BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódik a trend, egyre több fiatal él önálló lakásban

Átalakultak a 19–29 éves fiatalok lakhatási körülményei. A K&H ifjúsági index felmérése szerint a fiatalok 63 százaléka már saját háztartásban él, és a költözést tervező fiatalok 35 százaléka tartja önállóvá válása legjobb útjának a saját lakás vásárlását, amelyet 72 százalékuk részben hitel segítségével oldana meg.

A magyar fiatalok 63 százaléka él önálló lakásban, háztartásban, amely az elmúlt évtized adatainak összehasonlításában kifejezetten magas arány – derült ki a K&H második negyedévben készült ifjúsági index felméréséből, amelyben egyebek mellett arra keresték a választ, hogy mit terveznek a maradék 37 százalékhoz tartozó 19–29 éves fiatalok.

Young,Couple,Dancing,In,Room,On,Moving,Day
 A szülőkkel élők több mint 24 százaléka a lehető leghamarabb önálló lakásban folytatná / Fotó: Shutterstock

A többség már önálló lakásban él

A K&H második negyedévben készült ifjúsági index felmérésének adatai szerint az egyik legfontosabb változás, hogy 

a megkérdezett fiatalok 63 százaléka úgy nyilatkozott, hogy már saját háztartásban él. Ez rekordszintet jelent a 2012 vége óta minden negyedévben megjelenő felmérés történetében, egyben emelkedés a korábbi időszakokhoz képest.

A mostani 63 százalékhoz hasonló eredményre 2023 első és harmadik negyedévében volt példa, akkor 62, illetve szintén 63 százalékos volt az önálló háztartásban élő fiatalok aránya. A komolyabb fordulat a 2020-as évek elején következett be, addig 50 százalék alatt volt az önálló lakásban élő fiatalok aránya, azt követően viszont stabilan 50 százalék feletti eredményt mértek.

A fiatal nők csaknem fele költözne mielőbb a mamahotelből

A vizsgálatból kiderült továbbá, hogy a jellemzően szülőkkel lakó fiatalok több mint 24 százaléka nagyon fontosnak tartja, hogy a lehető leghamarabb önálló életet kezdjen. Ez a szándék a nők esetén jóval határozottabb, mint a férfiaknál: 

a nők 40 százaléka akar mielőbb elköltözni a mamahotelból, míg a férfiaknak csak 16 százaléka. 

Ugyanakkor 61 százalékuk úgy gondolja, ráér később elköltözni a szülői házból. Nem jelentéktelen azok aránya sem (15 százalék, akik egyáltalán nem gondolkodnak az önállóvá váláson. Ez az arány a viszonylag idősebbek, a 26–29 évesek körében 31 százalék, míg a 19–25 évesek esetén – ők még közelebb vannak a tinédzserkori lázadó időszakukhoz – 11 százalék.

 A mostani rekordszintet jelent a 2012 vége óta minden negyedévben megjelenő felmérés történetében / Forrás: K&H

Közös lakás vagy albérlet?

A még szülőkkel élő, de már költözést tervező fiatalok 35 százaléka tartja önállóvá válása legjobb útjának a saját lakás vásárlását. Az albérletbe költözést 34 százalékuk, az összeköltözést partnerük lakásába 17 százalékuk, más családtagjuk lakásának igénybevételét 15 százalékuk látja járható útnak.

A felmérésben megszólaló fiatalok 26 százaléka tervezi lakóingatlan vásárlását három éven belül. Az aktív keresők 34 százaléka tervezi ezt, míg a diákoknak csak 26, az inaktívaknak mindössze 6 százaléka. Az elmúlt 12 év negyedéves felméréseit tükröző grafikon szerint lassan nő a lakásvásárlási szándék. 

Van, aki önerőből, más a hitelből, és akad, aki vegyes konstrukcióban vásárolna ingatlant

A három éven belül lakásvásárlást tervező fiatalok 28 százaléka azt tervezi, hogy kizárólag saját pénzforrásból fizetné ki önálló lakása árát, ami kifejezetten magas arány. 

  • Főleg saját erőben a megkérdezettek 23 százaléka gondolkodik,
  • fele-fele arányban saját erőt és hitelt 24 százalékuk kombinálna, 
  • míg nagyobb részben hitelt 25 százalékuk venne fel.

Könnyebb vagy nehezebb lakást venni?

A fiatalok 14 százaléka szerint inkább könnyebbek lettek a lakáshitel felvételének feltételei, míg 34 százalékuk szerint inkább nehezebbek. A hosszabb távú trend szerint manapság nehezebb az otthonvásárlását segítő kölcsönt felvenni, mint két-három éve. A 19–25 évesek 28 százaléka látja úgy, hogy romlottak a lehetőségek, ám a 26–29 éves korosztályban, akik vélhetően már tájékozottabbak a témában, már 44 százalék ez az arány.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.