Luxusipari szakértő is, nemzetközi diplomákkal rendelkezik. Miért keltette fel az érdeklődését ez az iparág?
A luxusiparral a szakmám során találkoztam először. Eredetileg transzferárszakértő vagyok, a munkám során a cégek profitabilitásával, azaz hozamtermelő képességével foglalkozom. A cél az, hogy a vállalkozások nyeresége ott adózzon, ahol a valós érték teremtődik. Ügyfeleink sokféle iparágat és üzleti vállalkozást képviselnek, így alkalmam nyílt összehasonlítást végezni a különféle vállalkozások profittermelő képessége között. Az összehasonlításból egyértelművé vált, hogy ebben az iparágban lényegesen magasabb hozamok képződnek.
Az érdeklődésem mögött természetesen ott volt a luxusiparágra jellemző kimagasló minőség iránit elhivatottság, és számomra az is sokat jelentett, hogy a tradíció milyen nagy szerepet játszik ebben az iparágban. Az iparág legnagyobb márkái hosszú és nagyon sikeres múltra tekintenek vissza.
Ma már az iparág top brandjei három nagy konglomerátumba tömörülnek (LVMH, Kering, Richemont). Ezek között koronázatlan király az LVMH, amely sokáig Európa legértékesebb vállalata volt, értéke tavaly az 500 milliárd eurót is meghaladta. Az LVMH tulajdonosa, Bernard Arnault a világ egyik leggazdagabb embere, magánvagyonának értékét 200 milliárd euróra becsülik.
Az iparág második legértékesebb cége a Hermés, ez egy családi tulajdonban lévő cég, amelynek egyedüli brandje a Hermés, a zászlóshajó modellje a két divatos női táska: a Birkin és a Kelly modellek, ezek termelik a cég profitjának döntő részét.
A harmadik nagyon értékes márka, aminek mostanában nem megy igazán jól, a Kering csoport. Idetartoznak az olyan legendás brandek, mint a Gucci, Saint Laurent, Balenciaga vagy Alexander McQueen. Tulajdonosuk, Francois-Henri Pinault, szintén Franciaország egyik leggazdagabb embere. Említést érdemel még a Richemont konglomerátum, amelyik elsősorban a luxusóramárkák terén ismert. A cég tulajdonában van az IWC, Schaffhausen, Jaeger Le Coultre óramárkák, a Piaget, Van Cleef-Arpels és a Cartier.
A luxusipar részvényei mellett az ikonikus termékek is jó befektetésnek számítanak?
A luxusipari részvények viszonylag biztonságos befektetést jelentek hosszú távon. De éppen most, a 2024 évben a luxusipar növekedési üteme is lefékeződött, és vannak olyan akár nagy múltú cégek, amelyek idei jövedelme és részvényei jelentősen visszaesnek. A legjobb példa erre a Guccit is birtokló Kering csoport részvényei, amik mostanában különösen volatilisek, azaz nagy ingadozást mutatnak és most lefelé tendálnak. A rövid távú befektetőknek ajánlott az óvatosság. Csak azok tudnak komoly hozamot elérni, akik kimerítően ismerik az iparág és azon belül az adott cég belső helyzetét. Erre a volatilitásra, nagymértékű árfolyam-ingadozásra jellemző néhány példa: az LVMH részvényeinek jelenlegi ára 780 dollár körül van, de tavaly nyáron 1000 dollár felett kereskedtek velük, míg idén januárban 650 dollárt értek. Még drámaibb a Kering csoport részvényeinek alakulása: 2021 nyarán még 750 dollárt értek, most pedig 340 dolláron kereskednek velük.
Egyes ikonikus termékek kiemelkedő befektetésnek bizonyulnak. 2022-ben egy Sotheby’s aukción megjelent az 1955-ben gyártott Mercedes 300 SLR Uhlenhaut coupe, 143 millió dollárért talált vevőre.
Sokszor a Hermés táskáit hozzák példának, hogy befektetésnek sem utolsóak, kiválóan őrzik az értéküket. Viszont nagyon nehéz hozzájutni, sok idő, hosszú a várólista, mi több, remek kapcsolatok kellenek a beszerzéshez. Akkor lehet jó befektetés, ha a másodlagos piacon jóval drágábban lehet értékesíteni. Ám ha valaki másodlagos piacon veszi meg a táskát, egyáltalán nem biztos, hogy az értéke tovább fog nőni. Vannak olyan Hermés táskák, amelyeket a 2022-es évben megvettek több százezer dollárért, és azoknak az értéke most a felére csökkent. Nagyon érteni kell hozzá, mi növeli az értékét.
Az órákra is igaz ez?
A különleges órákra ez ugyanúgy igaz, jó példa erre egy Patek Philippe Ref 2523J arany változat, ami tavaly 8,5 millió dollárért talált gazdára. A luxusórák piacán 5 százalékos árnövekedés tapasztalható a három nagy aukciósház által tavaly eladott órák összértéke alapján. Itt a gyűjtők jelentik a fő vásárlókat. Megkülönböztethetünk posztmillenniális és valódi vintage órákat, más-más gyűjtői kör érdeklődését keltik fel. A nagy visszaesés a viszonylag új órák piacán figyelhető meg. A gyűjtők a magas árat csak a ténylegesen ikonikus és nagyon ritka darabokért hajlandók megfizetni. Ilyen volt a Sotheby’s aukcióján egy Rolex John Player Special óra 2 millió fontért, míg 2021-ben ugyanezen óráért pont a felét fizették ki.
