Amerikai-magyar párhuzamos történet, avagy farsang után böjt jön

Honnan van minderre pénz? – vetik fel a kérdést, hiszen az USA államkincstára és társadalma máris nyakig úszik az adósságban. Egyes szakemberek szerint az óriási akció még mindig olcsóbb, mint ha a bajbajutott bankok nem hiteleznék tovább az amerikai gazdaság működését.

A válság oka végül is a rossz jelzáloghitelekből és jó hitelekből kevert derivatív kötvények piacáról indult el. Logikátlan volna, ha emiatt a működő vállalatok sem jutnának jövedelmező beruházásokhoz vagy forgóeszközökhöz, mert az elmúlt évtizedekben az alacsony kamatok miatt a jelzálogbankok nem nézték meg gondosan, kinek mekkora házát finanszírozzák. Majd biztos, ami biztos, ezt a tevékenységüket abból fedezték, hogy a piacon a jót a kétessel egybecsomagolva adták el, gondolván, így mintegy biztosítják. Ez addig volt folytatható, míg a hitelpiacokon híre nem terjedt, hogy sokan nem tudják fizetni a biztosítás díját, még több adós azért jutott bajba, mert a lakóházkínálat bősége miatt az árak estek, a „hitelarány” romlása miatt a háztulajdonosoknak ki kellett egészíteniük a fedezetet. Ráadásul az inflációtó félő Fed (a jegybank szerepét betöltő szövetségi intézmény) emelte a kamatot. Gondoljuk csak el, mi történne, ha a szabadság szezon kezdetére eső hét vége után egy szokatlanul kedvezőtlen időjárás miatt kiderülne, a biztosítók nem kapnak elég pénzt a bankjaiktól, pedig rengeteg autós fordulna egyszerre hozzájuk az összetört kocsija kötelez és a casco biztosítása alapján kártérítésért.

Az utca emberének véleményét minderről ahhoz hasonló szavak fejezik ki, amelyekkel az El País on line kiadásában olvashatóan egy amerikai panaszkodott: „Itt nem lehet a táblát letörölni és új számlát kezdeni, itt vannak bűnösei ennek a slamasztikának … dollár milliárdok tűntek el. Hová? Nyomozni kell, és megbüntetni azokat, akik ebből hasznot húztak,  … van nevük: a NEOCONOK … a haszonélvezőknek ne fizessenek tovább a minden erejükkel dolgozók”. Amerikai nyugdíjas barátaink, akik évtizedekkel ezelőtt repülőgépükkel büszkélkedtek, ma a vagyonuk megfeleződése miatt siránkoznak.

A spanyol lapban idézett vélemény megfogalmazója „néhány” tudóst említ, de a bankárokra és általában az „elitre” gondol. Pedig a korábbi olcsó pénzen növekvő gazdaságból, „a bőség kosarából” – ha nem is egyenlően, sőt nagyon egyenlőtlenül – mindenki vett. A milliárdok ott vannak a gazdasági növekedés adataiban. De, hogy a „tűzfészekhez” közelebb maradjunk, az üresen hagyott lakóházakban is, és legfőképp – piros számokkal – a pénzintézetek könyveiben. A menedzserek, akiknek általános vélemény szerint túl nagy jövedelmük van, azt bizonyára munkaalkalmat adó luxusra vagy befektetésre fordították. A túl optimista háztulajdonosok és a biztosítási ügynökök, akik reklámozták az olcsó hitellehetőséget, pedig sokan vannak, és bizonyára nem keveset dolgoztak.

Ha a nagy és gazdag Egyesült Államokban kitörhetett a hitelszűke, akkor nézzük meg mi történt egy kis közép-európai országban, ahol néhány évi dáridó után ráébredtek a külföldi hitelezők és a belföldi gazdasági irányítók, a kormány és a nemzeti bank, hogy az ország erején felül költekezett. A gazdaságban a jövedelmek gyorsabban nőttek a termelékenységnél. Megdrágultak a kölcsönök, amelyeket a hitelminősítők kétesebb osztályba soroltak. A nemzeti bank ezért felemelte az irányadó kamatlábat, a kormány takarékosabb költségvetést tervezett. Lassult a gazdaság növekedése, mintegy lefékeződve a termelékenység növekedésétől diktált hosszú távú trend visszaállásáig. A lakosok azonban nem követték a példát, hanem személyi és fogyasztási hiteleket vettek fel, a bankok hitelben nyaralásra buzdították hirdetéseikben az ügyfeleiket, a tv nézők láthatták, amint egy fiatalember kocsijában a nem látható pulthoz hajt, és máris nyújtják neki a pénzt.
Az újságokból megtudható, hogy mindenki válságról beszél (ezzel szemben ezt a szót és az erre emlékeztető szavakat

Amerikában a sajtó és a közszereplők kerülik, mint a politikailag inkorrekt kifejezéseket). Nincs olyan jogos vagy jogtalan igény, amelyhez ne követelnének több pénzt a kormánytól, viszont minden lehet adóelkerülési trükköt felhasználnak. A politikusok ellenfeleik megbüntetését követelik az ellopott pénz miatt. Az export és az ipari termelés növekedéséről csak elvétve hallani, adata a statisztikai hivatal kiadványaiban rejtőzik. Mintha csak ebben az országban is ugyanolyan „slamasztika” volna. Különbség csak az, hogy míg itt a kormány a közvélemény miatt visszakozik a reformoktól, az óceán túlsó partján az állam növeli az eladósodását. Annak ellenére, hogy sokan az adófizetők pénzét említik, mintha az előző tobzódás nem növelte volna az adóalapokat az adóerkölcséről híres országban. Amerika még bízik abban, hogy a kínaiak és más hitelezői tovább örülnek a munkaalkalmat teremtő dollárkötvények gyarapodó halmazának.