BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már szeptembertől jön a béremelés a közszférában – döntött a kormány, újabb foglalkoztatotti kör kaphat magasabb fizetést

Szeptembertől 15 százalékkal nő a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok dolgozóinak bértömege. A béremelés idén 10,5 milliárd, jövőre pedig 42 milliárd forintos költségvetési többletforrást jelent.

A kormány 15 százalékkal megemeli a fővárosi és vármegyei kormányhivataloknál foglalkoztatottak bértömegét szeptember 1-jétől – derült ki a hétfő este megjelent Magyar Közlönyből.

béremelés ORBÁN Viktor, kormányülés, otthon start
Béremelés lesz a közszférában, újabb foglalkoztatotti kör kaphat magasabb fizetést már szeptembertől – erről döntött a kormány / Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt friss kormányhatározat indoklása szerint azért növelik a kormányhivatalnokok javadalmazását, hogy elismerjék a hivatástudatukat, továbbá magas szintű szakmai munkavégzésüket. 

A dokumentum szerint

idén egyszeri jelleggel csaknem 10,5 milliárd forint, jövőre pedig mintegy 42 milliárd forint többletforrást biztosítanak erre a központi költségvetésből.

A kormány Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert kérte fel, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter bevonásával hajtsa végre a bérfejlesztést, mégpedig azonnali határidővel.

Szeptemberben és januárban nemcsak a kormányhivatalokban, de a közoktatásban is emelkednek a bérek. A tanárok és az óvónők körében az első körben a kiemelkedően teljesítőket, a második körben pedig a köznevelésben és szakképzésben dolgozó 140 ezer pedagógust jutalmazzák többletjövedelemmel.

Idén nyártól a tízezer főnél kisebb lakosságú, helyi önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők már magasabb bért kapnak.
 

Melyik ágazatban volt a legnagyobb béremelés? – Mutatjuk a számokat

Az elmúlt évek során az egészségügy egyik legnagyobb horderejű változása a magyar orvosok bérezésének jelentős átalakulása volt. A Központi Statisztikai Hivatal friss, Egészségügy 2024 című jelentése szerint az orvosbérek, azaz az orvosok bruttó átlagkeresete emelkedett a legnagyobb mértékben Magyarországon, 2019-hez viszonyítva majdnem a háromszorosára nőtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.