Terjeszkedik Magyarországon a lengyel alapítású, Krakkóban székhellyel bíró W.Kruk, itteni leányvállalata most Budapesten, a Köki Terminál bevásárlóközpontban készül új üzletének megnyitására – tudta meg az Origo. A cég a napokban már végrahajtott egy üzletnyitást Magyarországon: hálózatuk a szombathelyi egység megnyitásával bővült.
A W.Kruk Lengyelország legrégebbi ékszerkereskedője, a vállalatot Poznańban alapították 1840-ben, még ékszerkészítő műhelyként. A cég 1920-ben emelte be kínálatába a svájci óramárkákat is, 2004 óta a Rolex, 2020 óta a Patek Philippe kizárólagos képviselője a lengyel piacon – írja az Origo. A lap kitér arra is, a W.Kruk a VRG Capital Group részeként működik, Lengyelországban és Magyarországon mintegy 180 üzletből álló hálózattal (ebből 26 üzlet franchise rendszerben). A magyarországi leányvállalat a lengyel anyavállalaton keresztül kapcsolódik az ernyővállalati portfólióba. Kínálatukban arany- és ezüstékszerek, valamint gyémántokból készült különleges darabok is megtalálhatók.
A lengyel W.Kruk július elején kiadott tájékoztatása szerint jelentős akvizíciót hajtottak végre: megvásárolták a 45 üzletből és online áruházból álló Lilou hálózatot, melyet a márkanév alatt üzemeltetnek tovább.
A Köki Terminálban nyíló üzletük kapunyitási dátuma még nem ismert, de az üzletet jelenleg takaró molinón jelzik, hogy munkatársak jelentkezését várják új boltjukba.
Az ékszerkereskedő magyarországi hálózata hat budapesti üzletből, valamint pécsi, szegedi, miskolci, nyíregyházi, szombathelyi boltjukból áll.
További részletek az Origo cikkében olvashatók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.