BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar Nemzet: Magyar Péter mellett gyülekeznek Soros emberei

Minden, ami bő két hónapja történik Magyar Péter és a Tisza Párt körül, az a 2022-es választások előtt megvalósult külföldi befolyásolást eredményező baloldali kottát idézi. A kampányfinanszírozás átláthatatlan, ezúttal is „mikroadományokat” gyűjtenek, amellyekkel látszólag fedezik a tetemes költségeket, a Talpra Magyarok mozgalom honlapjának adatkezelésében ismét felbukkant a datadatos kör, és közben Magyar Péter telepakolta az európai parlamenti listáját a Soros-hálózathoz köthető emberekkel.

Magyar Péter két hónapja folyamatosan járja az országot, közel százhetven településre látogatott el, amelyeken kampánybeszédeket tartott, valamint rendezett nagygyűléseket a fővárosban és Debrecenben. Amint korábbi cikkünkben már említettük, a költségekről eddig jobbára hallgat a Tisza Párt alelnöke, illetve, ha közöl is összegeket, azok irreálisan alacsonyak. 

magyar péter
tisza
Magyar Péter / Fotó: AFP

Magyar után a második helyen Dávid Dóra nemzetközi jogász található a listán, aki önéletrajza szerint 2005 óta nem élt Magyarországon. Jelenleg a Facebookot és az Instagramot működtető Meta jogtanácsosaként dolgozik Londonban. Még 2014-ben az Advocates for International Development nevű szervezetnél volt gyakornok. Érdekes egybeesés, hogy a szervezet egyik partnere jelenleg a Jenner&Block, David Pressman amerikai nagykövet ügyvédi irodája. 2014-ben pedig a Soros-féle Open Society Initiative, valamint a szintén a milliárdos spekuláns által pénzelt Amnesty International volt a partnerük.

A teljes cikk a Magyar Nemzet oldalán olvasható.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.