BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem bírta a hőséget a dinnye Tolnában: rövidebb lett a szezon

Már csak néhány nap van hátra az idei dinnyeszezonból, a Tolna vármegyei termelők szerint pedig lejárt az ideje, a nagy forróság miatt lerövidült a szezon. A legtöbb vármegyei termelőnél már két hete leérett a dinnye, és sokan nem is próbálkoznak a későn érő fajtákkal, mert rendszerint szeptembertől már nem kapkodnak érte.

Az idén a tavalyinál több helyen lehetett dinnyét vásárolni, vagyis úgy tűnik, nagyobb a kínálat – írja a Teol. A legtöbben Paks, Szedres, Tengelic, Medina, Kajdacs, Fadd és Németkér környékén foglalkoznak dinnyetermesztéssel a vármegyében, de árultak itt Baranyából, Békésből érkező szállítmányokat is. A legtöbb vásárló nem igazán érdeklődött, honnan való a mézédes finomság, inkább az árakat nézték.

lang4069, dinnye
Tolnában már két hete leérett a dinnye / Fotó: Lang Róbert

Az időjárás amúgy nem okozott sok gondot a termelőknek. A szezon – legalábbis Tolnában – ugyan kicsit késve indult, de a száraz, meleg idő segített. A nagybani piacon jelenleg 250 forintért veszik át a kereskedők a termelőktől a dinnyét. Ezt a fajtát később vetették a gazdák, ami mindig nagy rizikó, hiszen hónapokkal korábban nehéz kitalálni, hogy milyen idő lesz augusztus végén, szeptemberben, vagyis lesz-e kereslet a dinnyére.

Bogdán Mária szedresi termelő elmondta, ők tapasztalatból tudják: 

Nem érdemes szeptemberben már dinnyét árulni, mert ahogy megkezdődik az iskola, megváltoznak a családok vásárlási szokásai is. 

Amúgy a nagy hőség az öntözött dinnyeföldeken nem okozott gondot, de sok termelő arról panaszkodott, hogy a nagy melegben besültek a dinnyék. Ugyanakkor éppen a hőség miatt a tavalyinál sokkal többen vásároltak ebből a gyümölcsből. Mivel magas a víztartalma, jól oltja a szomjat.

Tolnában a külterületeken is sokan állnak ki dinnyét és más idénygyümölcsöt árulni. Az árak nagyrészt attól függenek, hogy maga a termelő vagy a kereskedő áll a mérleg mögött. A kereskedők ráteszik az alapárra a saját hasznukat, míg a termelők olcsóbban adják a dinnyéjüket. Így van, ahol háromszáz forint alatt is lehet belőle vásárolni egy kilót, de van, ahol sokkal drágábban.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.