A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretében június végéig 2174 hitelkérelem érkezett, 1231 milliárd forint értékben, ebből 579 milliárd beruházási (lízinggel együtt), 652 milliárd pedig forgóeszközhitel-kérelem volt – írja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleménye.
Az ezer milliárd forintos hitelprogram keretében a jóváhagyott hitelek 839 milliárdot, a szerződött hitelek 641 milliárdot érnek el, miközben 382 milliárd forint folyósítására került sor. A 600 milliárdos forgóeszközhitel-keret gyakorlatilag kimerült, 94 százalékos kihasználtságot mutat – hangsúlyozta Lóga Máté.
Az ügyletszámokat tekintve megállapítható, hogy a hitelkérelmek 99 százaléka refinanszírozó partnereken keresztül érkezik be (hitelösszeg alapján 93 százalék). A partnerek bevonása azt segíti, hogy a hitelprogram a gazdaság különböző szegmenseiben felmerülő igényeknek megfelelően és a legszélesebb körben legyen elérhető.
A szerződött ügyfelek 68 százaléka köthető a mikro- és kkv-szektorhoz, miközben a szerződött hitelállomány 40,6 százaléka a feldolgozóiparban, 31,7 százaléka a és a gépjárműjavítás területén, 7,5 százaléka pedig a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a halászat területén működő vállalkozáshoz köthető.
Az új hitelszerződéseket vizsgálva a hitelprogram meghatározó szerepet tölt be az új vállalati kölcsönkihelyezésekben.
A hitelprogram keretében márciusban több mint 200 milliárd, áprilisban 240 milliárd, májusban 80 milliárd forint körüli értékben került sor szerződéskötésre.
Eközben a hazai bankrendszer márciusban közel 280 milliárd, áprilisban közel 400 milliárd, májusban 283 milliárd forint összegben nyújtott új beruházási és forgóeszközhiteleket, így a Magyarországon megkötött új hitelszerződések több mint felét tették ki a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretében megkötött kölcsönszerződések – emelte ki Lóga Máté.
A 2023. februártól indult hitelprogramot eredetileg 700 milliárdos kerettel vezették be. A hitelprogram a jelenlegi magas hozamkörnyezetben biztosít rendkívül kedvező forrást a vállalkozások számára, a futamidő végéig kedvező, fix kamat mellett. Ez forinthitel esetén jellemzően legfeljebb 6 százalékos, euróhitel esetén pedig legfeljebb 3,5 százalékos kamatot jelent.