BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarország nem marad ki a kedvezményes európai védelmi hitelből

Ahogy azt már Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is jelezte keddi háttérbeszélgetésén, Magyarország igyekszik kihasználni a közös európai kötvénykibocsátással létrehozott, a stratégiai iparágakat, főként a hadiipart segíteni szándékozó SAFE-program kínálta hitellehetőséget.

20250506_koltsegvetes_019.VZ safe
Nagy Márton szerint a SAFE olcsóbb forrást biztosít a piacinál / Fotó: Vémi Zoltán

A SAFE-hitel olcsóbb a piacinál

Az Európai Bizottság szerdai közleménye szerint a 150 milliárd eurós hitelkeretre 18 tagállam már be is jelentkezett, köztük Magyarország is. Ez nem is csoda, hiszen ahogy arra Nagy Márton is felhívta a figyelmet, a lehetőség a piacon elérhetőnél alacsonyabb kamat mellett biztosít forrást, és akár 8 ezermilliárd forint is rendelkezésre állhat. A tárcavezető elmondása szerint a kormány már jóvá is hagyta a döntést, amit a bizottsági közlemény is megerősít.

A nemzetgazdasági miniszter szerint 

a lehetőséget Magyarország nagyon komolyan veszi, és a lehető legtöbb pénzt szeretne abból lehívni, 

hiszen akkor kevesebb devizakötvény kibocsátására lesz szükség. Az, hogy hazánk mekkora összeghez jut, augusztus végén derülhet ki, és bár a meglévő szerződések csak 2026–2027-ben aktivizálódnak, előleget már idén is le lehet hívni a kedvezményes hitelből jobb esetben.

Bár a lehetőség a költségvetés finanszírozását nem könnyíti meg, azt jóval olcsóbbá teszi, és 2030-ra akár évente százmilliárd forintos kamatmegtakarítást is hozhat magával.

A bizottsági közlemény szerint a SAFE-hitelek iránt már legalább 18 tagállam érdeklődött, és a 150 milliárd eurós keretből már 127 milliárd eurónyi forrásra van jelentkező. Meglepő módon a forrásra jelentkező országok között az óriási fegyverkezésre készülő Németország nem található meg, ugyanakkor a jelentkezési határidő november 30-ig tart.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.