Gáz van, ha nincs elég gáz

Míg a lakossági gázfelhasználóknak inkább a gázszámla várható összege miatt, a gázipar szereplőinek a vékonyodó, sőt, el-eltűnő megtérülés miatt kell a tartalékaikhoz nyúlniuk. A nagy kérdés, hogy mi lesz a most készülő energiastratégia üzleti modellje arra a közgazdaságilag is bonyolult helyzetre, amelyben a lakossági gázfelhasználók lehetőség szerinti alacsonyabb gázszámlája mellett az összes gázipari szereplőnek hosszú távú üzleti érdeke is fenntarthatóan megoldódik.

Nem panaszkodhat egyik gázpiaci szereplő sem unalmas télre, a 2010. év vége szabályozási változásai sikeresen felkavarták az állóvíznek egyáltalán nem nevezhető gázpiacot. A vezérfonal a lakossági gázfelhasználók érdekeinek az eddigieknél nagyobb előtérbe helyezése, amely viszont az értékteremtő lánc valamennyi szereplőjére kihat.

Az elmúlt hetek fejleménye, hogy az egyetemes gázszolgáltatás számára beszerzett gáz is hatósági ársapkát kapott. Az origó a szakminiszter részéről meghatározott, Mol által Magyarországon megtermelt, nagykereskedőknek eladott gáz ára lesz. Ez egy újabb üzleti feladatot jelent a Mol számára is, mert a megtérüléstől függetlenül kötelező lesz a termelésének a szakminiszter által meghatározott mennyiségét az egyetemes piacon értékesíteni a versenypiac helyett. A legnagyobb kihívás elé az E.On Földgáz Trade került, mert a Panrusgáztól történő szerződés szerinti, de a szakminiszter által meghatározottnál magasabb áron történő gáz vásárlása esetén nem érvényesítheti a különbözetet az áraiban. A fenti szabályozás miatt a nagykereskedők rohamtempóban újratárgyalták szerződéseiket az egyetemes szolgáltatókkal, hogy ellátási típusúra alakítsák át azokat. A stratégiai gáztárolás is a szabályozás előterébe került, a stratégiai gázkészletek nagyságának csökkentése is a végfelhasználói ár féken tartásának a további eszköze lett. A 600–1200 millió köbméter közötti biztonsági gázkészlet miniszteri változtatása befolyásolni tervezi egyrészt a gáz kereslet-kínálatot, másrészt a felszabaduló kapacitásokkal a tárolói piacot is.

Elemezve a történteket, egyre inkább megvalósulni látszik az a szabályozói akarat, amely szerint a lakossági gázfelhasználók érdekének védelme kerüljön a modell középpontjába. Ennek egyenes következményeként és a különadó terhei miatt ma a lakossági gázpiac nem az a terület, ahol profitra tehetnének szert a szereplők, már az egyetemes szolgáltatók indokolt költségeinek megtérülése sem garantált. Maradnak a nagyfogyasztók, amelyekre maradékelven megpróbálják áthárítani a kereskedők a lakossági szegmensben elszenvedett bevételkiesésüket, de ez a keresztfinanszírozási elképzelés komoly mértékben ronthatja a magyar nagyfogyasztók versenyképességét. A szakminiszter ezekre az aggályokra mégis úgy reagált, a lakossági gázszolgáltatás egy biztos piacot jelent, ahol alacsonyabb nyereség mellett is megéri működni.

Tovább nehezíti a szektor helyzetét az energiacégek bevételéhez (nem nyereségéhez) szabott válságadó, emiatt a fejlesztések viszszafogása, szélső esetben egyes energetikai cégek magyar piacról történő kivonulása sem kizárt. Természetesen egy cég piaci kivonulásával nem oldódnak meg a magyar energetikai problémák, a rendszerbe bekódolt hibák attól még tovább termelik majd egyes szereplők számára a veszteségeket, amelyeket ideig-óráig görgethetünk magunk előtt, de előbb-utóbb valakinek ki kell fizetni a tényleges gázköltségeket tartalmazó számlát.

A helyzet feloldására a jövő gázellátási megoldásait már ma el kell kezdeni felépíteni, ezért érdemes gondolatmenetünkkel az ország határain is átlépni. Mint ismeretes, a szlovák–magyar gázvezeték-hálózatot összekötni tervezett csövek önmagukban nem tudják növelni a versenyt, hiszen az új szállítási irány nem jelent egyben új forrást, mert ma még a szlovákokat is ugyanazokról az orosz gázmezőkről látják el, mint minket. A megépítést támogató érvek között szerepel egyrészt a régió ellátásbiztonságának EU által is támogatott növelése, az export lehetősége, valamint a magyar tárolói kapacitások jobb kihasználása a környező országok téli gázellátása során.

Arra, hogy a gázkereskedelem ne csak a magyar gázigényt elégítse ki, hanem az ország földrajzi helyzetéből fakadóan piaci alapon akár regionális szintű, önálló üzletággá fejlődjön a magyar gázszállítás, -tárolás és -kereskedelem, a már átadott magyar–román vezeték, az építés alatt álló horvát és a tervezett szlovén gázvezetékek is további lehetőségeket biztosítanak majd. Míg a regionális gázhálózat bővítésével mindenki egyetért, addig a beruházások finanszírozását már eltérően ítélik meg a szereplők. A szlovák kapcsolat költségeit az FGSZ beépíttetné a gáztarifába, ezzel szemben az energiahivatal míg nem látja a lakosság érdekeit, addig nem áll kötélnek.

A kulcskérdés az, hogy tovább tudunk-e látni a szlovák határon túlra is, ellátunk-e Lengyelországig, ahol a tengerparton a tervek szerint 2014-ben elkészülő cseppfolyósföldgáz-terminál nemcsak új szállítási útvonalat jelent, hanem új beszállítók megjelenésével bejut a régióba az orosz gáz vetélytársa. A nem hagyományos lengyel gázlelőhelyek kutatási tervei alapján Lengyelország jelentős nem hagyományos gázvagyonnal is rendelkezik, amely a kitermelési technológia gyors fejlődése révén és a gázhálózatok észak–déli irányú bővítésével akár a magyar piacokra is eljuthatna, és megnyílna a lehetőség a Balti-tengertől az Adriai-tengerig történő szabad áramlás előtt. Ennek a jelentőségét rövid távon viszont túlbecsülni sem szabad, hiszen nemrég a lengyelek is új, hosszú távú gázellátási szerződést kötöttek az oroszokkal.

Tehát rövid távon az orosz gáznak nincs alternatívája, mivel sok adu nincs a kezünkben a 2015-ben lejáró hosszú távú orosz gázszerződés újratárgyalására. Azonban az észak–déli összeköttetés kitűnő lehetőség, hogy elősegítsük a hazai gáz-gáz versenyt, amelynek következtében az importárak csökkenése adhat fedezetet a végfelhasználói árak alacsonyabban tartására.

A szerző a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadásának szenior menedzsere

Ideiglenesen

Addig is, míg el nem indul a jövő építése, a politika kényszerűen feszegeti a jelen gazdasági törvényeinek határait. Már most egyértelműen látszik, hogy az energiaárak törvényszerű emelkedésének teljes számláját csak ideiglenesen lehet az energiaszektor egyes piaci szereplőire hárítani. Az ország biztonságos gázellátását hosszú távon csak a minden piaci szereplő számára elfogadható, az új magyar energiastratégia részeként készülő gázkereskedelmi modell mielőbbi bevezetésével lehet fenntartható módon garantálni.