BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Totális fordulat, máris megbukott a Mercosur: nagy baj van a behozott hússal, tiltólistára tette az EU – kiborult Brazília Von der Leyenék döntésén

Két hét alatt nagyot fordult a világ. Óriási ütést kapott a Mercosur, miután a legnagyobb küldő ország termékeiről kiderült, hogy egyáltalán nem felelnek meg az uniós szabályozásnak. Ezt azonban eddig is lehetett tudni, így nem világos, Ursula von der Leyen, miért léptette mégis hatályba a kereskedelmi megállapodást.

Nem várt fordulat állt be az eleve sokat kritizált Mercosur-megállapodásról. Ez az a kereskedelmi egyezmény, amely ideiglenes hatállyal májustól életbe lépett az EU és számos dél-amerikai ország között.

Mercosur, Ursula von der Leyen
Mercosur: totális fordulat, máris megbukott – az EU kitiltotta a húst, nagy baj van vele / Fotó: AFP

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke alig két hete jelentette be, hogy a folyamatban lévő jogi eljárások ellenére élesedett a Mercosur. Akkor azt írta, hogy az előnyök már mostantól valóságosak és láthatók. Azt állította, hogy

  • a vámok elkezdenek csökkenni,
  • a vállalatok hozzáférést kapnak új piacokhoz,
  • a befektetők megkapják a számukra szükséges kiszámíthatóságot.
    A EB vezetője azt ígérte, a Mercosur ideiglenes alkalmazása meg fogja mutatni a megállapodás kézzelfogható előnyeit, és azt is, „miként kezeltük a jogos kifogásokat”.

„Ezzel az Európai Parlament és a tagállamok számára a lehető legteljesebb, bizonyítékokon alapuló képet nyújtjuk” – fogalmazott az X-en.

Talán Ursula von der Leyen se gondolta, milyen gyorsan ki fognak derülni a „valóságos előnyök”.

Mercosur: totális fordulat, nagy baj van a behozott hússal

Alig két hete lépett életbe a Mercosur-egyezmény, és máris jön a feketeleves – írta Győri Enikő a közösségi oldalán. A fideszes európai parlamenti képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy beigazolódtak a legrosszabb sejtések. Alig száradt meg a tinta az EU és a dél-amerikai országok közötti szabadkereskedelmi megállapodáson, máris súlyos élelmiszer-biztonsági aggályok merültek fel.

Arról számolt be, hogy az Európai Bizottság szóvivője közölte:

szeptembertől megtilthatják a brazil hús importját az EU-ba, hacsak az ország nem bizonyítja, hogy megfelel az antibiotikum-rezisztenciára vonatkozó, szigorú uniós előírásoknak.

Pontosan ettől tartottunk! Miközben az európai és a magyar gazdáktól a legszigorúbb környezetvédelmi és egészségügyi szabályok betartását követelik meg, a tengerentúlról érkező árunál már az első napokban kibuknak a hiányosságok. Ez nemcsak tisztességtelen verseny, hanem komoly egészségügyi kockázat is – fogalmazott.

Arra is rámutatott, hogy Ursula von der Leyen a kölcsönös kereskedelmi előnyök ígéretével kinyitotta az ajtót, de a valóság máris kopogtat. Szerinte az európai élelmiszer-biztonság és a gazdák védelme nem lehet alku tárgya. „És attól tartok, hogy ez még csak az első dominó a Mercosur-egyezménnyel kapcsolatban” – zárta bejegyzését.

Mi a baj a brazil hússal?

Az történt pontosan, hogy a hét közepén az EU úgy döntött, szeptembertől betiltja a húsimportot Brazíliából. Ezt egy uniós nemzeti szakértőkből álló bizottság szavazta meg, méghozzá az állatok növekedését serkentő antimikrobiális szerek használata miatt.

Brazília kizárása jókora csapás a teljes Mercosur-egyezményre, hiszen messze a legnagyobb küldő ország, mellette Paraguay, Uruguay és Argentína között jött létre a szabadkereskedelmi megállapodás, amely liberalizálta a mezőgazdasági termékek kölcsönös kereskedelmét.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy Brazília az első ország, amelyet az EU levett az antimikrobiális szerekre vonatkozó uniós élelmiszer-biztonsági előírásoknak megfelelő államok listájáról.

A brazil importtilalom egy sor árura vonatkozik,  mint az élő állatok és az ezek feldolgozásából származó termékek, így

  • a marhahús,
  • a baromfi,
  • a tojás,
  • de a halak
  • és a méz is,

A tiltás konkrét dátuma 2026. szeptember 3., de export addig sem lehetséges. „Ahhoz, hogy Brazília felkerüljön az unióba exportáló harmadik országok listájára, biztosítania kell az antimikrobiális szerek használatára vonatkozó uniós követelmények betartását. Amint ez bizonyítást nyer, az EU újraindíthatja az exportot” – magyarázta Eva Hrncirova, a bizottság szóvivője az Euronewsnak.

Brazília EU-nagykövete, Pedro Miguel da Costa e Silva az mondta a lapnak, hogy az EU döntése teljes meglepetés volt a számára, és azonnal felvették a kapcsolatot az Európai Bizottsággal, hogy vonja vissza a szankciót. „Találkoztunk az Európai Bizottság egészségügyi főigazgatóságával, hogy magyarázatot kapjunk.”

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.