Változó modellek, apadó díjak

A hazai vezetékes telefonok piaca 2000-ben érte el a csúcsát a nyugat-európai átlagnál jóval alacsonyabb, 38 százalékos penetrációval, s azóta a piac lassú zsugorodásának lehetünk szemtanúi. A 100 lakosra vetített elterjedtségi mutató mára 33 százalékra csökkent. Eközben a szolgáltatók száma fokozatosan nőtt, 2007-ben 60 bejelentett aktív piaci szereplő volt. S bár a forgalom egy része áttevődött a mobilhálózatra, 2004-től mégis jelentősen nőtt a vezetékes hálózatot használók választási szabadsága. Ezt a közvetítőválasztás bevezetése tette lehetővé. Ennek felfutásában jelentős szerepe volt a Tele2-nek, amely a régióban szokatlanul rövid idő alatt igen nagy piaci részesedést ért el. A közvetítőválasztás legnagyobb forgalmi részesedése 13,3 százalék volt 2006 végén, 2007 folyamán enyhe, félszázalékos apadás figyelhető meg. Ma a vezetékesek egyharmada – mintegy 820 ezer előfizető – él a választás lehetőségével. A sikeres beindulást nemcsak a jogi lehetőség megteremtése, hanem a kapcsolódó nagykereskedelmi díjak utóbbi öt évben tapasztalt 50–72 százalékos csökkenése is elősegítette. A közvetítőválasztás elsősorban a hívásonkénti választáson keresztül terjedt, marginális jelentőségű maradt a nagyobb jövedelembiztonságot nyújtó közvetítő-előválasztás. (Ez esetben az előfizető valamennyi hívása az előre választott szolgáltatón keresztül bonyolódik le.) A választás lehetővé tétele árcsökkenésre kényszerítette a régi szolgáltatókat, amelyek erre csomagképzéssel válaszoltak: a kínálataik lebeszélhető időt is tartalmazó hűségcsomagokba rendeződtek, amelyekben a havidíjakat összekapcsolták a beszélgetési díjakkal. E csomagokkal a közvetítőválasztást ajánló cégek nem versenyezhettek, hiszen csak a hívásokra tudtak ajánlatot tenni, a fix havidíjat az ügyfeleknek az inkumbens szolgáltatók számára meg kellett fizetni.

Ebben az évben jelentős fúziók mentek végbe ezen a piacon: a Pantel–HTCC–Invitel triász egyesülése, a Tele2 kivonulása a magyar piacról (ügyfelei az Invitel csoporthoz kerültek), valamint az Emitel beleolvadása a Magyar Telekomba. Vajon ezek a jelenségek azt jelentik, hogy a verseny íve mára megtört a hangpiacon, s mennyiben múlhatott mindez a szabályozáson?

Egyrészt az előfizetők választási lehetősége 2007-re kibővült a kábeltelevíziós (ktv) szolgáltatók telefonkínálatával, a szolgáltatás a háztartások 56 százaléka számára elérhető. A múlt év végén 116 ezer ktv-s ügyfél elő is fizetett kábeltelefonra. Másrészt a mai, 1,1 millió széles sávú ügyfél számára a szolgáltatók egyre nagyobb része kínál az internet mellett hangszolgáltatást is – meglehetősen alacsony áron. Tehát a vezetékes hozzáféréseknél az előfizetők általánosságban vett választási szabadsága nem szűkült, a szolgáltatók versenye mellett megjelent a platformoké is.

Lendíthetett volna-e a nagykereskedelmi vonalbérlet (NVB) előírása a közvetítőválasztáson? Az NVB esetén a közvetítő szolgáltató a hozzáférést mint szolgáltatást nagykereskedelmi áron megveszi a hálózattulajdonostól, s az előfizető egyetlen számlán fizet meg minden díjat a közvetítőnek. Így a közvetítő választó is beszállhat a szolgáltatóicsomag-versenybe. Fontos azonban, hogy NVB esetén a közvetítő szolgáltatást vesz, és azt adja tovább. A másik lehetőség, hogy az alternatív szolgáltató a hozzáférést (hurkot) infrastruktúraként vásárolja a régi szolgáltatótól, és azon ő maga lép fel szolgáltatóként. A szabályozó célja ez utóbbi, vagyis az úgynevezett infrastruktúra-alapú verseny ösztönzése, amely a szolgáltatókat beruházásra is készteti. Az NVB további hátránya, hogy aránytalanul nagy erőforrást köt le mind a szolgáltatói, mind a szabályozói oldalon, beleértve a szolgáltatási feltételek kidolgozását, a díjazást stb.

Magyarországon ráadásul az NVB bevezetése a nyugatinál lényegesen alacsonyabb vezetékes penetráció mellett, illetve akkor merült fel, amikor a szolgáltatóknak már a széles sávú vagy triple play szolgáltatások nyújtása jelentett jobb üzleti lehetőséget. Így a bevezetéstől várható előny nem lett volna arányban a ráfordított erőfeszítéssel.

