BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
elektromos autó

Terjed az elektromobilitás: már minden huszadik, forgalomba helyezett autó elektromos

Az elmúlt években többszörösére bővült a tisztán elektromos meghajtású járművek száma Magyarországon. 2023 végére összesen több mint 41 ezret vettek nyilvántartásba, amelyek a teljes állomány 1,0 százalékát tették ki, az először forgalomba helyezett személygépkocsik között viszont már minden huszadik ilyen volt. Tavaly több mint 12 ezer elektromos autó kapta meg itthon az első forgalmi engedélyt, 3,8 százalékkal több, mint 2022-ben.
Szerző képe
VG Páholy: Dr. Kincses Áron
a Központi Statisztikai Hivatal elnöke
2024.05.22., szerda 10:00

A légszennyező anyagok jelentős hányada a közlekedés során kerül a levegőbe. Az üvegházhatást fokozó szén-dioxid kibocsátásának közel háromtizede egyre növekvő arányban ebből a tevékenységből származik Magyarországon. A savasodást okozó nitrogén-oxidok és az ózonelőanyagnak számító szén-monoxid kibocsátásának szintén a közlekedés az egyik legfőbb forrása, évente változó mértékben, de a terhelés nagyságrendileg három-négytizedéért felelős. A közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás csökkentésére az egyik megoldást az elektromos járművek térhódítása jelentheti, amelyek szennyezése az utakon töredéke a hagyományos, fosszilis üzemanyagú autókénak.

Charging,Modern,Electric,Cars,(new,Energy,Vehicles,,Nev),On,The
Fotó: Shutterstock

Tisztán elektromos meghajtású közlekedési eszközök már a motorizáció hajnalán is rótták az utakat, de a mai értelemben vett elektromos autók elterjedésére a 2010-es évek közepéig kellett várni. Ezt többek között a gyártók kínálatának átalakítása, a töltési infrastruktúra bővítése, valamint a környezetvédelmi politika segítette elő, az utóbbi részeként például 2035-től az Európai Unióban már nem lehet benzinnel vagy dízellel működő új autót értékesíteni.

Hazánkban 2016 végéig még az ezret sem érte el a tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik száma, a következő évtől azonban minden esztendőben legalább ezerrel több lett belőlük. Kezdetben elsősorban vállalkozások szerezték be flottájukba őket, de 2021-ben és 2022-ben már a természetes személyek voltak többségben a hazánkban első alkalommal forgalomba helyezett személygépjárművek üzembentartói között (2023-ban viszont ismét a jogi személyek). 

2023 végén összesen több mint 41 ezer tisztán elektromos személygépkocsit jegyeztek be Magyarországon, ezek a teljes állomány 1,0 százalékát tették ki.

Az utóbbi érték egy évvel korábban 0,7 százalékot ért el, amivel uniós szinten a tagállamok rangsorának első felében helyezkedtünk el, és ami a hazánkkal együtt vagy később csatlakozott országok közül Málta kivételével mindegyiknél magasabbnak bizonyult.

Emellett a 2023 végi járműállományban több mint 2700 tehergépjármű, közel 200 busz és 800 motorkerékpár működött kizárólag elektromos meghajtással.

Várhatóan folytatódik az elektromos személygépjárművek térhódítása, hiszen 2017 óta minden évben egyre magasabb az arányuk a Magyarországon először regisztráltak között, 2023-ban már minden huszadik ilyen meghajtású volt. Tavaly több mint 12 ezer elektromos autó kapta meg itthon az első forgalmi engedélyt, 3,8 százalékkal több, mint 2022-ben. A korábbi évek rendelkezésre álló adatai alapján hazánkban népességarányosan több ilyen személygépkocsit állítottak forgalomba, mint a többi visegrádi országban.

Az elmúlt évek bővülését pályázati programok segítették, közülük volt olyan, amelyet csak a lakosság, majd a taxisok részére írtak ki, de nagyobb települések közlekedési szolgáltatói autóbuszok vásárlására is igényelhettek forrást. A 2024 elején kihirdetett programban gazdasági társaságok pályázhatnak elektromos személyautók, kishaszongépjárművek és kisbuszok beszerzésére.

20240207_byd_023_VZ
BYD  / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A támogatásokból csak új gépkocsit lehetett, lehet vásárolni, de emellett a használt autók importjának piaca is élénkült. Erről az ad képet, hogy a hazánkban először regisztrált elektromos autók közül hány idősebb 1 évesnél: 2021 óta ez az arány 50 százalék fölötti, vagyis kettőből egy használtnak tekinthető. Főleg magánszemélyek vásárolnak külföldről behozott használt villanyautót, az utóbbi években 60 százalék fölötti volt az ilyen járművek aránya (2020 kivételével, amikor a koronavírus-járvány a kereskedők külföldi útjait is akadályozta), 2023-ban a 75 százalékot is megközelítette. Mindezt tükrözi, hogy az év végén a hazánkban nyilvántartott, természetes személyek által üzemeltetett elektromos autók átlagéletkora (5,0 év) közel két évvel magasabb volt, mint a jogi személyeknél (3,2 év). Az előbbi fenntartói körben a hazánkban először nyilvántartásba vett elektromos autóknak általában több mint négytizede legalább 3 éves.

Az elektromos töltési szolgáltatás is egyre több helyen elérhető. 

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint 2023 végén már több mint 2500 nyilvános töltőállomás üzemelt Magyarországon. 

Az év során a töltések 46 százalékát a rövidebb töltési időt biztosító egyenáramú töltőkön regisztrálták, amelyek részesedése néhány éve még jóval alacsonyabb volt, mint a kisebb teljesítményű váltóáramú berendezéseké. Az említett értékek az engedélyköteles tevékenység keretében üzemeltetett töltőberendezésekre vonatkoznak, de a magánhasználatú töltőeszközök is egyre több helyen megtalálhatók.

Az autóipar trendjei és tervezett fejlesztései alapján az elektromos járművek további elterjedése várható világszerte és hazánkban is, amire a jelek szerint megfelelő kereslet mutatkozik vásárlói oldalról. Az elektromobilitás környezetvédelmi előnyei ugyanakkor abban az esetben érvényesülnek teljesen, ha a hajtóanyagként szolgáló áram előállítása megújuló forrásból történik, valamint az elektromos járművek teljes, az előállításuktól a hulladékként való elhelyezésükig tartó életciklusa során mérsékeljük a környezeti terhelést. Ezen a téren még bőven akad teendő.

 

A szerző további cikkei

Továbbiak

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.