Egészségügy: előbb át kell alakítani a rendszert, utána érdemes pénzt önteni bele – interjú a szakállamtitkárral

A közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy a hazai egészségügy átalakításának a felénél járunk: mit takar ez pontosan, és főleg mi van még hátra?

Amikor a Belügyminisztérium átvette az ágazat irányítását, nem a nulláról startoltunk, hiszen a Covid alatt felmértük az egészségügy helyzetét. 2021 januárjától jött létre az Országos Kórházi Főigazgatóság, és a járványügyi védekezést, az oltási programot már az OKFŐ-ben szerveztük. Ekkor én az OKFŐ vezetője, Jenei Zoltán általános helyettese voltam. Aki régebb óta dolgozik az ágazatban, annak kialakult képe van arról, mihez kellene hozzányúlni, hogy hatékonyabb egészségügyi ellátórendszerünk legyen. 

Nem könnyű időszakban vágtunk bele a munkába: a járvány alatt felhalmozódtak el nem végzett beavatkozások, ezek ledolgozása pedig annyi vagy még több időbe telik, mint a járvány maga. Emiatt az egész földrészen van egyfajta türelmetlenség, az állampolgárok elfordultak az állami egészségügytől, és átmentek a magánszektorhoz. De szépen ki fog simulni: nálunk is lehetett látni, hogyan nyúltak meg a várólisták, majd tértek vissza a normál tartományba. Azon lépésekkel, amelyeket tettünk – az ügyeleti rendszer átszervezésével, az Egészségablak applikációval, várólista-csökkentéssel, online időpont-foglalással –, már olyan csomagot tudunk kínálni, amely a felhasználóban is olyan érzést kelt, hogy tényleg előreléptünk. 

Szedjük szét a sok felvetett témát! Mivel tervezik folytatni az átalakítást?

A mostani kormányzati ciklus elején három prioritást jelöltünk ki:

• az egyik az egészségben eltöltött évek számának növelése,
• a másik a lakóhelyközeli ellátások megfelelő minősége és megerősítése,
• a harmadik, hogy a járványügyi helyzetben a magyar egészségügyet jellemző szervezettséget fenntartsuk, sőt, lehetőleg lépjünk előre.

Ha objektíven nézzük, melyik ellátórendszer hogyan kezelte a járványt, akkor EU-s összevetésben az első harmad végén álltunk. 

Mi alapján állt fel ez a rangsor?

Az Eurostatnak van olyan kimutatása, amely a standardizált többlethalálozást mutatja be. Ennek nagy előnye, hogy nemcsak a Coviddal kapcsolatos adatokra épül, hanem olyan szempontból is jellemzi az ellátórendszert, hogy mennyi életet vesztettünk azért, mert a Covid miatt nem tudtunk ellátni másokat. Nálunk két év alatt 23 százalékkal lett több a halálozás, a cseheknél és szlovákoknál 32-33, a lengyeleknél 43 százalékkal. 

Több felől tudtunk vakcinát beszerezni, a nyugatiakon túl olyan oltóanyagokat is, mint a Sinopharm és a Szputnyik, amelyekre a szakhatóság a kockázat-haszon értékelés alapján azt mondta, hogy nyugodtan be lehet engedni. Ugyanakkor vizsgáltunk olyan, Indiában és Kínában gyártott más vakcinákat is, amelyeket végül nem engedtünk be, mert nem érték el azt a minőséget, amelyet a magyar állampolgároknak biztosítani szerettünk volna. Jól szervezett volt a logisztikai rendszerünk is, együttműködve a kormányhivatalokkal, a katasztrófavédelemmel, a tiszti főorvosi rendszerrel – és ne hagyjuk ki a legfontosabbakat, a háziorvosokat és asszisztenseiket, akik megszervezték az oltások beosztását, amíg nem volt online foglalási rendszer. Ezt a szervezettséget kellene átültetni a mindennapokba, aminek van egy-két előfeltétele.

A Pénzügyminisztériummal dolgoznak a boldog békeidőkön

Mik volnának az előfeltételei ennek a mindennapi szervezettségnek?

