BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a bejelentés, amire nagyon sokan vártak: újraindítja a kormány a korábbi otthonfelújítási programot

A 2022 végén kivezetett 3+3 millió forintos otthonfelújítási támogatás felélesztéséről beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy konferencián.

Újraindítja a kormány a korábbi állami, 3+3 milliós otthonfelújítási programot is, de csak a leszakadó kistelepüléseken ezt jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Portfolio konferenciáján, ahol ismertette a kormány 21 pontos gazdasági akciótervének részleteit, amelynek egyik prioritása a lakhatási feltételek javítása Magyarországon.

otthonfelújítási program
Újraindítja a kormány a korábbi otthonfelújítási programot / Fotó: Shutterstock

A tárcavezető ismertetése szerint a 21 pontból tíz a lakhatáshoz kapcsolódik, ezeken belül vannak 

Budapest-fókuszú intézkedések:

  • magánszálláshelyek szolgáltatásnyújtása, azaz az Airbnb-szolgáltatás,
  • lakásbérleti díjak és szerződési feltételek szabályozása,
  • megfelelő számú és színvonalú kollégiumi férőhely biztosítása,

illetve országos intézkedések:

  • fiatalok lakhatási problémáit kezelő lakásprogram,
  • Vidéki Otthonfelújítási Program,
  • Széchenyi Pihenő Kártyára érkező juttatások 50 százalékának átmeneti felhasználása lakásfelújításra,
  • önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások opcionális, átmeneti, lakáscélú felhasználásának biztosítása,
  • munkáltató által adókedvezménnyel adható lakhatási támogatás,
  • új lakóingatlan értékesítésére vonatkozó 5 százalékos kedvezményes áfa fenntartása,
  • a bankok által önkéntesen vállalt lakáshitel kamatplafonjának 5 százalékon tartása.

Arról is beszélt, hogy a kormány célja, hogy évente 25 ezer új lakás épüljön, öt év alatt pedig 150 ezer lakás. 

Így nézett ki az otthonfelújítási program 2021-ben

Az eredeti otthonfelújítási támogatási programot 2021 elején indította el a kormány, azokat a legalább egy gyermeket váró vagy nevelő családokat szólította meg, akik saját tulajdonú ingatlanjukat szerették volna felújítani. A támogatást igényelhették házaspárok, élettársak és a gyermeküket, gyermekeiket egyedül nevelő szülők is. 

A támogatás keretében a felújítási költségek felét, de legfeljebb 3 millió forintot kaphattak a családok állami segítségként.

Azok a családok, amelyeknek nem volt elég önerejük, kedvezményes, 3 százalék alatti, legfeljebb 6 millió forintos kölcsönt igényelhettek a felújításhoz. A támogatást 2022. december 31-ig igényelhették, 2022 végével ugyanis megszűnt.

Sok bürokratikus akadály nehezíti az új programot, ami miatt elmaradt a roham

A miniszter által bejelentett otthonfelújítási támogatás nem összekeverendő azzal az új konstrukcióval, amelynek június közepén jelent meg a pályázati felhívása, és amely az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítését teszi lehetővé. Az program keretében egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forintos támogatás vehető igénybe, amelynek fele kamatmentes hitel, másik fele vissza nem térítendő támogatás, a hitel és a támogatás összege pedig a járások relatív fejlettségének függvénye. 

Ugyan óriási az igény a jó minőségű, felújított lakásra Magyarországon, ám az új program esetében a roham eddig elmaradt. Ennek oka, hogy rengeteg bürokratikus akadály nehezíti a folyamatot, amelynek a végén legalább 30 százalékos energiahatékonyságot kell elérni. A kormány mindenesetre azt ígéri, hogy könnyít a feltételeken

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.