BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Vincze Edit

Mi is a Home Staging?

Az ingatlanfelkészítés módszere Amerikából indult immár öt évtizede, és Európában is évek óta egyre elterjedtebb a rendkívüli hatékonyságának köszönhetően. Az összes eladott ingatlan 19 százalékát, vagyis közel minden ötödik ingatlant felkészítés után adtak el Amerikában 2021-ben.
2023.04.05., szerda 11:55
Vincze Edit Home Staging Ingatlan Piac Ingatlan
Fotó: (Lance McMillan/Toronto Star via Getty Images

A Home Staging az ingatlan felkészítése, „színpadra állítása” eladás előtt úgy, hogy azt akár beköltözésre kész állapotban mutatja be a potenciális vevőknek. A „staging” leginkább a bútorozásra utal, azonban a rendrakás, szelektálás, valamint kisebb-nagyobb fejlesztések is gyakran a felkészítési munkák közé tartoznak.

Miért van szükség minderre?

A Home Staging a vevő és az eladó számára is jövedelmező. 

  • Segít a potenciális vevőknek, hogy el tudják képzelni magukat az adott ingatlanban, az emberek nagy százaléka ugyanis nem lát a térben, nem tudja elképzelni mi hogyan fog kinézni, vagy nézhetne ki az adott helyszínen. Meg kell nekik mutatnunk. 
  • Az eladóknak pedig – kétség sem fér hozzá – segít gyorsabban és magasabb áron eladni az ingatlant.

Az ingatlanfelkészítés módszere Amerikából indult, immár öt évtizede és Európában is évek óta egyre elterjedtebb a rendkívüli hatékonyságának köszönhetően.

Amerikában már lehetőség van a Home Staging adatok elérésére, ezek közül – a magyar ingatlanpiacon is remekül használható – statisztikákból, trendekből hoztuk néhányat:

  • A felkészített ingatlanokra átlagosan 38–41 százalékkal magasabb ajánlatot tettek a vevők a hasonló, de nem felkészített ingatlanokhoz képest.
  • A felkészített ingatlanokat 52 százalékkal gyorsabban lehet eladni az ingatlantanácsadók tapasztalatai szerint.
  • Az ingatlanügynökök 102–909 százalékos ROI-t realizáltak a felkészített ingatlanok esetén, azaz a stagingre költött összeg jelentősen megtérült.
  • Az ingatlantanácsadók közel 60 százaléka ajánlja ügyfelei számára a felkészítést.
  • Profi Home Stagerek szerint néhány helyiségre különösen érdemes kiemelt figyelmet fordítani az eladás előtt annak érdekében, hogy a ne a komplett ingatlant kelljen felkészíteni és minél kevesebbet kelljen az ügyfeleknek költeniük.

A National Association of Realtors (NAR) adatai szerint a vevői preferenciák az alábbiak szerint változnak a lakáson belül:

 

A vevői szempontok szerint tehát a legfontosabb, hogy a nappali, háló és konyha – ahol a legtöbbet tartózkodunk –legyen a leginkább felkészítve az értékesítésre. Azonban a pozitív összhatás eléréséhez nem maradhat egyetlen helyiség sem felkészítetlen.

A house for sale is pictured during a weekend open house, 32 Lincoln Street, Larchment, New York, US, on Sunday, January 22, 2023. Photographer: Tiffany Hagler-Geard / Bloomberg In the midst of the worst US housing slump in a decade, a wave of finance and tech layoffs and drumbeats of a potential recession, open houses in affluent New York suburbs are packed. 
Fotó: Tiffany Hagler-Geard/Bloomberg via Getty Images

A felkészített ingatlanokra sokkal pozitívabban reagálnak a vevők

A NAR adatai alapján a vevők nagyon is pozitívan reagálnak a felkészített ingatlanokra.

  • A tanácsadók 48 százaléka szerint pozitív hatással van a vevőkre a Home Staging. 
  • 45 százalékuk szerint a Home Staging a legtöbb vevőre hatással van.
  • 7 százalék mondta csupán azt, hogy nincs hatással a vevőkre a lakás felkészítettsége. 

