Az egyenlőtlenség okozta instabilitás

A 19. század vége óta nem látott szinten áll jelenleg a globális egyenlőtlenség mértéke, amely továbbra is növekszik. A gazdagok és a szegények közötti szakadék már elképesztő méreteket ölt. Az Oxfam kimutatta, hogy a világ nyolc leggazdagabb embere annyi vagyonnal rendelkezik, mint a világ legszegényebb 3,6 milliárd embere. Ahogy azt Bernie Sanders amerikai szenátor nemrégiben megjegyezte, a Walmart-tulajdonos Walton család több vagyonnal rendelkezik, mint az amerikai lakosság alsó jövedelmű 42 százaléka.

[caption id="" align="alignleft" width="592"] A világ lakóinak 9-11 százaléka él mélyszegénységben Fotó: AFP[/caption]Én is szolgálhatok elképesztő számokkal. A Credit Suisse adatait használva azt mutattam ki, hogy a világ három leggazdagabb emberének vagyona három ország (Angola, Burkina Faso, Kongói Demokratikus Köztársaság) összes lakosának vagyonát meghaladja, amely államokban összesen 122 millió ember él.

Természetesen az elmúlt évtizedekben jelentős előrelépés történt a mélyszegénység csökkentésében (a mélyszegénységnek a kevesebb mint napi 1,9 dolláros fogyasztás felel meg). 1981-ben a világ népességének 42 százaléka élt mélyszegénységben, ez az arány 2013-ra – ez az utolsó olyan év, amelyre vonatkozóan összehasonlításra alkalmas adatokkal rendelkezünk – 11 százalék alá csökkent. A nem teljes körű adatok azt mutatják, hogy jelenleg valamivel 9 százalék feletti szinten áll a mélyszegénység mértéke. Ez egyértelműen ünneplésre ad okot, a munka azonban távolról sem ért még véget. Szemben az elterjedt nézettel, nem szabad csak a fejlődő világra koncentrálnunk.

Ahogy azt Angus Deaton nemrégiben kifejtette, a mélyszegénység a gazdag országokban is súlyos problémát jelent. Rámutatott arra, hogy „több millió amerikai él olyan háztartásban, amely 2 dollárnál kevesebb egy főre jutó napi jövedelemmel rendelkezik”. A megélhetés (beleértve a lakhatást) jóval magasabb költségeinek ismeretében Angus Deaton azt jegyezte meg, hogy egy ilyen mértékű jövedelmi szakadék még nagyobb kihívást jelenthet olyan országokban, mint az USA, szemben olyan államokkal, mint India. Ez egyértelműen látható New Yorkban, ahol az ismert hajléktalan emberek száma a 2002-es 31 ezerről napjainkra 63 ezerre nőtt. Ez a trend egybeesik a lakhatás árának erőteljes emelkedésével: az elmúlt évtizedben a bérleti díjak több mint háromszor gyorsabb ütemben emelkedtek, mint a bérek.

Ironikus módon a vagyonosok egy egységre lebontva kevesebbet fizetnek sok árucikkért és szolgáltatásért. Vegyük példának a repülést: a törzsutasprogramoknak köszönhetően a vagyonos utasok egy kilométerre lebontva kevesebbet fizetnek a repülőutakért. Ez a jelenség megfigyelhető a szegény gazdaságokban is. Indiai falvakkal kapcsolatos elemzések azt mutatják, hogy a szegényeket rendszerszintű árdiszkrimináció éri, ami fokozza az egyenlőtlenséget. Valójában a gazdagok és a szegények által fizetett árak közötti különbség korrekciója a Gini-koefficienst (a jövedelmi egyenlőtlenség leginkább elterjedt mutatószáma – a szerk.) 12-23 százalékkal javítja.

A jobb helyzetben lévők számos árucikket ingyen megkapnak. Ennek egy triviális példája akkor jutott eszembe, amikor tollat vettem magamnak. Különböző tollak gyakran bukkannak fel az íróasztalomon, amelyeket véletlenül hagynak nálam az irodámban megforduló emberek. Épp olyan gyakran el is tűnnek, amint a nálam járó emberek véletlenül zsebre teszik őket. A néhai híres indiai újságíró, Khushwant Singh egyszer azt mondta, hogy csak azért járt konferenciákra, hogy tollakat, jegyzetfüzeteket szerezzen.

E jelenség nem triviális példája az adózás. Ahelyett, hogy a legtöbb adót fizetnék, a legvagyonosabb emberek igénybe tudnak venni olyan kiskapukat, adólevonásokat, amelyek nem érhetők el a kevesebbet kereső emberek számára. Anélkül, hogy megszegnének bármilyen szabályt, a vagyonosok így támogatáshoz jutnak, amelynek sokkal nagyobb pozitív hatása lenne, ha azt a legszegényebb emberek kapnák.

Ezen konkrét egyenlőtlenségeken túlmenően kevésbé nyilvánvaló – de ugyanolyan káros – egyensúlytalanságra is van példa. A vagyonos állampolgárok nemcsak szavazhatnak, hanem befolyásolhatják is a választásokat az adományaik révén és egyéb más módokon keresztül. Ebben az értelemben a túlzott mértékű vagyoni egyenlőtlenség alááshatja a demokráciát.

Természetesen bármely jól működő gazdaságban elkerülhetetlen, illetve szükséges is, hogy egy bizonyos szintű egyenlőtlenség kialakuljon. Napjainkban azonban a jövedelmi és a vagyoni egyenlőtlenség olyan túlzott mértékű és beágyazott, hogy nemzedékeken ível át. Így a családok vagyoni helyzetének és az örökségeknek a tehetséggel és a szorgalmas munkával szemben jóval nagyobb hatásuk van az egyes emberek gazdasági helyzetére. Ez a jelenség mindkét irányban megfigyelhető: ahogy a vagyonos családok gyermekei jóval nagyobb eséllyel lesznek gazdagok felnőttkorukban, úgy a gyermekkorukban dolgozók gyermekei nagyobb valószínűséggel fognak dolgozni gyermekéveik alatt.

Ez nem az egyes egyének hibái miatt van így. Sok vagyonos ember jelentős mértékben veszi ki részét a társadalom terheiből, és betartja a szabályokat. A probléma az, hogy a szabályok kivételező módon gyakran az ő javukat szolgálják. Más szóval a jövedelmi egyenlőtlenség rendszerszintű hibákból fakad.

Globalizált világunkban nem lehet hagyni, hogy az egyenlőtlenséget a piacok és a helyi közösségek oldják meg. Ahogy a növekvő egyenlőtlenség következményei kihatnak a geopolitikára, és erodálják a stabilitást, az új szabályok, újraelosztási rendszerek és globális egyezmények kialakításának szükségessége már nem morális ügy, hanem egyre inkább a túlélésről szóló kérdés.

Copyright: Project Syndicate, 2017
www.project-syndicate.org