Az egyik az ágazati béremelés volt, hogy ne csak szóban, de anyagilag is megbecsüljük a dolgozóinkat. Az orvosbéremelés három lépésben valósult meg, és 2016-ban elkezdtük a szakdolgozói béremelési programot is, amiben most két nagy lépést tettünk előre. Továbbá hosszú időre úgy rögzítjük a kétféle bérezést, hogy ha ez egyik nő, akkor a másiknak is emelkednie kell. Tavaly 18 százalékos, idén márciusban átlagosan 20 százalékos ápolói alapbéremelést hajtottunk végre. Ezután foglalkozhatunk a struktúrával, amelyet az alapellátásnál kell kezdeni, hiszen toronymagasan itt történik a legtöbb orvos-beteg találkozás. Tudják, átlagban hányszor történik olyan esemény, ami miatt bent is kell aludni a kórházban? Tizenkét és fél évente egyszer.

Ezeket a magyar kormányzat hosszú ideje próbálja előtérbe helyezni a technológia kiépítésének támogatásával és a finanszírozással. Ezáltal ma a kórházi ágyon töltött napok tekintetében az egyik legrövidebb adat a magyar.

Amikor 2022. december 7-én az Országgyűlés elfogadta a „Takács-csomagnak” nevezett törvényjavaslatunkat, annak a legnagyobb része szintén az alapellátással foglalkozott: a háziorvosi körzetrendszer és az ügyeleti rendszer megújításával, a háziorvosok jogosultságaival. Ezzel lefektettük az alapot ahhoz, hogy a ciklus végére eljussunk oda: a jogszabályi keretek, a finanszírozás és az informatikai háttér tekintetében lényegeset léptünk előre hatékonyság és reményeim szerint a betegelégedettség tekintetében is.

Arról is nyilatkozott, hogy az Európai Uniótól nem számíthat forrásra a hazai egészségügy, és a jelen gazdasági helyzetben itthon sem sokra. Mindezek után miből és mennyi juthat a területre?

Ha nominálisan vizsgáljuk a kérdést, akkor 4400 milliárd van az egészségügyi alapban, ez a 2-2,5-szerese annak, ami 2010-ben volt. Ugyanakkor a kiadásokat sok minden terheli: a szakdolgozói béremelésre 240 milliárd forintot fordítottunk, amihez beépülő jelleggel jött még az orvosbéremelés. Mindig volt kórházi adósság is, ami általában 40 és 70 milliárd között mozgott, de az elmúlt években az EU-s források bizonytalansága miatti az árfolyam-ingadozás is rátett erre. 

Mit csinál ilyenkor az átlagos fogyasztó? Visszafogja a fogyasztását. Viszont az egészségügyi alap finanszírozása nem eltolható, sőt, le kell dolgozni a Covid alatt felhalmozódott elmaradást is, tehát egyszerre kell csökkenteni a várólistákat, nagyobb betegforgalmat bonyolítani, miközben másfélszer annyiba kerülnek a dolgok. Ezt nehezen bírja lekövetni a finanszírozási rendszer. Ezért most olyan megoldáson dolgozunk a Pénzügyminisztériummal közösen, hogy amikor ismét boldog békeidők lesznek, akkor folyamatos árkövetésre legyünk képesek.

Mit tekintünk boldog békeidőnek? Amikor nincs járvány, háború és szélsőségesen ugráló forint-euró árfolyam?

Olyan stabil és kiszámítható gazdasági környezetet, amilyen a járvány előtt volt, mondjuk 2019-ig. Akkor lehetett tudni, mekkora lesz a gazdasági növekedés, ezáltal mekkora lesz az adótöbblet. Stabilak voltak a szállítási láncok is, azaz beérkeztek a gyógyszerszállító hajók Indiából és Kínából. Ez most nem így van. Minden nagy multinacionális gyártó kiszervezte az alapanyaggyártását. Kínában azonban olyan Covid-politika volt, hogy ha valaki tüsszentett Sanghajban, lezárták a harmincmilliós várost a mellette lévő iparterületekkel együtt. Ha pedig két-három ilyen gyár leáll, azt megérzi a világ. 

