Jól jövedelmező csempésztevékenységet számoltak fel a kínai hatóságok az Észak-Koreával közös határszakaszon, melynek középpontjában a latorállam dohányipari vállalatai által előállított dohánytermékek Kínába juttatása állt – írja az Origo. Ez zavart keltett az érintett észak-koreai cégek működésében, melyektől elvárt, hogy az év elején vázolt terveknek megfelelően szerezzenek külföldi devizákat a rezsim működtetéséhez. Ennek fontos eszköze volt mostanáig a cigarettacsempészet.
Több észak-koreai vállalat, például a phenjani székhelyű – angol átírással – Korea Sinhung Trading Corporation, valamint az Amrokgang Tobacco Company is érintett a csempészetben egyes források szerint. A vállalatoknál most nagy a felfordulás, hiszen cigarettacsempészeti tevékenységüket a határozott kínai fellépés a jelek szerint teljesen lenullázta.
Arról, hogy Peking (vagy a kínai tartományi szintű vezetés) valószínűleg besokallt a határ menti csencseléstől, az árulkodik, hogy a fellépés mögött a kínai állami, a dohányra monopóliummal rendelkező, hatósági jogköröket birtokló szervezet, valamint a kínai rendőrség állt. Állítólag több kínai kereskedőt is letartóztattak a műveletben, akik Dandong, Huncsun, valamint a Csangpaj-hegység környékén sefteltek Kínába irányulóan a dohányáruval.
Az Origo az észak-koreai cigarettacsempészet kapcsán készített cikkében kitér rá, hogy a rezsim számos más módon próbál – illegálisan – külföldi devizákhoz jutni, melyekhez az érvényben lévő szankciók miatt most jogszerűen nem fér hozzá. Ennek egyik módja a külföldön, részben illegálisan foglalkoztatott észak-koreai munkavállalók jövedelme, melyből évente akár 250-600 millió dollárnak megfelelő összeg is befolyhat Phenjan kasszájába. A dél-koreai állampolgárok elleni telefonos és informatikai csalások 600 millió dollárt hoznak évente a konyhára.
További részletek az Origo összeállításában olvashatók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.