BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar gazdaság lesz az idei Tranzit fesztivál fókuszában

Újra Tihanyban rendezik meg a Tranzit fesztivált, amelyen a szokásoknak megfelelően több előadás, vita és beszélgetés várja az érdeklődőket. A rendezvényen szó lesz gazdasági és civilizációs kihívásokról, szuverenitásról, gazdasági kérdésekről és az európai együttműködés állapotáról is.

Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg az idei Tranzit fesztivált, a rendezvény helyszíne ezúttal is Tihanyban lesz. Ahogy az az elmúlt években szokássá vált, a fesztiválon idén is különböző programok: előadások, beszélgetések és viták lesznek politikai pártok képviselői, szakértők és újságírók részvételével.

Tranzit
A Tranzit fesztivál idén is Tihanyban lesz / Fotó: Tranzit / Facebook

A rendezvényt szervező Kommentár Alapítvány korábban közölte, hogy csaknem száz előadó és több ezer résztvevő lesz jelen a Tranziton, a most már hetedik alkalommal megrendezendő eseményen pedig minden meghatározó jobboldali, szuverenista közösség képviselteti magát.

A tájékoztatás szerint Tihanyban minden olyan téma terítékre kerül, amely hozzásegítheti Magyarországot ahhoz, hogy a napjainkban zajló világrendszerváltás nyertese lehessen. Így szó lesz civilizációs kihívásokról, szuverenitásról, gazdasági kérdésekről és az európai együttműködés állapotáról is.

A korábbi évek gyakorlatától eltérően azonban most nem döntéshozók fognak vitázni, mert az ellenzéki pártok nem vállalták a vitát, ugyanis nemet mondott a felkérésre a DK, a Momentum, a Párbeszéd–Zöldek és a Tisza Párt több politikusa is. Azonban előadást tart többek között

  • Bóka János,
  • Hankó Balázs,
  • Lázár János,
  • Nagy István,
  • Rogán Antal,
  • Szijjártó Péter
  • és Tuzson Bence

miniszter is.

Békés Márton, a politikai fesztivált szervező Kommentár Alapítvány kuratóriumi tagja, a Kommentár folyóirat főszerkesztője a Magyar Nemzetnek adott interjúban érdekes fejleménynek nevezte, hogy a korábbi évektől eltérően egyetlen ellenzéki párt sem vállalta a vitát a kormányoldal képviselőivel, pedig a Tranzit egyenlő esélyeket és méltó pástot biztosít ehhez. Békés Márton úgy vélekedett, hogy a jobboldaliaknak vannak érveik, szeretnek másokat is meghallgatni és edzésben lenni. A magyar jobboldalnak a hazai élet egészéről és a világban zajló folyamatok mindegyikéről van releváns és kiérlelt véleménye, amelynek hangot is ad.

A beszélgetések nem passzív-frontális előadások, a kérdéseknek és a felvetéseknek lényeges szerepük van

– tette hozzá.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Mandinernek arról beszélt, hogy a Tranziton minden terítékre kerül, ami fontos és érdekes a politikában. Kiemelte, szomorú fejlemény, hogy ezen a nyáron sem a DK, sem a Momentum, sem a Párbeszéd képviselői nem fogadták el a vitára szóló felkéréseket. Közben máskor meg követelik a meghívókat az ellenzéki politikusok. „Furcsa kettősség ez, hogy a képmutatás szót ne használjam” – jegyezte meg. 

Arról is beszélt, hogy a Tisza Párt több újonnan megválasztott képviselője is kapott meghívót vitákra, de kiderült:

Magyar Péter nem engedi, hogy részt vegyenek, gyakorlatilag karanténban tartja őket, így ők sem lesznek ott.

Az egy évvel ezelőtti Tranzit legemlékezetesebb része az a beszélgetés volt, amelyen Orbán Viktort kérdezték. A miniszterelnök arról beszélt, hogy nem kell a magyaroknak magyarázkodni, nyugodtan nevezhető európai jelenségnek, ha hosszú ideje többségben kormányoz egy politikai párt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.