BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Container ship "Mumbai Maersk" reaches Bremerhaven

Tömeges leépítést tervez a logisztikai óriás, pedig a Covid idején izmokat növesztett

A vállalat szerint a gyenge kereslet és a túlkapacitás miatt gyengébb évet fognak zárni, mint amire számítottak.

Az AP Moller-Maersk logisztikai óriás a költségcsökkentés érdekében legalább tízezer munkahelyet szüntetne meg, hogy az újra beszűkülő teherszállítási környezetben is nyereséges tudjon maradni – írta a Bloomberg.

Container ship "Mumbai Maersk" reaches Bremerhaven
Fotó: Sina Schuldt / AFP

A személyzeti leépítés, amelyet az alacsonyabb áruszállítási díjak, a vállalatok közti verseny és az ágazat gyengeségei indokolnak, már egy ideje elindult, és eddig 6500 munkahelyet szüntettek meg. A Maersk pénteki nyilatkozata szerint ezzel a lépéssel 600 millió dollárt tud megtakarítani.

Ha megnézzük a rendelésállományunkat és a következő évekre vonatkozó előrejelzéseket, egyértelműen látszik, hogy egy visszafogott, bizonytalan környezetre kell berendezkednünk

– nyilatkozta Vincent Clerc vezérigazgató. A koppenhágai székhelyű vállalat emellett felülvizsgálja jövőre tervezett részvény-visszavásárlási programját is.

A konténerhajózási társaságok 2021-ben és 22-ben rekordnyereséget könyvelhettek el, miután a világjárvány idején hatalmas kereslet alakult ki a fogyasztási cikkekre, ami a korlátozott hajókínálattal párosulva felhajtotta a fuvardíjakat. Idén azonban a Maersk és társai meredek bevételcsökkenést tapasztaltak az ágazat kihűlése miatt.

2023-ban a globális gazdasági növekedés rengeteget veszített a lendületéből, és a vállalatok inkább a meglévő készleteket dolgozzák fel, ahelyett, hogy új árukat szállítanának Európába és az Egyesült Államokba, ráadásul a hajókból is túlkínálat alakult ki.

A Maersk árfolyama 1 év
 


A Maersk harmadik negyedéves bevétele több mint 80 százalékkal, 1,88 milliárd dollárra csökkent, ami megfelelt az elemzői várakozásoknak. A vállalat előrejelzése szerint a globális konténerkereskedelem idén 2 százalékkal fog csökkenni, a negatív tendencia pedig valószínűleg jövőre is folytatódni fog.

Az iparág visszaesése mélyebb és hosszabb lesz, mint amire a piac számít, a Maersk csökkentett tőkekiadási tervei és a tervezett részvény-visszavásárlások felülvizsgálata is problémás

– figyelmeztettek a Goldman Sachs elemzői egy múlt havi kutatási jegyzetben, megismételve a vállalat részvényeinek eladására vonatkozó ajánlásukat.

Azonban a Maersk, amely a világ konténerforgalmának több mint egyhatodáért felelős, felkészült a nehezebb időkre, és sok nagy ügyfelével sikerült hosszú távú szerződéseket kötni, még akkor, amikor az árfolyamok magasabbak voltak. A dán vállalat emellett a szárazföldi konténerlogisztikára is összpontosít, ahol a haszonkulcsok hagyományosan magasabbak, mint a tengeren.

Átadta első „zöld” konténerszállító hajóját a Maersk

A dán tengerhajózási óriásvállalat 2040-re tervezi, hogy szén-dioxid-semlegessé váljon.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.