Indiáról meg kiderítették, hogy Patyomkin-gyógyszergyárakat üzemeltettek: megmutattak valamit a hatóságnak, de valójában falusi, sufnituningolt telepeken állították elő a termékeiket, és amikor ez kiderült, India elveszítette az amerikai és európai engedélyét. Főleg ezért nincs antibiotikum Európában. 

Erre komoly ráhatásunk lesz a következő fél évben, a magyar elnökség során. Az egészségügyi miniszterek tanácsa a „béke szigete”, oda nem szűrődik le a nagypolitika. Ez abból is látszik, hogy a legjobb szövetségesem a holland kolléga, pedig magyar–holland tengely ritkán van. Gyökeres fordulatot szeretnénk az állami támogatások rendszerében, hogy legyenek EU-s alapok a hatóanyaggyártás ösztönzésére. Az árképzésben is vállaljon szerepet az EU azzal, hogy a fejlesztésekre ad pénzt: létre kell hozni kutatási alapokat, így megosztható a kockázat az innovatív gyártókkal! A legfontosabb azonban az ellátásbiztonság, és a rövid szállítási lánc környezetvédelmi szempontból sem utolsó. Európai stratégiai gyógyszerlista is készül: közösen meghatározzuk azon hatóanyagokat, amelyekre mindenképp szükség van, és erre forrásokat fogunk allokálni, hogy ezen hatóanyagokat az EU-n belül gyártsuk. Ilyen stratégiai gyógyszerlista Magyarországon már létezik, ezt az ötletünket vette át az unió.

Az allokált EU-forrásokból ránk eső részt meg is fogjuk kapni?

Bízom benne, hogy megkapjuk. Nemrég fogadtuk az EU egészségügyi biztosát, és bemutattuk neki az elnökségi projektünket. Nagyon tetszett neki, hogy a transzplantációt felvettük a prioritási listára. Sztella Kiriakídisz lelkesen fogadta, hogy szeretnénk felkarolni a programot, csakhogy amikor emlékeztettem arra, hogy nálunk a transzplantációk 90 százalékát az egyetemek végzik, ők pedig ki vannak zárva a forrásokból, akkor a mellette ülőket kérdezgette, ez tényleg így van-e, mert nem tudta. Megkértem, hogy lehetőségeihez mérten segítsen minket abban, hogy az egészségügyi forrásokat ne korlátozza a bizottság. 

Nagyon sok pénzt az egészségügybe tenni most nem érdemes

Mindezek nyomán hogyan alakulhat a 2025-ös magyar költségvetés egészségügyi szakasza?

A 2025-ös költségvetést ősszel fogjuk elkészíteni, nagyon sok minden múlik azon,hogy a háború miként alakul. Eddigi alapelvünk az, hogy van néhány terület, aelynek a kiadása nem csökkenhet. Ezek közül az egyik az egészségügy, a másik az oktatás, a harmadik a gondoskodáspolitika – mind a három terület a Belügyminisztériumhoz tartozik. Az egészségügyi kassza nemhogy nem csökken, évről évre nő. Mindig mondják, hogy GDP-arányosan nem állunk jól, és 2019-ben tényleg nem álltunk jól. 

tehát kicsit még javítani kell. Amíg viszont a forrásallokációt, illetve a feladathoz mért újraosztást nem csináljuk meg, addig nagyon sok pénzt a rendszerbe tenni nem érdemes. Most azt készítjük elő, hogy az egészségügy hatékonyabban használja fel a forrásokat, a Moldova György-féle tékozlókoldus-effektust kezdjük visszaszorítani: tényleg oda kell tenni ellátási kapacitásokat, ahol szükség van rá.

Ez földrajzilag értendő?

Földrajzilag és a lakossághoz mérve is. Egy tízezer főt ellátó kis, kétszáz órás szakrendelőben ne legyen gyerekszívsebészet-szakrendelés, mert ez presztízsjellegű kapacitás, ami az egyik legdrágább munkaerőt ott biztosítja, ahol nincs rá szükség! A Covid előtt Magyarországon 11,9 orvos-beteg találkozó volt egy évben, ez mostanra lement 10,5-re – Skandináviában viszont 4,3 és 3,4 között változik. Északon sokkal előrébb járnak abban, hogy a szakdolgozói kompetenciákat kiszélesítsék. 

