BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó hírt vitt Tarnazsadánynak és a kistelepüléseknek Orbán Viktor

Amikor a kormányfő találkozott Tarnazsadány és a környékbeli települések polgármestereivel, felmerült egy ötlet. Az ötletből valóság lett – üzente Orbán Viktor a tarnazsadányiaknak.

Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán üzent a kistelepüléseknek, különös tekintettel Tarnazsadánynak, illetve a település polgáresterének. A kormányfő felidézi, hogy Botos Péter Adrián tarnazsadányi polgármester márciusi találkozásukkor egyeztetést szervezett, amelyen a környékbeli falvak polgármesterei is részt vettek.

Orbán Viktor teljesítette, amit Tarnazsadány polgármestere kért / Fotó: Facebook / Orbán Viktor

Orbán Viktor szerint a polgármesterek akkor azt javasolták, hogy a kormány adjon át állami tulajdonban lévő ingatlanokat az önkormányzatoknak, mert ez a kistelepülések helyzetét, versenyképességét jelentősen javítaná.

Szerdai bejegyzésében pedig a miniszterelnök már arról ad örömmel tájékoztatást, hogy erről a kormány már döntött is, így 695 településnek adnak át 800-nál is több ingatlant, ingyenesen. Hozzátette, hogy rövidesen a hivatalos bejelentés is érkezik, valamint sok erőt és jó egészséget kívánt Botos Péter Adriánnak.

Hajrá, Tarnazsadány!

– zárta posztját a kormányfő.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.