Európa erős munkaerőpiaca komoly változások előtt áll

Az eurózóna gazdasága 2022 vége óta küszködik, alig-alig növekedett valamit. Eközben a munkaerőpiac folyamatosan túlfűtött állapotban van, a munkanélküliségi ráta történelmi mélypontján, 6,4 százalékon áll. A gazdasági tankönyveket bújva ez az együttállás inkább rejtély, semmint általános jelenség. Azonban a felszín alatt valami elindult a munkaerőpiacon, és elindulni látszik a normalizáció.

A betöltetlen álláshelyek aránya csökkenő tendenciát mutat az euróövezetben, bár még mindig a világjárvány előtti szintek felett van. Csökken azoknak a vállalkozásoknak a száma is, amelyek szerint a munkaerőhiány korlátozza növekedésüket. Ezek a tényezők általában recessziós időszakban járnak együtt, de az eurózóna ennél talán egy hajszálnyival jobb állapotban van. A növekedési kilátások gyors, drasztikus javulása nélkül pedig jövőre a munkanélküliség lassú növekedésével és a bérnövekedés jelentős csökkenésével számolhatunk.

A munkaerőpiac két nagy törést szenvedett el a 2020-as Covid-sokk után: a ledolgozott órák száma mellett a termelékenység is jócskán visszaesett egy már akkor sem túl erős növekedési trendből. A termelékenység és a ledolgozott órák együttes csökkenése azt jelenti, hogy a tankönyvi egyensúlyi állapothoz képest extra munkaerőt tartanak fent a vállalatok. 

Csak emlékeztető gyanánt, alig 11 millió a munkanélküliek létszáma az eurózónában.

A lehetséges magyarázatot pedig a munkaerő-felhalmozás – vagy ahogy a szocializmusban hívták, a kapun belüli munkanélküliség – szolgáltatja. A vállalatok féltek elbocsátani a jól képzett alkalmazottakat, hiszen egy gyors fellendülés esetén versenyhátrányba kerülnének a meglévő munkaerőhiány miatt. Csakhogy épp ez a viselkedés járult hozzá ahhoz, hogy a munkaerőpiac túlfűtött maradjon. A saját farkába harapó kígyó esetét látjuk tehát. Persze nem csupán a vállalati szféra tette hozzá a helyzethez a magáét. 

A munkaerő-tartalékolás azonban költséges mutatvány, de az így felerősített munkaerőhiány egy olyan időszakban történt, amikor az inflációs környezet lehetőséget teremtett a vállalati profitok tetemes növelésére is. Így tudták a cégek azt a luxust megengedni maguknak, hogy elnyeljék a felhalmozott munkaerő többletköltségeit. Az infláció normalizálódásával és a gazdaság döcögésével a profitnövekedés ismét nyomás alá került. A vállalatok átlagos profitbővülése az eurózónában kevesebb mint 1 százalék, szemben a 2023 elején látott 10 százalék körüli értékkel. Így pedig egyre kevésbé fenntartható ez a luxus.

Pláne úgy, hogy a profitnövekedés közel nullára csökkent, de a bérigények továbbra is magasak, különösen Németországban és Hollandiában. Azonban a profitok gyors olvadása és különösen a német iparral kapcsolatos negatív hírek miatt felmerül a kérdés, hogy hogyan tovább. A szakszervezetek valószínűleg jobban aggódnak majd a lehetséges munkanélküliségi sokk miatt, pláne hogy a fizetések vásárlóereje lassan felzárkózik az inflációs sokk előtti szinthez. És persze Kína ipari versenytársként való felemelkedése és az eurózóna gyengülő versenyképessége is belép a szakszervezetek és a munkáltatók egyenletébe. Ennek eredményeként a bérnövekedés egyértelműen lassulhat a következő év során. Ugyanakkor még így is többeknél lehet menekülőút a csőd és/vagy a leépítés, bár ennek mértéke talán nem lesz drámai.

Eközben a kormányok is elkezdik szorosabbra húzni a költségvetési nadrágszíjat. Ez különböző sebességgel zajlik majd az euróövezetben, de 

Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi euróövezeti munkaerőpiaci állapot nem az új norma. A munkanélküliség és a vállalati csődök hatása 2025-ben válik majd láthatóbbá, ami a munkanélküliségi ráta mérsékelt növekedését eredményezi. Hasonlóképpen, mivel a reálbér-növekedés visszatér a válság előtti szintekre, a bérdinamika érdemi lassulására lehet számítani 2025-ben. Mindezen változások persze a demográfiai kihívások miatti strukturális munkaerőhiány problémáját nem oldják meg, vagyis ettől még nem lazul számottevően a munkaerőpiac, talán inkább csak puhul.