Hatalmas kihívás előtt a felsőoktatás

Az alapvetően felsőoktatási témákra koncentráló amerikai Inside Higher Ed oldal a közelmúltban a technológiai és társadalmi változások egyetemekkel és főiskolákkal szemben támasztott kihívásaival kapcsolatban tett közzé egy publikációt. Az Amerikai Egyetemi Professzorok Szövetségével is együttműködő lap cikke a felsőoktatás szemszögéből elgondolkoztató jelenségre mutat rá. Felvetésük szerint a felsőoktatásban egyre inkább előtérbe kerülnek a rövidebb lefutású képzések. Ennek háttere többek között az, hogy a változások most tapasztalható sebessége és mélysége miatt a hallgatókat – akár többször is – át kell képezni életpályájuk során.

A mostani helyzet annyiban nem újdonság, hogy hasonló természetű kihívásokkal, különösen a változások kezelésével már többször meg kellett küzdenie a felsőoktatásnak.

Az univerzitás eszme kialakulásának és fejlődésének történelmi vizsgálata alapján az látszik, hogy a közelmúlt kihívásaira adandó lehetséges válaszok nagy részét érdekes módon a régmúltban is fellelhetjük. Az univerzitások megjelenésekor a tanulási folyamatot műhelymunkák jellemezték – olyan műhelyek formálódtak, ahol mester és tanítványa együtt tanult, alkotott. Ez a szemlélet később, a 20. század elejétől megjelenő projektmódszerben, majd a század közepétől a kreativitás előtérbe kerülésével erősödött fel.

A történelem során jól felismerhetők azok a korszakok, amelyek számottevő változást okoztak a felsőoktatási képzésben. Az első és a második ipari forradalom éppen ilyen volt. A technológiai fejlődés eredményeként mindkét esetben olyan találmányok, innovációk jelentek meg, amelyek alapvetően változtatták meg az emberek addigi életét. Ez a folyamat a második ipari forradalom idején, azaz a 19. század végén még markánsabban mutatkozott meg, mint korábban.

Mindez új kompetenciákat igényelt, és gyors társadalmi átalakulásokat indított el.

Széles tömegek szembesültek azzal, hogy a munkavégzéshez és életükhöz korábbi tudásuk és meglévő képességeik megújítására van szükség. Ez értelemszerűen hatott a felsőoktatásra is, hiszen korábban soha nem látott tömeg került be az oktatásba. A 19. század végén, a 20. század elején John Dewey – az amerikai oktatás egyik megreformálója – az információszerzést és a problémamegoldás képességét helyezte előtérbe. Az általa adott pragmatikus válaszok mai szemmel is figyelemre méltók: a szakértők ezeket a területeket a robotizáció és az informatika szinte követhetetlen fejlődési üteme közepette is meghatározó kompetenciaként emlegetik.

Nyilvánvaló, hogy ez a szemléletváltás a felsőoktatás tanulási és oktatási folyamataira is hatott. Az oktatás már nem csak az előadások és a tudásátadás szintjén zajlott, egyre több olyan gyakorlatias kurzus indult, amely a problémamegoldást és a projektalapú kompetenciafejlesztést állította középpontba. A változás drasztikusnak mondható, hiszen a korábbi, klasszikus modellel szemben az információkat a tanulók maguk keresték meg, értelmezték és használták fel a képzés során.

A fenti folyamat végül a kilencvenes évek közepén, az UNESCO égisze alatt publikált Delors-jelentésben csúcsosodott ki, amely útmutatást kívánt adni ahhoz, miként válaszoljon az iskola az információs társadalom kihívásaira.

A jelentésben publikálták először azt, hogy az egyént az egész életen át tartó tanulásra kell felkészíteni. Érdemes felidéznünk a jelentésből az oktatás négy alappillérét: megtanulni tudni-megismerni, megtanulni dolgozni-cselekedni, megtanulni együtt, másokkal élni és megtanulni élni.

A jelentés hatására egyre erősebben fogalmazódott meg az igény a piaci és a felsőoktatási szektor közelítésére. Ennek következménye, hogy azokat a kompetenciákat, soft skilleket kell fejleszteni – kommunikáció, kritikus gondolkodás, együttműködésre való képesség, problémamegoldás –, amelyek a munkaerőpiacon egyre inkább előtérbe kerülnek. Ezek a képességek nélkülözhetetlen részei a munkának, és növelik a siker valószínűségét.

A soft skillek közé tartozik a fejlett empátia, a könnyed és nyílt kommunikáció, a jó csapatjátékosi attitűd, a képesség a megszerzett tudás továbbadására éppúgy, mint a felelősségvállalás vagy a felmerülő probléma megoldására koncentráló szemlélet.

A rövidebb képzéseknek tehát kétségtelenül megvan és meglesz a szerepük. Ám ez csak az érem egyik oldala. Az érem másik oldala az, hogy milyen választ adnak az egyetemek és a főiskolák ezekre a változásokra. A korábbi történelmi folyamatoknak megfelelően az egész életen át tartó tanulásra, a piac és a felsőoktatás további közeledésére, valamint a kompetenciaalapú fejlesztések és az alkalmazható tudás megszerzésére kell koncentrálniuk.