BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglepő bejelentést tett Lázár János: itt épülhet meg a Budapestet elkerülő vasúti körgyűrű

Egy kampányeseményen beszélt arról az építési és közlekedési miniszter, Lázár János, hogy hol épülhet meg a kínaiak beruházásban megvalósuló V0-s vasúti körgyűrű.

Az M8-as autópálya és a V0-s vasúti körgyűrű terveiről beszélt Lázár János építési és közlekedési miniszter Dunaújvárosban május 29-én – írja a Magyar Építők. A tervekben szereplő Fejér vármegyei helyszínen a tárcavezető arról beszélt, hogy az M8-as autópálya lesz Magyarország egyik legnagyobb közúti beruházása, amely az M7-es autópályától Sárbogárd és Dunaújváros érintésével Kecskemétig fog húzódni.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Lázár szerint a kiviteli tervek idén elkészülnek, és a megvalósítást is elkezdik a következő négy évben. Szavaiból kiderült: miután a kínai állam képviselőivel a magyar kormány megállapodott a V0-s vasúti körgyűrű megépítéséről, annak Dunán átívelő vasúti hídja 

a folyam átjárhatósága miatt csak egy helyen épülhet meg Magyarországon, Dunaújvárostól néhány kilométerre északra. 

A miniszter szavai azért meglepők, mert az eddig ismert tervek a Duna Budapest alatti szakaszáról szóltak. 2013-ban már készült egy megvalósíthatósági tanulmány, amely több nyomvonaltervet is vizsgált, amelyek közül a Komárom–Bicske–Ercsi (dél)–Kiskunlacháza–Bugyi–Ócsa/Dabas–Ceglédbercel–Szolnok útirány kiépítését javasolták a szakemberek. A 196 hosszúságú 97 kilométer lett új nyomvonalú vasúti beruházás egyik legolcsóbb volt a tervek közül, de így is 300 milliárdra becsülték. Értelemszerűen a Dunán lejjebb, tehát a nagyobb távolságú körgyűrűk már akkor csillagászati összegbe kerültek. A miniszter által most felvázolt nyomvonalterv a korábbi változatok közül leginkább a II-es, 250 kilométer hosszúságú nyomvonaltervvel rokonítható, ennek költségét már 2013-ban 412 milliárdra taksálták. Ezzel együtt persze nagy kérdés, hogy mennyi új vasútvonalat kell majd építeni, ami jelentősen drágíthatja a beruházást.

Lázár azt is megjegyezte, a legfontosabb vasúti átkelési pont a város mellett lesz, az M8-as autópálya szintén, vagyis létrejön a „budapesti logisztikai körgyűrű”, amelynek köszönhetően lehet a térségben munkahelyeket teremteni, gazdasági vállalkozásokat létrehozni és profitot termelni.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.