A luxusórák másodlagos piaca viszont bezuhant. Az elmúlt két évben a legkeresettebb modellek piaci átlagára 39 százalékkal csökkent, a jelenlegi árak a 2021-es árak szintjén vannak. A Rolex órák ára a másodlagos piacon 27 százalékkal, a Patek Philippe órák pedig 47 százalékkal alacsonyabbak, mint két évvel ezelőtt. Nemcsak az árak csökkennek, hanem az eladásra kínált termékek is hosszabb idejű várakozás után találnak új gazdára. Ugyanakkor vannak a népszerű modellek, melyekhez továbbra is korlátozott a hozzáférés. Ezek még most is a hivatalos új ár felett és viszonylag rövid idő alatt cserélnek gazdát. A leghosszabb várakozási idő, jelenleg több mint tíz év a Rolex Submariner, illetve a Rolex Daytona modellek esetében van, ezért ezeknek a másodlagos piaci ára meghaladja az újkori árát. Hasonlóan hosszú várakozási idő után lehet hozzájutni egy Patek Philippe Nautilus modellhez, vagy egy Vacheron Constantin Grande Sonnerie 1860 vagy Audemars Piquet Royal Oak órákhoz, ezekből évente csak nagyon kevés példány készül (évente 20-50 darab).
A nagy hagyományú európai luxusipar mára jelentős részben az ázsiai vásárlókból él. Egy márka történetében vajon mit jelent az, ha annyira globálissá válik, hogy többet jelent egy másik kontinensen, mint a szülőhelyén? Kell ezzel foglalkozni? Vagy csak az árbevétellel?
A tavalyi évben Európa és Ázsia volt a luxusipar növekedésének fő mozgatója. Globálisan Ázsia diktálta a sebességet, ami az erős belső keresletnek és a kínai turisták visszatérésének köszönhető. Több luxusipari márka átirányította a fókuszát Ázsiára. A Louis Vuitton az első kávézóját már nem Párizsban nyitotta meg, hanem Japánban, Oszakában.
Kína a pandémia és a lezárások miatt sokáig gyengélkedett, de most a visszatérés, fellendülés jeleit mutatja. Az LVMH például 2023-ban 30 százalékkal tudta növelni az eladásait Kínában, igaz, hogy az előző évek nagyon alacsony bázisához mérve. A kínai piac egyébként tavaly 12 százalékkal növekedett, és elérte az 56 milliárd dollár értéket, ezzel a világ összes luxuskiadásának 16 százalékát Kína produkálja.
Ezzel együtt még mindig európai és amerikai dominancia érvényesül a luxusiparban és rövid távon nem várható radikális változás ezen a téren. Az ipar top brandjei között még nincs ázsiai, bár a feltörekvő márkák körében már megtalálhatók japán és dél-koreai brandek. A luxusipari vásárlások negyven százaléka a legvagyonosabb réteghez kötődik, akiket nem érint a gazdasági hullámzás. A vásárlók másik része, az úgynevezett aspiráló felhasználók, aki néhány terméket vásárolnak az iparágból, 3-5 ezer dollár értékben éves szinten. Ők már megérzik, ha nem megy a gazdaságnak. Ez a felsőbb középosztály, Kínában körülbelül 200 millióan vannak. Ha nem megy a gazdaságnak, akkor nem luxusterméket vásárolnak, hanem „eggyel lejjebb”, inkább a prémium szegmens felé nyúlnak. A kínaik nagyon márkatudatosak, később fordulnak el egy márkától.
Kis túlzással Svájctól keletre nemigen születtek luxusmárkák. Van arra esély, hogy a régiónkban felépüljön egy luxusmárka?
Ennek kicsi az esélye, mert magas a belépési küszöb. A luxusipar a tradícióról szól, arról, hogy generációkon keresztül épül a márka története és értéke. Tisztelik és életben tartják az alapítók értékeit, újra elolvassák a régi feljegyzéseket, a tradíciót nem lehet figyelmen kívül hagyni. Amikor a Gucci nehéz helyzetbe került, akkor is az történt, hogy a kreatív igazgató lement a „pincébe”, elővette a régi motívumokat, amelyeket még az alapító Gucci tervezett, majd azokat alkalmazták némileg megújítva. A másik fontos, meghatározó körülmény a luxusiparban, a country of original (származási ország) presztízse, azaz honnan, melyik országból ered a márka. Sokkal hamarabb lesz sikeres egy luxusmárka, ha Olaszországban vagy Franciaországban születik, mint bárhol máshol a világban. Mert a helyszín maga autentikusnak és hitelesnek számít.
Egy kezemen meg tudom számolni azokat a nagy nyugati luxusmárkákat, amelyek az elmúlt tíz évben indultak és nagyon sikeresek.
