Üzent Orbán Viktor a tiszásoknak, hogy ők is megértsék: ezt tette a háború árnyékában a kormány Magyarország közvagyonával
„Hogy az önök polgármestere és a tiszások is hallják, a háború árnyékában megdupláztuk Magyarország közvagyonát” – jelentette ki Orbán Viktor a miniszterelnök, aki Miskolc után vasárnap délután már Hódmezővásárhelyen tartott kampánybeszédet több ezer ember előtt.

Üzent Orbán Viktor a tiszásoknak, hogy ők is megértsék: ezt tette a háború árnyékában a kormány Magyarország közvagyonával
Orbán emlékeztetett rá, hogy az elmúlt négy évet végig a háború árnyékában éltük. A legutóbbi választáson, 2022-ben azt vállalta, akármi is történik, és ő alakít kormányt, kívül tartja Magyarországot a háborún.
Jelentem tisztelettel, amit vállaltam, megtartottam
– mondta, majd azzal folytatta, hogy nemcsak kimaradtunk, hanem megőrizték az országot az EU legbiztonságosabb országaként. Miközben háború volt, és Nyugaton gyárakat zártak be, megtartották mindenkinek a munkahelyét. Sőt, a háború árnyékában visszaadták a 13. havi nyugdíjat és megkezdték a 14. havi felépítését. Emellett képesek voltak arra, hogy megindítsák a fiatalok számára Európa legkedvezőbb otthonteremtési rendszerét, az Otthon Startot, aminek jóvoltából ma a magyar fiatalok tudnak a legkönnyebben lakáshoz jutni Európában.
A kormányfő szerint a vásárhelyiek értik, hogy a családtámogatást azért fejlesztették, mert az igazságtalan, hogy valaki gyereket nevel, mégis rossabbul él, mint aki nem nevel.
Hogy az önök polgármestere és a tiszások is hallják, a háború árnyékában megdupláztuk Magyarország közvagyonát
– utalt arra Orbán, hogy soha ilyen magas nem volt még a magyar devizatartalék, több mint 56 milliárd euró. Az aranykészlet pedig 3 tonnáról 110 tonnára emelkedett 2010 óta.
Addig álljon minden tiszás fél lábon, míg az oroszok visszafizetik az uniós hitelt
Ukrajna része lett a válastzási kampánynak – folytatta a miniszterelnök, aki szerint amikor az ukránok bajba kerültek, és megtámadták őket, mi beengedtük őket.
Orbán szerint minden kötelességünket teljesítettünk, de nem tartozunk nekik semmivel, és nem támogathatjuk őket úgy, hogy közben tönkretesszük saját magunkat.
Hangsúlyozta, ez a háború nem a mi háborúnk, ez két szláv nép háborúja. A mi érdekünk, hogy megőrrizük Magyarország békéjét és biztonságát, és ne kerüljünk olyan helyezetbe, hogy a mi fiaink ott találják magukat a háborúban.
A jövőben sem engedem, hogy a magyarok pénzét elvigyék idegenbe
– fogalmazott a kormányfő, aki szerint van egy vita Ukrajna uniós tagságról, és a kormány áláspontja világos. Ha Ukrajna belép az EU-ba, akkor márnap bent vagyunk a háborúban. Ehelyett ő azt javasolja, hogy szerződést kell velük kötni, de soha nem lehet őket beengedni az unióba. „Szó sem lehet róla” – tette hozzá.
Orbán szerint harmadíziglen zsebelik ki az embereket Nyugaton, mivel nincs pénzük, ezért hitelt vesznek fel a bankoktól. Majd ezt a pénzt, amit a tagállamok lefedeznek, a tagállamok elküldik kölcsönként.
Addig álljon minden tiszás fél lábon, míg az oroszok visszafizetik az uniós hitelt
– mondta a kormányfő, hozátéve, ha minden pénz odamegy, és a gállamoknak kell helytállniuk, akkor a gyerekeink és unokáink is fizetni fogják. Leszögezte, hogy nem leszünk adósrabszolgák az ukránok kedvéért.
Brüsszel, a tiszások és az ukránok összejátszanak a magyar emberek ellen
Orbán szerint egy olyan országgal állunk szembe, ami mindenre képes. Emlékeztetett rá, hogy
- felrobbantották az Északi Áramlatot, majd
- gázblokád alá vették Magyarországot.
Ha 2016-tól kezdve nem épült volna meg a Déli Áramlat, ma nem lenne energia és rezsitámogatás. Felhívta rá a figyelmet, hogy egy magyar család évente 250 ezer forintot fizet rezsiért, ez a cseheknél 750 ezer forint, a lengyeleknél 1 millió.
Orbán arról is beszélt, hogy eddig 22-szer érte támadás a Barátság kőoalajvezetéket, és mindig sikerült helyreállítani, most azonban a választások előtt valamiért sem. Szerinte ennek az az oka, hogy meg akarták segíteni a Tisza Pártot, hogy gazdasági káoszt és 1000 forintos benzint okozzanak Magyarországon.
Brüsszel, a tiszások és az ukránok összejátszanak a magyar emberek ellen
– mondta, hozzátéve, hogy gyülekeznek viharfelhők a Magyaroszág felett, ha az olajblokád nem lenne elég, most egy új háború tört ki. Irán egy 90 milliós ország, ahol már most van 4 millió menekült, vagyis egy újabb migrációs hullám fenyeget minket.
Ez nem olyan, mint egy Bud Spencer-film, amiben egyenként kell lepofozni őket
– mondta a miniszterelnök, aki megérti a tiszásokat, hogy szeretnének hatalomra kerülni, meg egy fiatalember miniszterelnök akar lenni, a kérdés azonban, mikor minek van az ideje. A válasz, hogy a bajok elhárításához hideg vér, tiszta fej és biztos kéz kell.
Kellő szerénységgel mondhatom, a mi hazánknak a tapasztalatot és a tudást csak a Fidesz tudja megadni
– fogalmazott, hozzátéve, szerinte Magyarországot kívül tartani a háborúból egyetlen kormány sem képes önmagában, ha van nemzeti egység, akkor lehetséges, ő megkapta ezt a támogaátst, ezért nem veszünk részt ebben a háborúban.
Orbán jelezte, ő készen áll a harcra, „van még töltény a tárban”, készen áll arra, hogy megújítsa a béke melletti szövetséget, amit a választókkal 2022-ben kötött. Egyúttal arra buzdított, hogy legyen nemzeti egység a választásokat követően, hogy sikerüljön a bajokat orvsolni és a nagy nemzeti célokat teljesíteni.
A tiszásokhoz is többször szólt Orbán
A miniszterelnök töbször is kiszólt a tiszásokhoz. „Ők vannak százan, mi meg háromezren, ez választási eredménynek is jó lesz” – üzente a téren jelen lévő ellentüntetőknek. A kormányfő úgy látja az elmúlt hetek tapasztalatából, miután volt Somogy, Pest, Fejér, Borsod vármegyéken, hogy bátran mondhatja, hogy „mindenhol mi vagyunk többen”.
Begyújtottuk a rakétákat, és felszántjuk Magyarországot
– mondta a miniszterelnök, aki hangsúlyozta, mindenkivel szeretné újrakötni a háborúellenes szövetséget, az ellenfelet is várja, de nekik más céljuk van, ugyanis mást sem csinálnak, mint ócsárolnak, és az élő fába is belekötnek. Orbán szerint egy haza jövőjét nem lehet gyűlöletre építeni. Arra kérte a tiszásokat, hogy ne engedjétek, hogy a gyűlölet megkeményítse a szívüket.


