A gyógyturizmus Magyarország egyik nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő ágazata, ezért színvonalának és jó hírének megőrzése a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerint kiemelt jelentőségű. A hatályos jogszabályok értelmében a gyógyfürdők, gyógyhelyek, az elismert ásványvizek, gyógyvizek, gyógyhatású vizek, gyógyiszapok meghatározott érvényességi idővel rendelkeznek, amelyet az engedély lejártához közeledve időről időre megvizsgál a területileg illetékes közegészségügyi hatóság – írja az Origo, amely beszámol a frissen minősített fürdőkről és áraikról is.
Mint írják, a minősítéseket az országos hatáskörrel rendelkező Budapest Főváros Kormányhivatala vizsgálja felül, hogy az engedély alapjául szolgáló feltételek továbbra is adottak-e.
Magyarországon 270, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat által elismert gyógyvizet tartanak nyilván, és csaknem száz fürdő rendelkezik gyógyfürdő minősítéssel.
Az idei év első felében hat településen tíz gyógyvizet vizsgált felül a kormányhivatal, két fürdő kapott újonnan engedélyt a gyógyfürdő elnevezés használatára. Hogy melyek ezek, és milyen árakra számíthatnak az idén minősített gyógyfürdőkbe látogató vendégek, arról az Origón olvashatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.