére úgy tűnik, a kormányzati műhelyben is kezdenek rájönni, hogy az elmúlt években képviselt irány nem vezet sehova: legalábbis ennek a jele a közelmúltban kötött paktum a bankadó fokozatos csökkentéséről. Emellett már csak egy bevált trükk van, amelyet feltétlenül alkalmazni kellene egy jól működő pénzügyi szektor eléréséhez: hagyni kéne végre őket dolgozni.