Elszabadult az élő marha ára - még mindig tart a történelmi sztrájk az amerikai húsiparban
Az élő marha-határidős értékek 0,9 százalékkal emelkedtek a hét elején, s rekord értéket mutatnak: 2,4845 dollárt fontonként a chicagói árutőzsdén. A piac továbbra is aggódik a szűkös szarvasmarha- és marhahús-ellátás miatt. Ma véget érhet a történelmi sztrájk.

Ma véget érhet a történelmi sztrájk
A Wall Street Journal által megkérdezett elemzők szerint,
a coloradói JBS gyár dolgozói kedden tervezik a visszatérést a munkába, ezzel véget vetve a világ legnagyobb húsfeldolgozójánál tartott közel háromhetes sztrájknak.
A sztrájktárgyalások ezen a héten folytatódnak.
Még március közepén kezdett sztrájkba 3 800 dolgozó az ország egyik legnagyobb húsfeldolgozó üzemében Coloradóban. Négy évtizede nem volt ekkora megmozdulás az ágazatban.
A szakszervezet szerint,
dolgozóik az ország legnehezebb és legveszélyesebb munkáit végzik, s magasabb béreket, jobb egészségügyi ellátást érdemelnek.
A JBS, a világ legnagyobb húsipari vállalata, a New York-i tőzsdén 17 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkezik. Környezetvédők támadják a céget, emellett egy szövetségi vizsgálat során a JBS elsimerte, hogy megvesztegetett brazil tisztviselőket a nemzetközi terjeszkedése érdekében.
Mélyponton az élő marha állománya
Az Egyesült Államokban 75 éve nem volt olyan kevés szarvasmarha, mint ebben az évben: január 1-jén 86,2 millió állat volt a létszám.
- Ráadásul, Donald Trump vámjai korlátozzák a Brazíliából érkező importot.
- Miközben a marhahús ára rekordszintre emelkedett az Egyesült Államokban.
A Greeley üzemben a cég megpróbálta megfélemlíteni a dolgozókat, hogy lépjenek ki a szakszervezetből – mondta Matt Shechter, a szakszervezet főjogásza.