Ilyen márka például a The Row, a gyerekszínészként indult ikerpár, az Olsen ikrek márkája. Különösen népszerűek a női táskáik, amelyekért már 5-10 ezer eurót kérnek, ezért sokan őket az új Hermésnek is nevezik. De ez nagyon ritka történet.
Magyarországról még nehezebb lenne elindulni. Tudnék talán mondani egy-két hazai márkát, ami beleférhet a luxuskategóriába, de a nemzetközi hivatalos iparági elemzések, amelyek 2-300 céget figyelnek, nem jegyeznek magyar vállalkozást. Megjegyzem, hogy a régió többi országa sem áll nálunk jobban ezen a téren. Ambiciózus stratégiával, nagyon erős márkamarketinggel és nagyon jelentős befektetéssel talán lehetne magyar luxusmárkát építeni, de ezt valami olyasmihez kellene kötni, amiben Magyarország tradicionálisan sikeres.
Csak az alkohol jut eszembe. A tokaji borról beszélünk most?
Az alkohol is luxusipar szektornak számít, közel 100 milliárd eurós ágazat. Egyes kicsi és ugyanakkor nagynevű borászatok eredményesen növelték a palackonkénti eladási árakat, amelyek ma már a 200-300 font közötti sávban vannak, de ezek között egy sincs a mi régiónkból, pedig minőségi szempontból már lehetne itt keresnivalónk. A tokaji bor jelenleg nem tartozik a keresett, nagy presztízsű luxusipari termékek körébe. A brand valamikor nagyon erős volt, „királyok bora, a borok királyaként” emlegették, azonban a szocializmus éveiben erősen megkopott a brand, sokat kellene költeni a rebrandre, hogy a borok között a luxusszegmensben elfogadott legyen ismét.
A luxusipar fogyasztóinak – nevezzük gazdagoknak – jelentősebb adóztatása rendszeresen felkerül a politikai palettára. Erősek ezek a hangok a nemzetközi adópolitikai környezetben?
Már évek óta vita tárgya a „szupergazdagok” hatékony adóztatásának kérdése. Ezt a vitát fűtik az olyan leleplezések, mint a Panama-papírok, amelyek arra utalnak, hogy a leggazdagabbak sokszor teljesen kibújnak az adófizetési kötelezettség alól, vagy éppen nevetségesen alacsony adót fizetnek. A leggazdagabbak megadóztatásának terve jelenleg még kezdeti fázisban van. Abban egyetértés van, hogy ez az adó valóban csak a „szupergazdagokat” érintheti, a most közkézen forgó tervezet az egymilliárd dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkező természetes személyekre vonatkozna. Becslések szerint ez nagyjából háromezer adóalanyt jelent. Egy közkézen forgó javaslat szerint a világ leggazdagabb embereinek a vagyonára évi 2 százalékos adót vetnének ki és ez képezné a globális minimumadó alapját.
Elég bonyolult politikai kérdés ez, minden országban a politika és a gazdaság függvénye, hogy ki mennyivel járul hozzá a költségvetéshez. A másik kérdés, hogy a politika azt hogyan osztja újra. A milliárdosok jelentős része jótékonykodik, ad vissza a vagyonból, így ezt is figyelembe kell venni.
A vagyonadó alapelve is nagyon vitatható. Nem véletlen, hogy egyre több ország vetette el a vagyonadót. Egy hasonlattal élve, a kérdés az, hogy mit adóztassunk: a fát vagy a gyümölcsét. Tudjuk, hogy sok olyan fa van, ami nem hoz gyümölcsöt, és ez igaz sok holt vagyonra is. Célszerűbb tehát a gyümölcs, azaz a vagyonból származó jövedelem adóztatása és még igazságosabb is. Arról nem beszélve, hogy a vagyon alapértelmezésben már korábban megadóztatott jövedelemből keletkezett, tehát ez ellenkezik azzal az adójogi alapelvvel, hogy ugyanazt a jövedelmet nem lehet kétszer megadóztatni. Mindent egybevetve a milliárdosok megadóztatása egyelőre még egy nagyon távoli és felettébb bizonytalan terv.
Orbók Ilona úgy fogalmaz: klasszikus befektetői vonalat követi, a cégértéket is klasszikus befektetői iskola elvei alapján határozza meg. Arra a kérdésre, hogy milyen típusú befektetőnek tartja magát, azt mondta: befektetési döntések során három dolgot tart kiemelten fontosnak. Az első szempont az, hogy az ötlet, amit az adott befektetés képvisel, mennyire jó. Másodszor azt, hogy mennyire motivált a vállalkozó, mennyire ért az üzlethez, nem csak a szakmájához. Végül pedig a vállalkozás jelenbeli és perspektivikus pénzügyi mutatói mennyire ígéretesek. Ezentúl hasznos, ha van már az adott cégnek múltja, elismert gazdasági tevékenysége, azaz nem a nulláról indul, a piac már valamennyire értékelte. A legjobb, ha vannak már pozitív piaci visszajelzések is, de ennyi feltétel így együtt már tényleg nagyon ritka – fejtette ki az üzletasszony. |
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.