Mint arról a Világgazdaság beszámolt, hétfőre virradóra ukrán dróntámadás érte az oroszországi Nyikolszkoje mellett található szivattyúállomást, és ezért reggelre leállt a szállítás a hazánk ellátásában kulcsfontosságú Barátság kőolajvezetéken. A szakemberek azóta folyamatosan dolgoznak a tranzit helyreállításán.
Szijjártó Péter azt közölte, hogy ukrán hivatali partnere „nekiugrott” a legfrissebb X-posztjában. „Azt írta, reklamáljak az oroszoknál. A kolléga figyelmét valahogy elkerülték a tények” – húzta alá a külügyér.
A tárcavezető kifejtette, hogy ő Magyarország külügyminisztere, ezáltal számára Magyarország érdeke az első, valamint ismételten emlékeztetett arra, hogy Ukrajna áramellátásának egy jelentős része Magyarországról érkezik.
Andrij Szibiha azt üzente korábban az X-en a dróntámadás hírére reagálva, hogy nem Ukrajna, hanem Oroszország az, aki elkezdte és nem hajlandó lezárni ezt a háborút.
Magyarországnak évek óta mondják, hogy Moszkva egy megbízhatatlan partner. Magyarország ennek ellenére mindent megtett, hogy fenntartsa az Oroszországtól való függőségét, még a teljes körű háború kitörése után is. Mostantól panaszait és fenyegetéseit moszkvai barátainak küldheti – írta.
Szijjártó Péter az orosz energiaügyi miniszterhelyettessel folytatott hétfő délelőtti egyeztetését követően felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte az újabb ukrán támadást a Magyarországra vezető kőolajvezeték ellen. Illetve közölte, hogy a szakemberek igyekeznek a lehető leggyorsabban helyreállítani az üzemeltetéshez nélkülözhetetlen transzformátorállomást, de egyelőre nem tudják megmondani, mikor tud újraindulni a szállítás. A MOL lapunkkal azt közölte, hogy a műszaki helyreállítás folyamatban van, amely után a nyersolajszállítások újraindulnak. A régió ellátásbiztonsága továbbra is garantált.
„Az energiabiztonságunk elleni újabb támadás felháborító és elfogadhatatlan! (...) Brüsszel és Kijev három és fél éve akarja belenyomni Magyarországot az Ukrajnában zajló háborúba, s az energiabiztonságunk elleni egyre gyakoribb ukrán támadások is ezt célozzák” – hangsúlyozta. „Tegyük tehát újra világossá: ez nem a mi háborúnk, semmi közünk hozzá, ki akarunk maradni belőle, s amíg mi kormányzunk, ki is fogunk maradni belőle!!” - folytatta. ”Végül egy emlékeztető az ukrán döntéshozók számára: a Magyarországról érkező áram kulcsszerepet játszik Ukrajna energiaellátásában….” – tette hozzá.
Magyarország a teljes olajfelhasználása körülbelül 85 százalékát importálja, ami az összes energiaimport körülbelül egyharmada. Ennek a nagy része a Barátság vezetéken érkezik Oroszországból, a többi a Janaf (Adria) vezetéken Horvátország felől. Hazánk emellett 90 napra elegendő stratégiai olajtartalékkal is rendelkezik. Az Energy Institute statisztikai évkönyve szerint hazánk kőolajfogyasztása tavaly napi 170,6 ezer hordót tett ki, azonban a nyári csúcsszezonban a fogyasztás ennél magasabb lehet.
A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség adatai szerint június végén 628,3 ezer tonna kőolaj, 550,3 ezer tonna gázolaj és 240,7 ezer tonna benzin állt rendelkezésre. Az orosz-ukrán háború elmúlt három és fél éve során már korábban is érték támadások a Barátság kőolajvezetéket, sőt a szállítások sem most állnak le először, a korábbi esetekben jellemzően egy-két napon belül újraindult a kőolaj áramlása a vezetéken, írtuk meg korábban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.