Joggal feltételezhető azonban, hogy az idei szabályozói intézkedések mindezt legalább részben kompenzálják, és meggátolják az előfizetők „beragadását” a hűségszerződéses csomagokba, tehát ezután az ügyfelek könnyebben válthatnak, és élhetnek a közvetítőválasztásos ajánlatokkal is. Éppen ezért az NHH egyrészt kötelezte a szolgáltatókat, hogy a hűségszerződéseik felmondását ne kössék indokolatlan feltételekhez, másrészt a hatóság az általános szerződési feltételek piacfelügyelete kapcsán levélben figyelmeztette a szolgáltatókat: nem áll összhangban a jogszabályokkal, ha a határozott idejű szerződéseket az előfizető előzetes bejelentése nélkül, automatikusan meghosszabbítják.

Az árakkal kapcsolatban a verseny hatása elsősorban a beszélgetési díjaknál érződött, amelyek összességükben hat év alatt nominálértékben mintegy 10 százalékkal csökkentek. Ebben fontos szerepe volt annak, hogy a hatóság kikényszerítette a nagykereskedelemben a költségalapú díjak alkalmazását. A havi előfizetési díjak legfeljebb az infláció mértékével növekedhettek. Itt a verseny az ügyfelek számára reálértéken – változatlan ár mellett – több szolgáltatást – lebeszélhető percek – hozott.

A hazai internetpiac egyik alapproblémája az alacsony penetráció. Az elmúlt három és fél év kedvező változásának tekinthető az ellátottság 74 százalékos növekedése és szerkezeti változása: a széles sávú elérések száma megháromszorozódott, míg a betárcsázós internet aránya 10 százalék alatt marginalizálódott. A széles sáv nemzetközi átlagához mért lemaradásunk az uniós átlag harmadáról a felére csökkent, ugyanakkor a többi ország gyors fejlődése miatt mégsem tudtunk előrelépni az EU-államok rangsorában. A hozzáférés technológiai szerkezetét hosszú ideig a DSL- és ktv-s vonalak kétharmados-egyharmados aránya jellemezte, de a legutóbbi adatok szerint a kábelszolgáltatók részesedése már 40 százalék fölé nőtt. A DSL- és a ktv-s hozzáférés mellett kis részesedéssel a kezdetektől fogva jelen van a bérelt vonali elérés, s az utóbbi egy-két év eredménye a vezeték nélküli hozzáférések (wifi) terjedése. Ma a bejelentett szolgáltatók száma 191, amelyek vonalszámáról viszont egyelőre nem áll rendelkezésre pontos adat.

A másik kedvezőtlen jelenség, hogy az internetet magas kiskereskedelmi árak jellemezték, ezek azonban 2006-tól érzékelhetően, nominálisan is csökkennek Magyarországon. Az igények növekedése mellett a verseny hatásának is tulajdonítható, hogy a díjcsökkenés sávszélesség-növeléssel párosult: a szolgáltatók úgy akartak elébe menni a nagyobb mértékű árcsökkentési kényszernek, hogy ugyanazon árért nagyobb sebességet adtak. Ennek eredményeképp az azonos sávszélességre vetített 2006-os ármérséklés esetenként meghaladta a 60 százalékot.

A széles sávú piacának legújabb terméke a hang. Először az alternatívok, majd 2007-től a régi szolgáltatók is elkezdték nyújtani a széles sávú szolgáltatást hagyományos vezetékes hangszolgáltatás kötelező igénybevétele nélkül, ezt nevezi a szakzsargon csupasz ADSL-nek. A beszélgetés lehetősége ugyanakkor nem tűnik el, mert a kiskereskedők a széles sávon belül felkínálják előfizetőiknek a hangszolgáltatást – a technológia jellege miatt és versenycélból lényegesen alacsonyabb áron.

Az internet kiskereskedelmi piaca kezdettől sokszereplős versenypiac, 100 feletti internetszolgáltatóval (ISP). A széles sávú szolgáltatás jelentős részét kitevő DSL-piac jellegzetessége, hogy elválik a szolgáltatás kis- és nagykereskedelme: a kiskereskedő ISP-knek nincs hozzáférési hálózatuk, a hálózattulajdonosok pedig nem végeznek kiskereskedelmet: a szolgáltatást leányvállalataikon és az ISP-ken keresztül értékesítik. Ugyanakkor a hozzáférési hálózat szűk keresztmetszet: kevés vagy egyetlen szolgáltatótól bérelhető. Tehát a sokszereplős kiskereskedelmi versenypiac áll szemben a közel monopolhelyzetben lévő nagykereskedelmi DSL-piaccal, emiatt a nagykereskedelem területén szabályozói beavatkozásra van szükség. A kábeltévés széles sávú piacon a szolgáltatások ilyen mértékű vertikális szétválása nem jellemző: a hálózattulajdonos egyben kiskereskedő is. A ktv-s szolgáltatók működését a szabályozó vizsgálta, de ez idáig nem rótt ki rájuk kötelezettséget.

