BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Bruttópodcast Bruttó
ÜZLETRE HANGOLUNK

Minimálbér mellett is könnyen bele lehet vágni a júliustól induló otthonfelújítási programba

Kedvező feltételekkel indult el július elsejével az otthonfelújítási támogatás, amelynek törlesztőrészletét a minimálbéren lévők is könnyen ki tudják gazdálkodni. Annál is inkább, mert a szegényebb járásokban maximum 14 ezer forint lehet a hitel törlesztőrészlete, ennyit pedig önmagával a felújítással is meg lehet takarítani – hangzott el a Világgazdaság makrogazdasági podcastsorozata, a Bruttó legújabb adásában, amelyben Fábián Gergely iparpolitikáért felelős államtitkárral és Papp Rolanddal, a minisztérium főosztályvezetőjével beszélgettünk. Bár egy ház felújítása sok évre szóló döntés, mégsem árt igyekeznie annak, aki bele akar vágni, ugyanis nem zárható ki, hogy már a nyár végére kifogy a keret.
A podcast vendége: Fábián Gergely, iparpolitikáért felelős államtitkár

Az eredeti javaslathoz képest is kedvezőbb feltételek mentén lehet igénybe venni július elsejével otthonfelújítási támogatást többek között erről beszélt a Világgazdaság makrogazdasági podcastsorozata, a Bruttó legújabb adásában Fábián Gergely iparpolitikáért felelős államtitkár és a program kidolgozásában részt vevő Papp Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője.

Handsome,Young,Professional,Man,Installing,And,Replacing,A,New,Home
Fotó: Shutterstock

A program iránti óriási érdeklődés miatt egy hónappal el kellett csúsztatni az indulást, azonban a késedelemnek is meg lett a haszna. Az észrevételek alapján ugyanis több ponton változtattak, így a családosok esetében eddig a jövedelemszintnél az igénylő bérét vették számításba, ami a családosokat hátrányosan érintette, ezért a végső programban már az eltartott gyermek számát is figyelembe veszik, azaz a nagyobb családok egyenlő eséllyel indulhatnak. 

De a visszajelzések után beemelték a programba a hőszivattyút és a fa nyílászárókat is.

Az óriási érdeklődés a számok tükrében egyáltalán nem véletlen. Nagyságrendileg Magyarországon mintegy kétmillió magyar lakás energetikai felújítása lenne indokolt, épp ezért célozták a 30 százalékos energiahatékonyság elérését. Az adásban elhangzott, mindenképpen javasolt tanácsadó segítségét igénybe venni, aki az első pillanattól kezdve nyomon követi a felújítás minden pillanatát. Ráadásul az, aki a felújítás végén nem 30, hanem 40 százalékos hatékonyságjavulást tud elérni, 300 ezer forinttal nagyobb támogatásban részesülhet, tehát könnyen lehet végül 2,2 millió forint hitelt kell csak felvennie. A hitel kifizetése sem lehet akadálya annak, hogy a anyagilag nehezebb sorsú családok belevágjanak a programba, a szegényebb járásokban ugyanis mindössze 14 ezer forint lehet a havi törlesztőrészlet maximuma, ennyit pedig a felújítás után is meg lehet takarítani.

Bár egy ház felújítása sok évre szóló döntés, mégis nem árt igyekeznie annak, aki bele akar vágni, ugyanis nem zárható ki, hogy már a nyár végére, ősz elejére kifogy a keret.

A beszélgetés tartalmáról:

  • eredetinél is kedvezőbb feltételek mentén lehet igénye venni a felújítási támogatást, 2:43
  • összesen 130 milliárd forint értékű beruházást generálhat a program, 4:28
  • a törlesztőrészlet havonta maximum 14 ezer forint lehet a szegényebb járásokban, 7:35
  • az unión is múlik, hogy lesz-e folytatása a programnak, 11:47
  • tisztulás zajlik a hazai építőiparban, ennek része a kulcstermékek bevezetése, 16:30
  • ha a bank tud hamar döntést hozni, akkor már a nyár folyamán megtörténhetnek az első felújítási munkálatok a programból, 26: 22

 

Podcastok

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.