BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hétszázszoros az árkülönbség Magyarország legolcsóbb és legdrágább utcái között

Ötezer és 3,5 millió forint között ingadoznak az idén a kínálati négyzetméterárak.

Hatalmasak a különbségek a magyarországi lakóingatlanok árai között a legmagasabb és legalacsonyabb négyzetméterárak alapján – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely a KSH előzetes adatai alapján a tavalyi eladások alapján rangsorolta a legdrágább és legolcsóbb közterületeket, utcákat, tereket, utakat, rakpartokat. Egyúttal az ingatlan.com saját adatai alapján áttekintés ad arról is, hogy az idén eladásra kínált lakóingatlanok alapján milyen különbségek adódtak az országon belül.

Budapest, 2023. március 10.
A főváros budai oldalának látképe, a Duna folyó partján. Középen a Szilágyi Dezső téri református templom, jobbra a Felsővízivárosi Szent Anna plébánia tornyai. Háttérben a Rózsadomb épületei, előtérben a Lánchíd középső része.
MTVA/Bizományosi: Róka László 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.Budapest, 2023. március 10.A főváros budai oldalának látképe, a Duna folyó partján. Középen a Szilágyi Dezső téri református templom, jobbra a Felsővízivárosi Szent Anna plébánia tornyai. Háttérben a Rózsadomb épületei, előtérben a Lánchíd középső része.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Fotó: Róka László / MTI

 

A Költő utca a tavalyi országos bajnok

A KSH előzetes adata szerint a múlt évben a XII. kerületi Költő utca volt a legdrágább országosan és Budapesten belül, itt közel 2,5 millió forintos átlagos négyzetméteráron keltek el a lakóingatlanok. Az V. kerületi Vécsey utca szerezte meg a második, az I. kerületi Orom utca pedig a harmadik helyet, előbbinél – kerekítve – 2,3 millió, utóbbinál 2,2 millió forintot tett ki a négyzetméterár. A fővárosban a VIII. kerületi Hős utca volt a legolcsóbb tavaly 223 ezer forinttal, a sorban a következő a XVI. kerületi Rákóczi út és a X. kerületi Gitár utca 298 ezer, illetve 313 ezer forinttal.

A fővároson kívüli piacon a Balaton-parti települések és utcák masszív fölényben vannak a legmagasabb áron eladott lakóingatlanok listáján. Az első helyen a balatonfüredi Honvéd utca áll 2,34 milliós összeggel. A siófoki Deák Ferenc sétány és Vitorlás utca kapott helyet még a dobogón 1,73 millióval és 1,62 millióval. A Budapesten kívüli 10-es toplistán csak balatoni települések utcái kaptak helyet. A legolcsóbb lakóingatlanokat pedig Mezőhegyesen adta a múlt év során: a Komlósfecskéspuszta majorban 21 ezer, az 57-es és Ómezőhegyesi majorban pedig 23-23 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, majd a rudabányai Árpád utca jön 27 ezer forintos értékkel.

Nágocstól a Széchenyi rakpartig

Az ingatlan.com saját adatai szerint pedig a 2023-as listát a Budapest V. kerületében lévő Széchenyi rakpart vezeti közel 3,5 millió forintos átlagos négyzetméterárral. Utána következik a Balaton déli partján található szántódi Parti villasor majdnem 3,2 millió forintos összeggel. A harmadik helyet balatonfűzfői Sirály utca 3,1 millió forinttal. A top tízben helyet kapott még a főváros III. kerületében elhelyezkedő Judit utca, a V. kerületi Vigadó tér és Kossuth tér, a XI. kerületi Libella köz, valamint a XII. kerületi Denevér út és Hunyad lejtő, továbbá Balatonfüred egyik legfrekventáltabb – a tópart közvetlen közelében – húzódó Zákonyi Ferenc utca 2,8-3 millió forintos átlagos négyzetméterárral.

Az ország legolcsóbb utcája idén a Somogy megyei Nágocs település Táncsics Mihály utcája, ahol négyzetméterenként mindössze 5 ezer forintért hirdettek eladásra lakóingatlanokat. Ezt követi két Heves vármegyei település, Erdőtelken 9 ezer forintos, valamint Kömlőn a Kossuth Lajos úton 12 ezer forintos átlagos négyzetméteráron szerettek volna túladni az ingatlanjukon a tulajdonosok. Ez egyben azt is jelenti, hogy a legalacsonyabb és legmagasabb átlagos négyzetméterárral rendelkező utcák között 700-szoros volt a különbség 2023-ban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.