Összességében jogosan merül fel a kérdés: segítette-e az eddigi szabályozás a verseny élénkülését? A teljes – DSL+kábelmodemes – széles sávú piacot tekintve az alternatív és inkumbens szolgáltatók piaci részesedése megfelel az uniós átlagnak, vagyis közel 50-50 százalék. Ebben azonban jelentős szerepe van a szabályozatlan kábelpiaci szereplőknek, amelyeket az alternatív szolgáltatók között veszünk számba. Ugyanakkor a szabályozott nagykereskedelmű DSL-piacon az alternatív szolgáltatók 30 százalékos piaci részesedése a 42 százalékos uniós átlag alatt marad. Hasonlóan eltér az unióstól a nagykereskedelmi termékek szerkezete. A hatóság 2005-ben kötelezővé tette az országos bitfolyam nyújtását, s ez vált az uralkodó forgalmú DSL nagykereskedelmi termékké. A bitfolyam fővonalra vetített száma meghaladja az EU25 átlagát, annak másfélszerese. A másik nagykereskedelmi termékcsoport, a hurokbérlet az alternatívoktól nagyobb beruházást igényel, s ezt a hatóság a jövőben is támogatni kívánja. A hurokbérlet 2004-ben indult, és ez év júniusáig 9100 valósult meg. A magyar hurokbérlet fővonalakra vetített mutatója (0,14 százalék) lényegesen alatta marad az unió minden hasonló indexének (az EU25 átlaga: 8, Német- és Franciaországé: 11 százalék volt 2006-ban). Tehát a 2005-ös szabályozói intézkedések sem a DSL-nagykereskedelem mértékére, sem a szerkezetére nem bizonyultak elegendő hatásúnak. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az otthoni internet elterjedését a szabályozói lépések mellett az életkor, az iskolai végzettség, a nyelvtudás, az otthoni berendezésháttér is befolyásolja.

A DSL-es nagykereskedelmi termékekre kétféle árszabályozás van érvényben. A hurokbérlet díjai költségalapúak, ahol az első ármegállapítás 2006-ban 50–70 százalékos díjcsökkenést hozott, ezzel az uniós átlag közelébe kerültünk. Az országos bitfolyam díjaira az úgynevezett „retail minus” díjszabályozás (nagykereskedelmi ár=kiskereskedelmi ár–kiskereskedelmi árrés) van érvényben. Ennél a módszernél a kiskereskedelmi díjak vezérlik a nagykereskedelmiek mozgását, s a verseny bizonyos idő elteltével fejti ki a hatását a nagykereskedelmi árakra. Nálunk másfél év után jelentkezett számottevő nagykereskedelmi díjcsökkenés, mértéke 2005-höz viszonyítva 5–50 százalék közötti.

Szabályozási háttér

Négy hónappal az európai uniós csatlakozás előtt – a csatlakozó országok közül elsőként – Magyarországon hatályba lépett az uniós irányelvekkel összhangba hozott, új elektronikus hírközlés-szabályozás. Ennek alapja a versenyjog, azaz vizsgálatának célja a gazdasági erőfölény keresése. A versenyjog azonban mindig konkrét üggyel kapcsolatos, a múltra vonatkozik – kivéve a fúziókonrollt –, így hatása is utólagos, az ügyek átfutási ideje miatt későn jelentkező, továbbá a nem érintett piaci szereplőkre csak a példaként hat. Az ágazati szabályozást viszont a teljes piac átfogó elemzése előzi meg, az erőfölény (jelentős piaci erő – JPE) megállapításához elég a felmerülés lehetősége, és a szabályozás a jövőre vonatkozik. A szabályozás csak a JPE-szolgáltatókat érinti – szabályozott díjak, információk kötelező közzététele –, míg a nem JPE-szolgáltatók tevékenysége szabályozatlan. A versenyjog és az ágazati szabályozás kiegészíti egymást: míg az előbbi védi a piacon kialakult versenyt, addig az utóbbi ösztönzi a piacon nem elégségesnek ítélt versenyt. A versenyösztönzés általános célja, hogy az adott ágazat hosszú távon versenypiaccá váljon, ahol az ágazati szabályozás visszaszorul, s a versenyjogi elvek érvényesülnek. A JPE-kijelölés összetett szempontrendszeren alapul, a korábbi piaci részesedés szerinti meghatározással szemben nálunk két évente kell elvégezni, így az rugalmasan alkalmazkodhat a piaci változásokhoz. A szabályozás inkább a nagykereskedelmi szolgáltatásokra összpontosít, ezen keresztül kíván hatni a kiskereskedelemre. A piacelemzések alapján megszülető határozattervezeteket az egyes nemzeti hatóságoknak be kell mutatniuk az EU-nak is, amelynek a piacmeghatározásra és a JPE-kijelölésre vétójoga van.