Ez önmagában aligha indokolja az említett mutatók nagy különbségét.

Más a kultúra. Nálunk az orvos a fehér köpenyes isten, és mindenki a professzor úrnál szeretne gyógyulni. Készítettem egy felmérést arról, hogy mit várnak a magyarok az állami egészségügytől. A Covid előtt a többség azt mondta, hogy tíz kilométernél többet nem hajlandó utazni még fekvőbeteg-ellátásért sem. Ez ott gyökerezik, hogy a hatvanas években, ha egy település várossá akarta nyilváníttatni magát, ahhoz kellett egy kórház. Tehát mindenki épített egyet, és ezt az emberek megszokták. 

Szükség van egyfajta újraszervezésre, hogy a magas szaktudást és high-tech technológiát igénylő beavatkozásokat kicsit centralizáljuk. Ezt csinálják most a németek is. Úgy hangolják át a kórházak működését, hogy amire tényleg tömeges igény mutatkozik – belgyógyászat, egynapos sebészet, tartós ápolás, járóbeteg-ellátás –, azt hagyják a pici kórházaknál, a kockázatosabb, nagy műtéteket, amelyekre egy-egy ember életében szerencsére ritkán kerül sor, centrumokba szervezik. Ez nálunk is jól működhet.

63,4 milliárd forint a kórházak adósságrendezésére

Viszont folyton hangoztatja, hogy nem szeretnének bezárni kórházakat.

Ez így van, de igenis érdemes végiggondolni:

• ha ezer beteget lát el egy kórház egy nap,
• abból 950 járóbeteg, 
• az 50 fekvőbeteg-ellátási eseményből
• 45 tervezetten bejön 8–16 óra között,
• így marad öt páciens, aki ügyeleti időben érkezik,
• közülük pedig legfeljebb egynek van szüksége azonnali műtétre.

Ő az, aki bemegy a vármegyei kórházba mentővel, hogy ott operálják meg, ahol betegbiztonsági szempontból is jobban jár. A modern technikáknak köszönhetően például egy vakbélműtét után már nem három hétig kell a kórházban tartózkodnunk, ahogy a hetvenes években. Én azt gondolom, hogy három napot bármelyik kórházban kibírok öreganyám húslevese nélkül – ahogy mondani szoktam. Cserébe viszont elvárom, hogy olyan helyen végezzék a beavatkozást, ahol nagy gyakorlati és manuális tudással rendelkező csapat dolgozik. 

Ha már kórházak: miként tervezik kezelni az adósságállományt, amely a nem fizetés miatt továbbgyűrűzik a beszállítókhoz és végül a gyártókhoz? Mekkora egyáltalán a teljes, aktuális összeg?

A kórházak teljes adósságállománya február végével 105 milliárd forint volt, de ebből 64 milliárd tavaly keletkezett.

Mennyit szándékozik, illetve tud beletenni az állam?

Április közepén a kormány 63,4 milliárd forint pluszforrást biztosított a kórházak adósságrendezésére. De nem itt vágjuk át a gordiuszi csomót, hanem ott, hogy tartós legyen a bekerülésiár-követés. Gazdálkodási fegyelemben nagyon sokat léptünk előre, minden OKFŐ-fenntartású kórházban ott van a dashboard rendszer, amelyet az államtitkárságon is látunk, és főkönyvi szintű adatokba tekinthetünk be. Kialakultak azon ellenőrzési gyakorlatok, amelyek jóval nagyobb fegyelemhez vezettek. Amíg az emlegetett boldog békeidők voltak, mindig „csak” év közben volt alulfinanszírozott a rendszer, év végén megkapták a hiányt. Ez 5-6 százalékos késedelmi kamattal ketyegett – ami viszont ma 19-20 százalék. Mindez leginkább a jellemzően magyar tulajdonú kkv-kat érinti negatívan, és nemzetgazdaságilag is érzékelhető. Menedzsmentoldalon kevesebb tartalékot látok: 

Harmincmilliárd forint értékben új terápiákat is befogadtunk a társadalombiztosításba. Tudni kell, hogy a patikai gyógyszerek árát biztonsági hálóként védi a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által kötött, többéves támogatási szerződés, viszont a kórházaknál nem ez a helyzet. A HBCS (homogén betegcsoportok) valójában csak a betegellátáshoz szükséges gyógyszer árának a töredékét tartalmazza, hiszen a gyógyszerkomponenst nem emeltük a duplájára, miközben az árak megkétszereződtek. Körülbelül 60 milliárd forintra teszem az ebből fakadó hiányt.

