BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Özönlenek külföldre a magyarok: a járvány előtti szintre ugrott az utasbiztosítások száma

Idén már csaknem százezer utasbiztosítást kötöttek a magyar ügyfelek. Az átlagos biztosítási összeg tízezer forint közelében van.

Visszatért a koronavírus-járvány előtti szintre a magyarországi utasbiztosítási piac, legalábbis a díjbevételek alapján – derült ki a Netrisk.hu összeállításából, amely a nyári szezon közeledte apropóján készült.

utasbiztositas
Fotó: Shutterstock

A hivatalos adatok szerint

az utasbiztosításokból származó díjbevétel 2022-ben 15,2 milliárd forint volt, ami már majdnem elérte a pandémia előtti 15,4 milliárd forintos összeget.

A piacon ellentétes hatások érvényesülnek. Bár az utazási kedvet egyértelműen fokozta a járványhatás és az amiatt bevezetett korlátozások eltűnése, azonban az infláció és a megélhetési kiadások emelkedése visszafogja.

„A hosszú távú, teljes piacra vonatkozó jegybanki díjbevételi adatok arra utalnak, hogy egyre tudatosabbak a külföldre utazó magyar turisták. 2017-ben ugyanis az utasbiztosítási bevétel 10,8 milliárd forint volt, egy évvel később 13,6 milliárd forintot tett ki, majd jött a 2019-es 15,4 milliárd forint. Ugyanakkor az utazások járványhoz köthető biztosítások visszaesése miatt 2020-ban és 2021-ben 6,3 és közel 8 milliárd forintos piacról volt szó” – mutatta be a piaci trendeket Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója.

A szakember hozzáfűzte, hogy habár az utazási főszezon még nem indult el, 2022 és 2023 első öt hónapja között csaknem 236 ezer utasbiztosítást kötöttek. Ez a 2021 májusa és 2020 májusa között mért értékhez képest 50 százalékos emelkedés, és majd 3 százalékkal meghaladja a 2019-es szintet, azaz a 2019 májusa és 2020 májusa között kötött utasbiztosítások számát.

A piac már lényegében elérte a járvány előtti szintet.

Az utasbiztosítások esetében minimális az árváltozás rövid és hosszú távon. Az idén eddig az átlagdíj alig több mint 10 ezer forint volt, míg 2019-ben meghaladta a 9 ezer forintot, 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben pedig 10 ezer forint felett alakult.

utasbiztositas
Fotó: Shutterstock

A Netrisken megkötött utasbiztosítások alapján 2022 májusa és 2023 májusa között a top destinációk között az első helyen Ausztria végzett, utána horvátországi utazásra kötötték a legtöbb utasbiztosítást, majd Olaszország, Spanyolország és Görögország következett a sorban.

A vizsgált időszakban a legtöbben, az ügyfelek 31 százaléka városlátogatásra kötött biztosítást, míg a tengerparti nyaralást keresők aránya 17 százalék volt.

A biztosítótársaság adatai szerint az elmúlt években, így az idén is hat-hét napos utazásokra kötnek biztosítást a turisták ,és átlagosan ketten utaznak együtt külföldre.

Besnyő Márton azt is elmondta, hogy ahogy a legtöbb biztosításnál, az utasbiztosításnál is érdemes megnézni a kínálatot. Nemcsak a díjak miatt, hanem azért is, mert a különböző biztosításokhoz más-más szolgáltatások kapcsolódnak. Emellett fontos, hogy milyen utazásról van szó, más utasbiztosítás kell egy hétvégi városlátogatáshoz, mint egy öt-tíz napos tengerparti nyaraláshoz vagy akár egy raftinghétvégéhez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.