BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szétverték a MÁV több milliárdot érő csúcsvonatát – elkeserítő fotókat közölt a magyar vasút

Vasárnap éjjel vandál rongálta meg a MÁV egyik több milliárd forintos KISS motorvonatát és egy esőbeállót Újszászon. A kár meghaladhatja az ötvenmillió forintot, a vonat pedig hosszabb időre kiesik a forgalomból, ami a Budapest–Újszász vonal ingázóinak okoz komoly nehézséget. A MÁV feljelentést tett, a rendőrség keresi az elkövetőt.

„Vandál verte szét az emeletes motorvonatunkat!” – kezdte hétfői posztját a MÁV csoport. Mint írták, vasárnap éjjel Újszászon ismeretlen személy megrongálta a MÁV csoport Vitorlás InterRégió KISS motorvonatát. 

vonat, vasút, máv, flirt, Déli pályaudvar új menetrend
Szétverték a MÁV több milliárdot érő csúcsvonatát / Fotó: csikiphoto / Shutterstock (Képünk illusztráció)

A MÁV beszámolója szerint már korában is megrongálták a járműparkot, de ilyen mértékű rombolást eddig nem tapasztaltak: legalább 10 ablakot törtek be, szétverték a belső monitorokat, sőt még az állomás peronján egy esőbeállót is. 

Az anyagi kár is jelentős, meghaladhatja az 50 millió forintot is, de ennél is jelentősebb az utasoknak okozott kár, a jármű ugyanis hosszabb ideig kényszerűen ki fog esni a forgalomból, így a következő időszakban a Budapest–Újszász vonal sok ingázója lesz kénytelen nélkülözni az érintett motorvonatot.

A bejegyzését a közösségi közlekedési vállalat azzal zárta, hogy minden KISS motorvonaton fedélzeti kamera működik, az újszászi állomáson pedig ugyancsak kamerarendszer van kiépítve. Feljelentést tettek, a rendőrség keresi az elkövetőt.

A Stadler KISS motorvonatait 2018-ban szerezték be, egyenként 16,7 millió euróért, azaz 6,6 milliárd forintért.

Néhány nappal korábban a Világgazdaság arról cikkezett, hogy megrongálták a Magyarországon tesztelt, Zemu névre hallgató kínai szupervonatot. A szerelvény mindkét oldalát összegraffitizték.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.