Pró és kontra érvek energiára hangszerelve

Reggeli meg vacsora közben rendszerint hallgatom a rádiót. Egyik nap erősebben odafigyeltem, mert egy derék politikus éppen szakmámról, az energetikáról nyilatkozott. Nem mást állított igen határozottan az okos ifjú mint, hogy már viszonylag rövid, akár évtizedes távlatban is meg kell szabadulnunk az összes fosszilis anyaggal – elsősorban szénnel, de az olajjal, gázzal is – táplált erőművektől, és persze főleg az atomreaktoroktól, helyettük pedig kizárólag megújulókkal kell villamos áramot előállítanunk. Érdekes módon, megújuló erőforrásként csak a szelet és a napot említette, a vizet nem, de hát a vízenergia hazánkban egyes politikai körökben még ma is a sötét bűnhordozók közé tartozik. És persze, nálunk az ár-apály vagy a tengerhullámzás energiájának hasznosítása nem igazán valószerű.

Attól tartok, a felettébb határozott kijelentéseket tevő ifjú politikus távol állhat az energetikai szakmától. Ez a jelenség, ezek a magabiztos állítások mindenképpen arra ösztönöztek, hogy – legalább vázlatosan – vizsgáljuk meg, egy ilyen „bölcs” program milyen konzekvenciákkal járhat.

Elsőként lássuk az üzemanyagot. A fosszilisek, tehát a szén, az olaj, a gáz, az elmúlt évmilliók ránk hagyott, felhalmozott kincsei fogyóban vannak. Egyesek, túlbuzgón, már e századra jósolták a készletek kimerülését, de ha még nem is történik meg, mindenképpen fogynak. Ráadásul eltüzelésükkel káros gázok is kerülnek a légkörbe, amitől e jósok a világpusztulás rémét vetítik előre. Mindeközben maga a bányászat is jelentős károkkal, sőt veszélyekkel jár. Néhány hete jött a hír: Törökországban katasztrófa történt Amasra város szénbányájában. A pusztító sújtólégrobbanás félszáz bányászt megölt, tucatnyi a sérült. Valószínűleg a gyilkos metán gáz berobbanása okozta a tragédiát. Különös, hiszen már elég régóta kiváló detektorok szolgálnak a modern bányákban. Mindenesetre a szén nemcsak elégetve okozhat gondot, a légkörre nézve káros gázokat (szén-dioxid), meg mikrorészecskéket kibocsátva, hanem, mint látjuk, már a kitermelésekor is. Amellett a nagytömegű fűtőanyag szállítása is környezetterhelő, mi több, a nagy tömegű salak is az, ráadásul sugárzó anyagokkal terhelt. A nukleáris energetikában is gondot okoz a kiégett, még erősen sugárzó üzemanyag, ám már küszöbön vannak az ezeket semlegesítő vagy hasznosító eljárások. Viszont kétségtelen, hogy a megújuló üzemanyagok az említett problémák alapján teljesen tisztának tekinthetők.

A nap- és szélerőművek esetén határozott fejlődés tapasztalható e tekintetben. A napelemek ára az elmúlt évtizedben mintegy harmadára csökkent, a szélrotoroknál hasonló, de jóval kisebb mértékű az árcsökkenés. Az atomreaktorok esetében nem jellemző a beruházási költségek változása, sőt, a biztonság erőteljes növelése járulékos költségekkel járhat. Érdekes megvizsgálni viszont az üzemeltetés költségeit. A nap- és szélerőműveknél igen jelentősek lehetnek, annak ellenére, hogy az üzemanyag lényegében ingyen van. Ám a napelemek/kollektorok rendszeres tisztítása elengedhetetlen, mert a szennyezések, a por drámaian ronthatják a hatásfokukat. Márpedig egy nagy naperőmű akár százezer, sőt millió ilyen egységből állhat. Ennél még súlyosabb gond a szélerőműveknél a több tíz méter magasban forgó lapátok sorsa, miután üzemidejük végén leszerelik és az újrahasznosítás lehetőségének hiányában a föld alá kénytelenek temetni őket.   

A nap- és szélerőművek várható élettartama két és fél, maximum három évtized lehet, ugyanakkor a most üzembe állítandó atomreaktorokét hat évtizedre adják meg, ami megfelelő modernizálással, akár további két évtizeddel meghosszabbítható. Ráadásul, amikor már az atomerőmű kitermelte a beruházás költségeit, köztük az építéshez felvett hiteleket, az atomerőmű igen kis egységköltséggel állítja elő az áramot. Mint például a mi paksi erőművünk, amiből kilowattóránként mintegy 12–14 forintért kapunk villamos energiát.

Az élettartam nemcsak a beruházási költségek szempontjából jelentős, hanem azért is, mert ezeket az aktív komponenseket és szerkezeteket többségükben erősen környezetterhelő és nagy energiaigényű technológiákkal kell újra előállítani. Összegezve tehát, a rendszerszintű értékelésben, összehasonlításokban ezek igen lényeges összetevők lehetnek.

Az egyik a fajlagos, egységnyi megtermelt teljesítményre vonatkozó helyigény. Ha a jelenlegi atomerőművünk teljesítményével (kétezer megawatt) azonos nap-, vagy szélerőművet telepítünk, akkor nagyságrendben akár több száz hektárnyi területet kell erre felhasználni. A másik tényező, hogy igen komoly előkészítést és nagy beruházást igényel, ha a nálunk szeszélyesen megjelenő napsütés és széljárás miatt az egész hálózati rendszerünket át kell alakítani. A németek már részben megtették, igencsak hatalmas pénzeket ráköltve és seregnyi technikai újítást is felhasználva. Egy olyan sűrűn lakott és jelentős mezőgazdasági műveléssel élő ország esetében, mint hazánk, e kérdések megoldása rendkívül sokoldalú megfontolást igénylő döntések sorát igényelik. Persze, abban az esetben, ha – amint a csudára bölcs ifjú politikus elszántan hirdette – kizárólag megújulókkal akarnánk a villamosenergia-igényeinket kielégíteni.