Mekkora szakemberhiányt eredményeztek a pálya- és/vagy országelhagyók?

2010-hez képest négyezerrel több orvos és nyolcezerrel több szakdolgozó dolgozik az állami egészségügyben – a kiszámíthatóbb életpályának, a béremelési programoknak, az egészségügyi ösztöndíjaknak köszönhetően. Ennyit a riogatásról. Ugyanez volt a védőnőkkel, amikor bevontuk őket az állami rendszerbe: akkor is azt mondták, hogy tömeges felmondás lesz. Három hónappal később százzal több védőnő dolgozott. Ugyanakkor az egészségügy egésze valóban humánerőforrás-hiányos, de nemcsak nálunk, hanem a világon mindenhol. Az OECD úgy számol, hogy 2050-ig a másfélszeresére kellene növelni az egészségügyben dolgozók számát ahhoz, hogy az elöregedő társadalmak ápolási igényét kompenzálni tudja.

Örüljünk, hogy egyáltalán vannak várólisták

Miként fogadja a negatív véleményeket, a közhangulatot?

Nagyon destruktív magatartás egyes ellenzéki politikusok és az őket kiszolgáló sajtóorgánumok részéről, amikor szándékos dezinformációval vagy csúsztatással hergelik a közvéleményt. Évekig megtették, hogy felálltak a parlamentben, lobogtatták a szakdolgozói bértáblát és mutogattak a legelső rubrikára, hogy 140 ezer forintot keres egy nővér Magyarországon. Közben ők is tudták, hogy ez nem igaz, mert az a rubrika a pályakezdő, végzettség nélküli segédápolóra vonatkozott, és ő sem keresett soha csak 140 ezret, mert ehhez jöttek még a pótlékok, a mozgóbérelemek és a munkáltatói döntésen alapuló keresetkiegészítések. A valóságban a szakdolgozók havi átlagkeresete már ekkor meghaladta a bruttó 600 ezer forintot. Az új szakdolgozói bértábla teljesen más szemléletben készült, mert kimondott célom volt, hogy olyat hozzunk létre, amelyre ha egy 14 éves fiatal ránéz, akkor azt mondhassa: mire 40 éves lesz, akár betegágy melletti ápolóként is viszonylag jó egzisztenciát fog tudni elérni. 

Akiket e változások a leginkább érintenek, az egészségügyi dolgozók, miként fogadták az átalakulást? 

Régi mondás: az a jó kompromisszum, amikor mindenki csak kicsit elégedetlen. De kormányzásunk kezdete óta lecseréltünk ezer mentőautót, a mentősök teljesen új ruhát is kaptak, az OKFŐ fenntartásában lévő intézményekben is elindítottuk a munkaruhaprogramot. A kórházfelújítási programban – amelyre az Egészséges Budapest programon felül százmilliárd forintot fordítottunk – kiemelt figyelmet szenteltünk annak Budapesten, hogy a dolgozói élettereket, pihenőhelyeket olyan állapotba hozzuk, ahol jól érzik magukat a dolgozók. Amikor a Szent János-kórház főigazgatója lettem, közöltem: „Gyerekek, a nővéröltözőkkel kezdünk!” Ahol csöpög a víz a plafonból, ott ne várjuk el, hogy örömmel jöjjenek be dolgozni.

A másik állandó, mégis kurrens téma a várólisták. Milyen hosszúak jelenleg?

Először is fontos tisztázni, hogy azért tudunk erről a témáról beszélni, mert már vannak központilag vezetett digitális várólisták, 2010 előtt nem léteztek. Az ezt megelőző időszakban „kockás füzetek” voltak, melyek nem voltak átláthatók. 

