BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Járatkésések: egyre kevesebben terveznek repülni megfelelő védőháló nélkül

A repülős utazásra készülőknek idén már legalább a hetven százaléka köt biztosítást, ami jóval nagyobb arány, mint az autóval, vonattal nyaralni indulók körében. Az utasbiztosítások iránti kereslet megugrásában az utazási láz mellett egyértelműen a csaknem mindennapossá vált, kisebb-nagyobb repülőjárat-késések játszanak nagy szerepet – tudta meg a Világgazdaság. 

Sokkal tudatosabban utaznak nyaralni idén a magyarok is, már 60 százalékra nőtt az arányuk azoknak, akik külföldre készülve utasbiztosítást kötnek – tájékoztatta a Világgazdaságot Németh Péter, a CLB értékesítési és kommunikációs igazgatója.

járatkésés
Járatkésést a korábbinál több utas tapasztalhatott az idén / Fotó: Shutterstock

A szakember hozzátette, hogy a 60 százalékos arány még mindig kevés, hiszen

 az utasok 40 százaléka még mindig védtelen az esetleges káresemények, balesetek költségvonzata ellen.

Az utazási lázzal párhuzamosan nőtt a megkötött utasbiztosítások száma, de nőtt az utazók körében a szerződési vágy is.

Van a késéseknek jótékony hatásuk

Tagadhatatlanul megnövelték a keresletet a biztosítások iránt a rendszeressé vált repülőjárat-késések, ami ellen egyre többen igyekeznek magukat bebiztosítani.

A repülővel utazók 70 százaléka köt a járatkésésre is kiterjedő biztosítást,

ami jóval több, mint korábban – összegezte a CLB szakértője.

Érdekesség, hogy 

  • az utasbiztosítás nélkül utazók mintegy 15 százaléka gondolja úgy, hogy a bankkártyájához kötődő biztosítás elegendő lehet,
  • a többiek pedig, elsősorban a drágább járattal utazók vélik úgy, hogy a repülőjegy árában a biztosítás is benne van.

Tény, hogy az EU-s járatkésés-kártérítés minden uniós tagállam állampolgárának jár, és biztosítástól független, de azt érvényesíteni hosszadalmas és bonyolult procedúra, ráadásul a légitársaságok nem túl együttműködők.

Az akár 600 eurós uniós járatkésési és -törlési biztosítás behajtása magánemberek számára nagyon nehézkes, ezért szoktak külsős cégeket sikerdíj ellenében bevonni.

Portrait,Back,Of,A,Young,Asian,Woman,Checking,Flight,Times
Kapacitáshiánnyal küzd a légiforgalmi irányítás Európa-szerte / Fotó: Shutterstock

Mindeközben a járatkésés-biztosítások vagy 

a járatkésést is magukban foglaló utasbiztosítások bármilyen okból bekövetkezett eseményre fizetnek, 

függetlenül attól, hogy kinek, minek a hibájából következett be a késés – hangsúlyozta a CLB illetékese.

A távolsággal együtt nő a szerződési kedv

A repülőjárat-késésekről szóló hírek nyomán kétségtelenül óvatosabbak és felkészültebbek lettek az utasok, de nemcsak ők, hanem a nyaralni utazók többsége is immár. Korábban a téli pihenésre, jellemzően síelésre indulóknak köszönhetően haladta meg ebben az időszakban kötött utasbiztosítások aránya a nyári mutatókat. Idén azonban utolérte a nyári szerződők aránya a téliekét, további javulást a környékbeli országokba készülők körében lenne jó elérni.

A járatkéséshorrorban is mentőövet dobhat az utasbiztosítás

Az utasbiztosítás számos helyzetben nyújthat segítséget. Az elmúlt hetekben a járatkésések és járattörlések miatt is felértékelődött a jelentősége.

Mint Németh Péter elmondta, a távolsággal egyenes arányban nő a szerződéskötési hajlandóság, noha az esetleges mentés vagy orvosi ellátás költségei akár Ausztriában, Szlovéniában vagy az ugyancsak nem túl távoli Olaszországban egyaránt borsosak.

Ideális az lenne, ha senki sem indulna útnak megfelelő biztosítás nélkül.

Pozitív tendencia, hogy a szerződők körében csökken az olcsó, alsó kategóriás biztosítást vásárlók aránya, és egyre többen választanak tudatosan, megfelelően tájékozódva a konstrukció tartalmáról, minden második utazó számára pedig az is fontos, hogy a repülőjárat késése esetén megfelelő kártérítésben részesüljön.

További fejlődési irány lehet még az éves utasbiztosítások számának emelkedése, ez azonban egyelőre elenyésző, jóllehet sokan kelnek útra évente többször is, amikor már bőven megérné ez a konstrukció – hangsúlyozta Németh Péter.

A témában Radó András, a Wizzair kommunikációs vezetője nyilatkozott a Világgazdaságnak, a teljes beszélgetés alább hallható:


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.