BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

December az adományozás hónapja – ne használjuk lomtalanításra!

Végéhez közeledik az év végi, karácsonyi adományozások időszaka, amelynek a jelenlegi – háborús, járvány utáni, energiaválsággal és magas inflációval terhelt – környezetben még nagyobb a jelentősége, mint néhány esztendővel ezelőtt.

Mondják, kapni jó, de adni még jobb! Nos, remélhetően sokan osztják ezt a véleményt, karácsony előtt pedig talán kicsit még többen! Adakozásra egész évben van lehetőség, de ilyenkor, az esztendő végén azoknak is megnyílik a pénztárcájuk, akiknek egyébként nem. Mi, magyarok hajlamosak vagyunk elmarasztalóan gondolni magunkra, pedig – hisszük vagy sem – többségünk, egy tavalyi statisztika szerint 57 százalékunk szokott adakozni. 

A célunk mindenkor az, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsünk a nálunk nehezebb helyzetben lévőkön. Az adatokból úgy tűnik, ez elmondható az egész esztendőre, különösen most, amikor a közvetlen szomszédságunkban háború van, amely rengeteg kárpátaljai magyart is érint, akik nálunk keresnek menedéket.

 

Milyen rendszeres adakozási lehetőségek vannak?

A korábbi időszakok tendenciái alapján nem vitás, hogy minden ötödik ember rendszeresen ugyanazt a szervezetet támogatja, míg a többiek alkalomszerűen, spontán adományoznak például egy-egy alapítványnak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatain jól látszik, hogy egyre több adomány érkezik a nonprofit szervezetek részére, mind a cégektől, mind pedig a magánszektorból. 

Önkéntes egészségügyi dolgozók pakolják az adományba érkezett gyógyszereket és kötszereket a beregsurányi segítségponton. Fotó: Balázs Attila / MTI

Mi a legjobb adomány?

Adományozni lehet ruhát, könyvet, játékot, netán megunt szánkót, rollert, biciklit, görkorcsolyát, labdát vagy meghatározott pénzösszeget egy bankszámlára karácsonyi gyűjtés keretében. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy idén voltak hetek, amikor a leghasznosabb adománynak a gyógyszerek és a kötszerek számítottak.

Emellett van olyan megoldás is, amikor egy emelt díjszabású telefonszám felhívásával vagy az interneten, a Facebookon, netán más közösségi oldalon megadott bankszámlaszámra gyűlik össze az adomány. Ezek során fontos, hogy az adományozott szervezet és az adományszervező azonosítható legyen. 

Az azonosítás során legalább az adományozott és az adományszervező nevét, székhelyét, valamint – ha ezekkel rendelkezik – telefonos elérhetőségét és webcímét meg kell jelölni. 

Cipősdoboz vagy tartós élelmiszer?

Csak néhány a legismertebbekből: a cipősdoboz-akció, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat tevékenysége, a Jónak lenni jó kezdeményezés, de semmivel sem végeznek kisebb és kevésbé hatékony munkát bármilyen más ismert vagy ismeretlen civil adománygyűjtők. 

Évek óta az egyik legkedveltebb és legikonikusabb adakozási forma a cipősdoboz-ajándék. Talán azért is, mert így az adakozó személyesebb meglepetéseket is bele tud csempészni a csomagba. Ráadásul általában több korosztályra lebontva gyűjtik az ajándékokat, ezáltal jobban „célba találnak” az egyes ajándékok. Ezek a dobozok általában játékokat, írószereket, könyveket, ruhákat tartalmaznak.

Másik igen hasznos ajándék az élelmiszer, amely megtölti a rászoruló családok ünnepi asztalát, és karácsonyi hangulatot teremt. Egyes élelmiszerdiszkontoknál már novembertől van lehetőség arra, hogy a Máltai Szeretetszolgálat pultjainál adományozzunk. Itt is van olyan lehetőség, hogy nem az élelmiszert vesszük meg, hanem szimbolikus élelmiszerjegyeket vásárolunk. 

Egy fontos szempontot azonban ne hagyjunk figyelmen kívül! 

Az adományozás nem lomtalanítás!

Elsődleges és legfontosabb szabály, hogy az adakozást ne régi, használhatatlan holmijaink szelektálására használjuk. Csak olyan tárgyakat adjunk, amelyeknek mi is örülnénk! Az is fontos, hogy ne egy száz évvel ezelőtti szegénységkép éljen bennünk, legyünk tisztában azzal, hogy a nehéz helyzetben lévőknek ugyanúgy 21. századi igényeik vannak, akárcsak nekünk!

Milyen hatással van az infláció az adományozási kedvre? 

A KSH adatai szerint örömmel konstatálhatjuk, hogy a karitatív szervezetekhez egyre több adomány érkezik a nonprofit szervezetek részére, mind a cégektől, mind pedig a magánszektorból, bár a tendenciának nem tesz jót a tartósan magas infláció. Az is jól látszik, hogy az adakozásban kimagaslik a december hónap, nyilvánvalóan a karácsony miatt. Az egész éves támogatások 30 százaléka köthető az év utolsó hónapjához – hívja fel a figyelmet a Geendex. 

A Krisna-hívők Ételt az Életért Alapítványának ételosztása a Népligetben, év közben gyakran az adakozást ilyen formában gyakorolják a karitatív szervezetek. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Melyek a legjobb adománygyűjtő szervezetek?

A honlap arra is felhívja a figyelmet, ha biztosra akarunk menni, akkor az Ökumenikus Segélyszervezet a legnagyobb hazai segítő szervezet, több évtizedes múltra tekint vissza, és szerteágazó palettán segít a rászorulóknak. Adventi adománygyűjtő kampányuk, a „szeretet.éhség.” jelenleg Magyarország legnagyobb civil pénzgyűjtési projektje. A karácsonyi napok előtti ételosztás pedig sok száz, ezer ember számára biztosít kellemes, melegedős közös lakomát.

A beérkező pénzadományokból tűzifát, élelmiszercsomagot, meleg ételt és karácsonyi programokat biztosítanak a rászoruló családoknak. Az Ökumenikus Segélyszervezetnél nincs is kimondott időtartama a gyűjtésnek. Folyamatosan érkezhetnek be adományok, amelyek egész évben eljutnak a rászorulókhoz.

Borítókép: A Civil összefogás a kárpátaljai közösségekért! elnevezésű adventi adománygyűjtő akcióban gyűjtött adományok a Katolikus Karitász Fejér megyei gyűjtőpontján, Székesfehérváron. Fotó: MTI / Vasvári Tamás

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.