• a szürkehályog-műtét várakozási ideje a Covid következtében megnőtt, felment 90-100 nap környékére, ez jelenleg 45 nap,
• a csípőprotézis-műtét 270 napról 124 napra csökkent,
• a térdprotézisműtét várakozási idejével nem vagyok elégedett, habár már az is egy éven belül van, 239 nap,
• a kiterjesztett gerincstabilizáló műtétnél kell még sokat várni, viszont az összes többi lerövidült már.

A legrosszabb időben 43 ezren voltak, akik 60 napnál régebb óta vártak valamilyen beavatkozásra, most 26 ezren vannak, tehát elég jól dolgozott az állami egészségügy. Ezért sem vetődik fel, hogy a várólistás beavatkozásokat kinyissuk a magánszolgáltatók felé. 

Jön az állami egészségoktatás – talán már szeptembertől

Miként lehetne rávenni a lakosságot az egészségmegőrzésre, hogy járjon szűrővizsgálatokra, közvetve csökkentve a későbbi egészségügyi kiadásokat is?

Elsősorban a nagyon fiatalon elkezdett egészségedukációval. Több ország kísérletezett, hogy szankcionálja azokat, akik nem jelennek meg a szűrésen, ám ez nem jó megoldás. Egyetlen dolog működik a WHO szerint: ha a munkáltató kap bonus-malus kedvezményt a munkáltatói szűrései után. Ezen talán érdemes elgondolkodni. Maruzsa Zoltán államtitkár úrral azon dolgozunk jelenleg, hogy „bevigyük” az egészségnevelést a közoktatási intézményekbe. Terveink szerint nem önálló tananyagként, hanem bizonyos órákba beépítve: onnan kezdve, hogy az óvodásoknak megtanítjuk a zsebkendő használatát, a középiskolában pedig már a termékenységtudatosságról és a nemi úton terjedő betegségekről is beszélgetünk. A Népegészségügyi Kutatóintézetek Hálózatával együttműködve az egészségügyi rész összeállt, ezt a pedagógusoknak szóló anyagot most fordítják le a diákok nyelvére. Szeptemberben pedig akár eldördülhet a startpisztoly.

Kerülgettük már a témát, a második fél év feladatát és lehetőségét, a magyar EU-elnökséget. Erre mivel készülnek?

Nagyon sok mindennel. Speciális helyzetben leszünk, hiszen mindenhol választások voltak, vannak és lesznek a triópartnereinknél és magában az EP-ben is. Jó a kapcsolatunk a triótagokkal, ám ők picit keretszerűen fogalmazták meg az elképzeléseiket, úgyhogy azt javasoltam: mindannyian tegyünk bele konkrét terveket. Számomra a legfontosabb a kardiovaszkuláris betegségekkel kapcsolatos cselekvési terv elfogadtatása, amelyet két témára szeretnénk kihegyezni:

• az egyik a prevenció,
• a másik pedig a szívbetegek utógondozása, amin van még mit javítani.

További fontos témánk a transzplantáció, illetve a mentális egészség, főként az ifjúságra koncentrálva. Van még egy érdekes kérdés, amelyet a WHO javaslatára vettünk fel a listára: a klímaváltozás és a mentális egészség összefüggései. Több észak- és nyugat-európai országban aggasztó mértéket öltött a klímaszorongás, például Finnországban a 18–45 év közötti nők 43 százaléka mondja, hogy már a mindennapi életére és döntéseire is hatással van. Párizsban a WHO szakigazgatója ezért kijelentette: „Nem csak azt kell elmondanunk, hogy rossz a helyzet, hanem azt is, hogy van remény.”

Tényleg van remény, vagy csak azt kellene kezelni, hogy a rossz híreket miként dolgozzuk fel?

Mindkettő. Nem szabad túltolni a Greta Thunberg-jelenséget, ugyanakkor szükséges egy higgadt társadalmi párbeszéd. Az embereket mentálisan fel kell készíteni, hogy miként kezeljék a rossz híreket, hiszen túl nagy a stresszfaktor: járvány, háború, klímaváltozás. Ezt is kezelni kell, ami ugyan nemcsak az egészségügy feladata, de az egészségügynek abban fontos szerepe van, hogy érzékeljük az első jeleket.