Azok a vevők, akik felkészített ingatlanok fotóit nézték meg online – hiszen a vevők 97 százaléka az interneten kezdi a keresést – sokkal inkább látogatták meg személyesen is az ingatlant.

Számok az üzletág mögött, azaz mennyi ingatlant is készítenek fel Amerikában?

A 2021-ben eladott 6,9 millió ingatlanból 1,3 milliót készítettek fel az International Association of Home Staging Professionals (IAHSP) szerint.

Az összes eladott ingatlan 19 százalékát, vagyis közel minden 5. ingatlant felkészítés után adtak el Amerikában 2021-ben.

Hogy a Home Staging erejét Amerika ingatlanosai és eladói is érzik, mi sem mutatja jobban, mint hogy a felkészített ingatlanok száma 2019-hez képest háromszázezerrel nőtt.

Míg eredetileg a nehezen értékesíthető, alacsony árkategóriájú ingatlanokat készítették fel az eladásra, a trend mára megváltozott. A felkészített ingatlanok 40 százaléka legalább 750 ezer dollárba került 2021-ben.

Az alábbi táblázat a 2021-ben eladott ingatlanok árkategóriáit mutatja be:

 

És a lényeg: a felkészített ingatlanok magasabb összegért és biztosan gyorsabban kelnek el

Az eladók ingatlantanácsadóinak statisztikái alapján a vevők magasabb ajánlatokat tettek a felkészített ingatlanokra, mint a hasonló, de nem „stagelt” ingatlanokra:

 

Az eladói oldalon dolgozó tanácsadók 53 százaléka szerint csökkent az ingatlan piacon töltött napjainak száma a felkészített ingatlanok esetében. 

 

Összesítve a fenti adatokat a magasabb vevői ajánlatok és a gyorsabb eladási idő alapján érthető, miért ajánlják az ügynökök az ingatlanok felkészítését. 

 

 

Mennyibe kerül a Home Staging? 

Általában az eladó fizeti a Home Staging költségeket. 

A fejlett ingatlanközvetítői piacokon, az ingatlanügynökök előre, a saját költségükön végzik a felkészítést, amelynek teljes díját az ingatlan eladása után, vagy a közvetítői sikerdíjba beépítve érvényesít, vagy azon felül fizet meg a megbízó. 

A felkészítés költségei jelentősen eltérhetnek. Függ az ingatlan méretétől és állapotától, valamint, hogy új, üres, vagy lakott ingatlanról van szó. Az ár és a felkészítés mértéke is nagy különbséget mutat, ha az eladó ingatlanügynöke, vagy ha profi Home Stager végzi el a feladatot. 

A luxus ingatlanok felkészítése költségesebb a presztízsbútorok és kiegészítők magasabb bérleti díja, illetve a megfelelő dekoráció miatt. A bérleti idő 1 és 3 hónap között lehetséges.

Az alábbi adatok az átlagos felkészítés költségeit mutatják különböző ingatlan típusok esetén az amerikai piacon. 

 

Alapszabályként minden piacra igaz, hogy az adott ingatlan értékének 3-5 százalékát szabad a Home Staging előre elkészített költségtervébe betervezni ahhoz, hogy a fent már említett megtérülés realizálható legyen. Az OC Investment Solutions Home Staging szolgáltatása nagyon szigorú piacelemzési vizsgálattal és költségkalkulációval indul éppen emiatt. 

Szakembereink egy teljesen új szemléletet visznek az ingatlanügyletekbe, és mint ingatlanpiaci termék kezelik az addig otthonként tekintett lakást, házat. Ők pontosan tudják, hogy az érdeklődő és leendő vevő nem a tulajdonosok korábbi életét akarja látni, hanem olyan teret és enteriőrt, ahol el tudja képzelni az ő saját életét. Mert ami lakni jó, eladni nem lesz jó…

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.