BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nyugdíjbiztosítások éve volt a tavalyi

Miközben a teljes életbiztosítási piac zsugorodott 2023 első három negyedévében, a nyugdíjbiztosításoknál 17 százalékkal emelkedett a díjbevétel. Az élő szerződések száma közben egyre nő, az év végén már közelíthette a félmilliót.

Az életbiztosítási piac gyengélkedése közepette a nyugdíjbiztosítások iránt stabil maradt a kereslet 2023-ban is, ami a díjbevételen és az élő szerződések számán is tükröződik – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.

Old,Wrinkled,Hand,Holding,Jar,With,Coins,,Empty,Wallet,,Wooden
Az időskorra való öngondoskodás egyik kulcstermékévé léptek elő a nyugdíjbiztosítások.
Fotó: Shutterstock

A jegybank statisztikái szerint 2023 első kilenc hónapjában összesen 108,7 milliárd forintnyi díjbevételt realizáltak a biztosítók ennél a konstrukciónál, ami amellett, hogy új rekord, jóval, 17 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit. A közel 16 milliárd forintos éves díjbevétel-növekedés azért is figyelemre méltó teljesítmény, mert a teljes életbiztosítási piacon csaknem a tizedével zsugorodott a volumen 2022 első kilenc hónapjához képest. Az utóbbi elsősorban a vegyes életbiztosításoknál mért, több mint 43 százalékos zuhanással magyarázható, de szembetűnő az indexhez vagy befektetési egységhez kötött (unit-linked) konstrukcióknál bekövetkezett, 7,7 százalékos visszaesés is.

A nyugdíjbiztosítási díjbevételek alakulása az év első kilenc hónapjában
A nyugdíjbiztosítási díjbevétel új csúcsra emelkedett 2023 első kilenc hónapjában

A piac egészéhez mérten igen jó teljesítmény nyomán a nyugdíjbiztosítások részesedése is látványosan nőtt a díjbevétel szerinti tortán belül. 

Az első három negyedév számai alapján a súlyuk már meghaladta a 25 százalékot, miközben egy évvel korábban még 20 százalék alatt járt.

A piac legnagyobb szeletét egyébként változatlanul a unit-linked konstrukciók adják, a 188,2 milliárdos díjbevételükkel 43,8 százalékkal részesedtek a tortából.

A szerződésállomány – tehát az élő szerződések száma – alapján szintén nincs okuk panaszra a nyugdíjbiztosítási piacon érdekelt szolgáltatóknak. Az MNB adatai szerint tavaly szeptemberben valamivel több, mint 477 ezer szerződés volt érvényben Magyarországon, bő 36 ezerrel – 8,3 százalékkal – több, mint egy évvel korábban. Ehhez képest az összes életbiztosításnál minimális mértékben ugyan, de csökkent a szerződésállomány, és valamivel 2,28 millió felett alakult a harmadik negyedév végén.

Az életbiztosítási díjbevétel megoszlása termékek szerint, az első három negyedévben
Az életbiztosítási torta legnagyobb szelete változatlanul a unit-linked konstrukcióké, de nagyon jönnek fel a nyugdíjbiztosítások is

A nyugdíjbiztosítások stabil népszerűsége egyrészt az időskorra való öngondoskodás erősödésével , másrészt a konstrukció előnyeivel lehet magyarázható. Az utóbbiak közül az egyik legfontosabb, hogy a befizetett díjak után 20 százalékos – de legfeljebb 130 ezer forintos – szja-visszatérítés igényelhető. A másik, hogy a nyugdíjbiztosításoknál fixen 65 éves korig tart a futamidő, vagyis a lejárat időpontját a nyugdíjkorhatár esetleges változása nem befolyásolja. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az ügyfelek a legkülönbözőbb elemeket tartalmazó befektetések között válogathatnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.