BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A robbanástól a nyugalomig: így alakul az ingatlanpiac az egyetemi városokban a ponthatárok kihirdetése után

A ponthatárok mai meghúzása után másfajta izgalom következik a leendő elsőéves egyetemisták és családjuk életében, és most az az elsődleges kérdés, hol fognak lakni felsőfokú tanulmányaik idején.

Szegeden már a ponthatárok kihirdetése előtt növekvő mozgolódás volt tapasztalható a város bérelhető lakásai körül. Az a tény, hogy nagyon kevés a kollégiumi férőhely Szegeden, a lakásbérlés felé tereli a diákokat – mondta Szil Gabriella, a Belvárosi Ingatlaniroda vezetője. Az előző években sok szülő vásárolt lakást egyetemista gyerekének, az idén a vásárlási kedv csökkent, inkább a bérelhető lakásokat keresik. Ezeknek azonban megemelkedett a bérleti díjuk, 20-25 százalékkal kell ma többet fizetni egy szegedi lakás bérléséért havonta, mint tavaly. A magyar családok elsősorban az olcsóbb, maximum 140 ezer forintért bérelhető, ingatlanokat keresik. Ezzel szemben a megyeszékhelyen nagy számban tanuló külföldi diákok magasabb árat is hajlandók kifizetni. Igaz, a külföldi diákok csak a belső körúton belüli vagyis az egyetem épületéhez közel lévő ingatlanokat veszik ki, azokat azonban sokszor látatlanban, pontosabban egy videó alapján. A GDN szegedi irodájában a piac robbanását várják, felkészültek a rohamra.

a20200728_alberlet_pt_fmh-02, ponthatárok
Irány az albérlet, a ponthatárok kihirdetése az egyes városokban másként befolyásolja az albérletpiacot / Fotó: Pesti Tamás

Kaposváron és Szombathelyen nyugodt az albérletpiac

Kaposváron nem hoz komoly mozgást a diákok megjelenése – mondta Zsobrák Zita, a Kaposingatlan értékesítési vezetője. Ennek az az oka, hogy a kaposvári egyetemi campus képes felszívni az ide tanulni érkező fiatalokat, kevesen bérelnek vagy vásárolnak kizárólag azért, mert itt fognak tanulni.

Szombathelyen sem a diákok pörgetik a bérelhető lakások piacát, elsősorban a vendégmunkások keresnek a városban lakhatási lehetőséget. A felsőoktatási hallgatók egy kis része megjelenik ugyan a szombathelyi Home & Feeling irodában, de ők inkább megvásárolható ingatlant keresnek – magyarázta Gombos Ernő, a szombathelyi GDN iroda tulajdonosa.

A debreceni piacot nem a ponthatárok kihirdetése mozgatja

Debrecen ingatlanpiacát alaposan átrajzolta az ipari létesítmények fejlesztése. A városba dolgozni érkezők megfelelő lakhatást igényelnek, ugyanakkor a városban korlátozták a munkásszállók létesítését, ezért a többség a bérelhető lakások között keresgél. Vagyis a felsőoktatási hallgatók megjelenése előtt is élénk az ingatlanpiacnak ez a része, emelve a bérleti díjakat. 

Debrecenben egyértelműen keresleti piac van, ennek megfelelően az árak is magasabbak, mint például Szegeden: 180 és 230 ezer forint között vannak kiadó lakások

– ismertette Préda Dávid, a PREDA SIP Ingatlaniroda tulajdonosa. A növekvő igények miatt terveik között szerepel, hogy üzemeltetést is vállalnak majd, hiszen azt tapasztalják, hogy a jó kondíciókkal rendelkező ingatlanok meghirdetés nélkül is nagyon gyorsan kiadhatók. Szeretnének a bérlőknek is segíteni, mert azt tapasztalják, hogy sokan, főként a fiatalok, nincsenek tisztában azzal, hogy milyen jogaik vannak bérlőként. A debreceni szakértő kiemelte, hogy gyakran átadás-átvételi jegyzőkönyv sem készül, az egy éven belül kiköltözőknek pedig gyakran akkor sem adják vissza a kauciót, ha vigyáztak a lakásra.

Miskolcon az Avason élénk a kereslet

A miskolci egyetem campusa is gazdag kollégiumi férőhelyekben, így a bérelhető lakások iránt nem lódul meg a kereslet. Ez alól az Avas egyetemhez közeli lakóingatlanjai képeznek csak kivételt – hívta fel a figyelmet Hajdú Gáspár Zsolt a Demeter Ingatlanközpont irodavezetője. Ha valaki nem kap férőhelyet a kollégiumban, vagy nem akar ott lakni, az általában az egyetem közelében keres magának bérelhető ingatlant. Akadnak befektetők, akik kifejezetten az egyetemistákra számítva vesznek itt bérbeadásra alkalmas ingatlanokat. Ugyanakkor arra is volt precedens, hogy külföldi diákok a város másik végén, a Szentpéteri kapunál vettek ki lakást, mert onnan átszállás nélkül, egy járattal el tudtak jutni az egyetemre.

Pécsett is élénkül a piac

A vásárlókedv Pécsett is visszaesett, inkább lakást bérelnek, mint vesznek a városba tanulni érkezők – mondta Marosvári László, a GDN Ingatlanhálózat helyi irodájának tulajdonosa. A bérelhető lakások között nagy a szórás árban és felszereltségben is. A legtöbbet a külföldi hallgatók tudnak és hajlandók fizetni, cserébe a jól felszerelt, erkéllyel is rendelkező, lehetőleg új építésű vagy felújított ingatlanokat keresik. Az ár mindenkinél fontos tényező, általában 3-4 ezer forintos négyzetméterenkénti bérleti díjat hajlandók fizetni Pécsett a lakásokért a diákok.

LUS_2754
Az egyetem közelsége fontos szempont / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A garzonokat keresik Budapesten

Már a ponthatárok kihirdetése előtt emelkedni kezdtek Budapesten a bérleti díjak. A diákok elsősorban a garzonokat keresik, vagy nagyobb lakásokat bérelnek ki többen – mondta Radics Anna, a GDN Ingatlanhálózat I. kerületi, Your Home irodájának értékesítési vezetője. A szakértő kiemelte, hogy sokan tértek át a rövid távú kiadásról a hosszabb távúra, így elég sok szépen berendezett, jó helyen lévő ingatlan került a bérelhető lakások közé. 

Emiatt már jó ideje nem igazán adható ki jó áron olyan lakás, ahol a nagyi bútorai vannak. 

Modern, tetszetősen berendezett, gépesített ingatlanokat keresnek a fiatalok. Sok új építésű is bérelhető, hiszen több befektető úgy vásárolt, hogy kiadhassa a lakását. Ezekért 200-300 ezer forintot is elkérnek havonta. A tapasztalat azt mutatja, hogy ma már nehéz ennél olcsóbban a fővárosban minőségi bérlakást találni.

Indul a roham az albérletekért – közjegyzőnél előzhetők meg a jogviták

Ha el akarjuk kerülni az esetleges költséges pereskedést, érdemes közjegyző előtt tisztázni a lakásbérlet részleteit – hívja fel a figyelmet a közjegyzői kamara.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.